2021. szeptember 11., szombat

HÚSZ ÉVE OMLOTT ÖSSZE A SZÉP VILÁG MÍTOSZA

444.HU
Szerző: MAGYARI PÉTER
2021.09.11.



2001 szeptember 11-én négy utasszállító repülőgépet térítettek el az USA keleti partján, helyi idő szerint a délelőtti órákban. Mind a négy gépen terroristák vették át a pilóták helyét. Két gépet, fél óra különbséggel belevezettek a World Trade Center ikertornyaiba New Yorkban. Manhattan látképének meghatározó épületei közel kétezer embert maguk alá temetve omlottak össze. Egy másik géppel az USA hadügyminisztériumának épületébe, a Pentagonba csapódtak a géprablók. A negyedik lakatlan területre zuhant, miután az utasok egy része ellenállt elrablóiknak. A későbbi nyomozás szerint ezzel a géppel a Capitoliumot, azaz az USA parlamentjének washingtoni épületét rombolták volna le. A merényleteknek összesen 2977 halálos áldozata volt, a géprablásokban résztvevő 19 terroristával együtt.

A merényleteket úgy szervezték, hogy minél megrendítőbb hatásuk legyen: amerikai állampolgárokat használtak fegyverként, amikor civilekkel teli gépeket vezettek ikonikus épületekbe, ahol még sokkal több amerikai állampolgár halt meg a becsapódások után. 9. hó 11-én követték el, utalva az amerikai segélyhívó telefonszámára, a 911-re.


Az USA a saját területén nem szenvedett ilyen rövid idő alatt ekkora veszteséget története során külső ellenségtől korábban sohasem, még Pearl Harbor 1941-es bombázásának is valamivel kevesebb áldozata volt. A döbbenetet fokozta, amikor kiderült, hogy a támadást a világ egyik legelmaradottabb országából, Afganisztánból szervezték. Egy középkori eszméket hirdető szekta viszonylag szerény erőforrásaival képes volt nagyobb kárt okozni a Föld messze legnagyobb hadseregét fenntartó államának, mint addig bárki más. Amerikára és az egész világra a félelem árnya borult.

A támadás után arról szóltak hosszú évekig a politikai és katonai elemzések, hogy új korszakba lépett a világ, mert eljött az "aszimmetrikus konfliktusok" korszaka. Hogy ez az új értelmezés miért okozta az addigi világkép összeomlását, ahhoz érdemes felidézni a nyugati világ ezredfordulón uralkodó önképét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.