2021. szeptember 28., kedd

AZ ELŐVÁLASZTÓ PÁRTOK NEM TUDHATJÁK, MÉGIS MINTHA TUDNÁK A RÉSZEREDMÉNYEKET

TELEX
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2021.09.28.


A szavazósátrakban látottak, illetve a pártok által korábban, illetve az ajánlásgyűjtés során szerzett adatok birtokában terjengenek a nem hivatalos adatok az előválasztási erőviszonyokról. Sokak szerint a lebonyolítók „becslései” igencsak meggyőzőek, és valójában éppen ez állhatott a zuglói MSZP-s, Tóth Csaba visszalépése mögött is. Hivatalosan viszont csak szerdán kezdik majd el számolni a voksokat, aznap délután, kora este lehet eredmény is.


Az MSZP-s Tóth Csaba nagy meglepetésre lépett vissza, méghozzá Karácsony Gergely és más, korábban őt támogató pártok árulására hivatkozva az előválasztási indulástól. A zuglói országgyűlési képviselő állította, tisztességes küzdelemben nyert volna, de az őt ért, szerinte megalapozatlan rágalomhadjárat nyomán nem kívánt tovább részt venni a kampányban. Nagy kérdés, hogy mi vezetett a döntéséhez, hiszen a szocialista párt, amelynek országos elnökségi tagja, valamint frakcióvezető-helyettese is, nem vonta meg támogatását jelöltjétől, sőt, sajtóhírek szerint a hétvégén még maga Tóth sem fontolgatott ilyesmit.

Csakhogy a Telex több forrásból úgy értesült, Tóth visszalépése mögött nem csupán Karácsony Gergely, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös miniszterelnök-jelöltjének, majd több, korábban mögötte álló párt támogatásának megvonása állt. Az előválasztási részvételi, valamint a lebonyolító pártok által ismert adatok szerint ugyanis Hadházy Ákos, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által támogatott jelölt nyerésre állt Budapest 8. választókerületében, ahol – szintén nem hivatalos – információink szerint

országosan a legmagasabb arányú a részvétel másfél nappal az urnazárás előtt.

Nem véletlenül írhatta tehát gyorsreagálásában Fekete-Győr András, a Momentum elnök-miniszterelnök-jelöltje sem azt, hogy Tóth „nyilván a részeredmények ismeretében” döntött a jelöltségtől való visszalépésről.

A Telex forrásai egyébként még múlt csütörtökre datálják a Hadházy–Tóth-küzdelemben bekövetkezett fordulatot, azaz ekkor vette át a vezetést a Momentum jelöltje, akinek előnye a hétvégi kifarolásokat követően tovább nőtt. Információink szerint Tóth Csaba éppen erre hivatkozva pártjától még vasárnap azt kérte, visszalépése esetén a rá leadott voksok összeszámolásától tekintsen el az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB). Az már Hadházy Ákos hétfői reakciójából derült ki, hogy ennek vélhetően nem tudtak eleget tenni a szocialisták, a Momentum jelöltje szerint ugyanis mindenképpen lesz szavazatszámlálás a most már biztosan elnyert választókerületben is...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.