Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2021.09.11.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után már semmi nem lesz ugyanolyan, mint korábban. Így gondoltuk elsőre, de aztán a gazdaságban másfél év alatt „kiárazódott” az esemény. Nem kis teljesítmény volt, mert elsőre nem tudtuk, hogy mi lesz így a repüléssel, a biztosítási piaccal, a dollárral és a tőzsdékkel, sőt, még a pénzforgalom felfüggesztése is felmerült. Ám az üzleti világ (kivételesen) empátiából, összefogásból is jól vizsgázott.
Amikor a 21. század legsúlyosabb terrorcselekményére, a 2001. szeptember 11-i támadássorozatra, vagyis a Világkereskedelmi Központ (World Trade Center, WTC) két toronyépületének és a Pentagonnak a megtámadására emlékezünk, aligha a gazdasági következmények jutnak bárkinek is az eszébe.
A becsapódó gépekre, az égő épületekből kiugró emberekre, az összeomló tornyokra, a tűzoltókra vagy a szeretteiket még utoljára felhívó emberek hangüzeneteire emlékezünk. Aki például igazán szívbe markoló képeket, hősöket és üzeneteket szeretne látni, annak érdemes a Netflixen a Fordulópont című sorozatot megnéznie, és a képernyő mellé jó sok zsebkendőt is odakészíteni, mert a film készítői majd minden részben elhelyeznek néhány valóban megrázó és megható személyes drámát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.