Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.09.26.
Nos, elég viharos vitát váltott ki, ami már önmagában is nagyon érdekes volt, mert mutatta, miféle tudással, elköteleződéssel és véleménnyel vannak az emberek a témáról. Volt pár saját tapasztalatú komment is, de a zömük nem volt még ilyen helyzetben, és így, ugye mindig könnyebb véleményt alkotni.
No meg, azért az is benne van, hogy nincs erről elég ismeret. “Egy gyerek még nem lehet más.”-írta valaki. Nyilván, mert ő még nem találkozott ezzel. Aki meg igen, az tiltakozott. Jó lenne erről is szakmai álláspontot tudni, de honnan? Vajon miért nem tesznek a törvény mellé olyan felvilágosító munkát is, ami segít megérteni az embereknek ezt az egészet? Feltehetően azért nem, ami miatt ez az egész törvény problémás. Hogy nem érezhető benne tudományosan elfogadott és alátámasztott érvrendszer. Vannak szakemberek, akik szerint nem így van, mások meg állítják, hogy igen. Kb. ugyanaz van, mint az oltásokkal. Igazodj el benne, ahogy tudsz. (Látható is az eredmény az oltakozók számának stagnálásában.)
A bizonytalanság sosem vezet jóra, mert saját értelmezéseket enged. A saját értelmezések pedig mindig az egyén tudásszintjétől függenek. A gyermekvédelmi törvénnyel is ez van. Világosan látszik abban, ki, milyen véleményt fogalmaz meg ezzel kapcsolatban. És még azt sem mondhatjuk, hogy aki a törvényalkotókhoz közelálló, és a barátaival, családjával, vagy a gyerekével érintett, az majd kiabálni fog, és talán meg tudja értetni, hogy nem tartja indokoltnak ezt az egészet. De nem így van. Fontosabb lett a megfelelés, mint akár a saját gyermeke másságát szülőként megélt tapasztalat. Hogy van ez? Hogyan lehet ezt a törvényt nyíltan támogatni annak, aki saját maga tapasztalta meg a másság nehézségét? Kiállni mellette fontosabb, mint a saját gyermeke mellett? Vagy az övét tudja úgy értelmezni, hogy az nem olyan?
A felvetésem, bár többen próbálták másképp magyarázni amit írtam, (pl. mi az, hogy “más”, mikor mindenki “más”, vagy “hol tiltja az új törvény, hogy a pedagógus kezelje az ilyen helyzeteket?”) nálam valós megtapasztaláson alapuló kérdés, még akkor is, ha eddig is tudtuk, és talán ezután is tudjuk majd kezelni ezt. Megküzdöttünk már ezzel többször is az Igazgyöngyben. E nélkül a törvény nélkül sem volt egyszerű.
Abban azért talán a legtöbben egyetértünk, és a tapasztalataink is ezt támasztják alá, hogy ez afféle tabu-téma volt eddig is, inkább próbáltak nem tudomást venni róla a pedagógusok, de ha mégis történt valami, azt diszkréten kezelve elsimították. Ha beszéltek is róla, maguk között maradtak ezek a beszélgetések, és, hát be kell valljuk, aki hallott már ilyet, az tudja, a beszélgetők azért többnyire nem elfogadás-pártiak voltak. Ha pedig elballagott, lemorzsolódott, vagy csak elment a suliból a gyerek, mindannyian fellélegeztek.
Persze honnan is tudhatná bárki, hogy mihez kezdjen egy ilyen szituációban? Nem tanítják ezt, mindenkiben van egy viszonyulás ehhez, egy belső mérce, és az alapján jár el. “Egy pedagógus nem tehet mást, mint támogatja azokat, akik valamiben, bármiben segítségre szorulnak.”-írta valaki a kommentben. Eddig nem volt protokoll az ilyen esetek kezelésére, de most nyilván jó lenne, mert egy törvénybe foglalt viszonyulást már nem lehet csak úgy, félre nézve kezelni.
Látható, hogy mennyi megválaszolatlan kérdés van a könyvekkel kapcsolatban is… A törvény értelmezése jelenleg elég tág határok között mozog, és most még csak leginkább a könyvekről hallani a híradásokban, nem a gyerekekről.
A pedagógusok egy része egy ilyen törvényről azt gondolja, hogy nem fogja betartani. Egészen addig, amíg nem lesz belőle ügy, nem lesz fölötte egy olyan igazgató, aki azt gondolja, bűnös propagandát végez az, aki beszél erről a tanítványaival. Vagy, egészen addig, amíg nem lesz egy olyan szülő, aki, hallva otthon a gyerekétől, miről beszélt a tanár az osztályban, másnap már rohan, feljelenteni, előbb csak az igazgatónál, aztán a tankerületnél, maga mellé állít más szülőket is, követelve a tanár eltávolítását az iskolából, mivel rossz hatással van az ő gyerekeikre. Hiszen valakinek meg kell védenie őket, ők csak azokat a mondatokat ismétlik, melyeket a legmagasabb szintről is hallani….. Megmondták ott is. Ők pedig szintén felelős szülők, és féltik a gyerekeiket. Mert nekik is a család a legfontosabb….
Aki azt hiszi, ilyen nincs, téved. Naponta megtapasztaljuk ennél sokkal egyszerűbb ügyekben a rendszernek való megfelelés kényszerét. Nem egyszer nézünk egymásra, hogy ezt vajon most utasításba kaphatta, vagy magától találta ki? És a legszomorúbb, hogy sokszor magától… Ez az, amire azt szoktam mondani, önjáróvá lettek már a negatív folyamatok, és egymást gerjesztik. Ebben a bizonytalan világban, amit áthat a rendszeren belül dolgozók egzisztenciális félelme, a minta már leért a legalsó szintig. És sokan követik azt. Még többen pedig sodródnak azokkal, akik követik.
Szóval, nem lesz egyszerű azoknak a pedagógusoknak a helyzete, akik találkoznak a témával. Akár úgy, hogy meleg párok gyerekét tanítják, akár úgy, hogy a gyerekek között van olyan, aki érintett.
Eszembe jutott különben egy történet, mikor egy középiskolás korú gyereket, aki más nemi irányultságú volt, próbáltunk “kimenekíteni” a családból, a falujából és az iskolájából is. A családból azért, mert próbálták “kiverni belőle” a másságát, a falujából azért, mert gúny tárgya volt mindenhol, és még a buszvezető is meg merte tenni, hogy leszállította, mondván, hogy “buzikat nem szállítunk”. Az iskolájából meg azért, mert lediktáltak neki egy szabályzatot, amit aláírásával vállalnia kellett, pl. hogy csak ingben jár majd iskolába, és kerüli a feszes pólókat. Ez nem most volt ám, hanem évekkel ezelőtt…ő ma már felnőtt.
Szóval, kerestem neki helyet, iskolát, kollégiumot, nagyvárosban, ahol nincs annyira szem előtt a másságával, mint egy kistelepülésen. Találtam is egyet, ahol nyitottak voltak, abban az évben épp az elfogadás volt a fő téma náluk. Az első, bemutatkozó találkozás után az igazgató rémülten telefonált: “De hát rajta látszik….Így sajnos nem tudjuk fogadni.” Talán, ha nem látszik rajta, és odamehet, máshogy alakul az élete. De látszott. És ez már akkor is kizáró ok volt.
Nos, erre a helyzetre jött rá most ez a törvény. Nemrég néhány egyetemistával beszélgettem a munkánkról, és feljött az LMBTQ téma is. “A cigányok között is vannak melegek?”-kérdezte tágra nyílt szemmel egyikük. “Miért ne lennének?”-kérdeztem vissza. “Csak, mert úgy hallottam, ők kiközösítik a melegeket…” “És gondolod, hogy ettől közöttük nem lesznek?”-kérdeztem. Nem általánosítok, de azért nagyon elgondolkodtató, hogy a tanult fiatalok között is vannak, akik úgy vélik, melegnek lenni egy döntés, és a kiközösítés megtapasztalása miatt ez meg is változhat.
Hosszasan tudnám még sorolni, micsoda homály övezi ezt az egészet. Minden szinten, a döntéshozóktól egészen a családokig. Törvényt hozni erről, ebben a helyzetben, nagy kockázattal jár. Olyan folyamatokat indíthat meg, amelyeket a történelem fekete lapjain olvashatunk.
A végére még csak két gondolat. Az egyik, hogy ma, a tankerületi rendszerben egyetlen igazgató sem enged be semmiféle külsőst az iskolába. A protokoll nem teszi lehetővé, és nem is vállalja be senki, hogy ezt titkon megszegje. Mindenre, legyen az bármilyen rendhagyó óra, vagy kulturális program, rá kell bólintania a tankerületnek. Ebből a szempontból elég lett volna a törvény helyett a tankerületeknél kiemelni ezt, ha már annyian akarnak “betörni” az iskolákba, és terjeszteni a gyerekekre káros eszmét.
A másik, amit szeretnék leírni, hogy mi végig kísértünk egy transznemű gyereket a felnőttkorig. Bár már 14 évesen határozottan érezte, de az, hogy bármi történjen vele 18 éves koráig, elképzelhetetlen volt. Nagyon komoly orvosi vizsgálatok, helybenhagyó vélemények, és hosszú évek kellenek az elhatározás mellé ahhoz, hogy valaki majd felnőtt fejjel meg tudja lépni a nemének/nevének a megváltoztatását. Tehát aki azt állítja, hogy ezt “csak úgy”, hip-hop bárki megteheti ma magával, vagy a gyerekével, az nem mond igazat. Csak végig kell nézni ennek a hivatalos menetét, és világosan látszik.
Ez a törvény nekem abszurd, és olyan veszélyeket, kockázatokat állít, amelyek nem léteznek. Félelmet kelt a másság iránt azokban, akik keveset tudnak róla. A félelem és a tájékozatlanság pedig elhatárolódást, előítéleteket, majd gyűlöletet vált ki az emberekből.
Most az LMBTQ emberek iránt, aztán mással kapcsolatban.
A lényeg, hogy lopakodva ugyan, de alapviszonyulássá válhat a kirekesztés. Törvénnyel megtámogatva. Ez pedig nem egy biztos jövőkép. Egyikünknek sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.