Szerző: SZILY LÁSZLÓ
2021.09.03.
A lányomnak tegnap volt az első igazi, saját meccsélménye. Járt már focimeccsen kiskorában, pár évesen kivittem MTK-ra, és a Camp Nouban is jártunk családi nyaraláson, de ez volt az első alkalom, hogy nem velünk, hanem saját programként, a barátnőjével ment focit nézni. Elég jó kezdés a dugig teli Puskásban az angolok ellen, tétmeccsen. A barátnője apukája hívta meg őket, ráadásul, mint kiderült, baromi jó helyre, az egyik térfél közepe táján a legelső sorba.
Nagy hatással volt rá az egész, hazaérve irtó lelkesen mesélte, milyenek voltak közelről a melegítő játékosok, a hatvanezer kiabáló szurkoló és a többi, de a messze legerősebb élményt egy apa és a 12-13 évesre saccolt fia jelentette, pár sorral mögöttük, akik egész meccsen az angol játékosoknak kiabáltak biztatásokat a magyar kormánymédia modorában.
A kisfiú kedvenc szövege a „Buzi niggerek!" bekiabálás volt.
Mirit annyira zavarta az undorító viselkedésük, hogy egy idő után szólni akart nekik, hogy fejezzék ezt be, de a barátnője végül lebeszélte róla, ami rossz érzést hagyott benne. Azt mondtam neki, hogy szerintem jól tette, mert maximum kapott volna egyet a féregtől, ami viszont bennem hagyott rossz érzést, hiszen persze Mirinek volt igaza, és az ilyen alakokra mindenkinek rá kellene szólnia...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.