TÁLIBOK ÜRES ZSEBBEL

FORGÓKÍNPAD
Szerző: SZELE TAMÁS
2021.08.25.

Folytatjuk az afgán helyzettel foglalkozó sorozatot, nincs is nagyon más választásunk: fejlemények ugyanis vannak, néhány hír is van, előrelépés nincs, visszalépés annál inkább. Ezzel egy időben elveszni is látszik a remény a kabuli repülőtér mellett táborozók számára, akik többen már nem lehetnek, de kevesebben sem menekülés útján lesznek majd.

Kezdjük a Pandzsir-völgy híreivel, azokkal ugyanis könnyű dolgunk van, mert alig akadnak. Jóllehet az afgán krízis jelenleg kifejezetten kommunikációs háború, mindenkinek van sajtószóvivője, médiacsapata, a táliboknak több is, főleg azért, hogy tudjanak egyszerre és egy időben két-háromfélét is mondani rendszerint ugyanarról – az ellenállóknak szerencsére csak egy van, Ali Nazari, de ő sem mond sokat. Igaz, mellette néha megszólal Amrullah Saleh volt alelnök, most címzetes elnök is pár lelkesítő videóval, de minket az érdekel, mit mondott Nazari mester, aki különben az ellenállók összes külkapcsolatáért is felel, a BBC-nek?

„Pandzsirba az utóbbi időben az ország más részeiből is érkeztek helyi ellenálló erők, akik csatlakoztak az általuk már helyben kiképzett harcosokhoz. Harcosaink száma már több ezer főre rúg. Mi azonban a békét és a tárgyalásokat részesítjük előnyben: mindenféle háború és konfliktus csak másodlagos lehet. Úgy véljük, hogy a tartós béke érdekében meg kell oldanunk az Afganisztánban fennálló alapvető problémákat. Afganisztán etnikai kisebbségekből álló ország, senki sem többségi. Ez egy multikulturális állam, ezért hatalommegosztásra van szükség – egy olyan megállapodásra, amelyben mindenki a hatalom birtokosának látja magát valamennyire. Mi a békét preferáljuk, a békét és a tárgyalásokat helyezzük előtérbe, de ha ez nem sikerül – ha azt látjuk, hogy a másik oldal nem őszinte, ha azt látjuk, hogy a másik oldal megpróbálja ráerőltetni magát az ország többi részére –, akkor nem hagyunk válasz nélkül semmiféle agressziót. Mi már bizonyítottunk. Az elmúlt negyven év tapasztalatai azt mutatják, hogy senki sem képes meghódítani a térségünket, különösen a Pandzsir-völgyet nem. A Vörös Hadsereg teljes erejével sem tudott legyőzni minket... Nem hiszem, hogy Afganisztánban egyetlen erő is rendelkezne a Vörös Hadseregével. 25 évvel ezelőtt a tálibok is megpróbálták elfoglalni a völgyet, és kudarcot vallottak, megsemmisítő vereséget szenvedtek.” (BBC)

A tálib hatalomátvétel óta az első realista nyilatkozatot látjuk, ami figyelembe veszi az ország rendkívül vegyes nemzetiségi összetételét: a nyugati kudarcot is az okozta (részben), hogy ezt a tényezőt egyszerűen figyelmen kívül hagyták. Meg még sok mást úgyszintén. De ennél sokkal többet nem mondhatunk, az ellenállók állítottak egy díszkaput az érkező táliboknak a völgy bejáratánál, hogy tudják, merre járnak, mögötte ott a húsdaráló – a tálibok közben azt nyilatkozták, hogy teljesen bekerítették a térséget és a tárgyalások eredménye dönti el, mit tesznek. Bármibe is fognak, erősen javallott, hogy az ne legyen erőszakos, mert Maszúd egyre növekvő létszámú csapatai nem fognak viccelni velük. És mintha ők sem tréfálkozás céljából mászkálnának azon a hegyvidéken.

De mi a helyzet Kabulban?

ITT OLVASHATÓ