Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.08.02.
Die Zeit
Karácsony Gergely számára akkor telt be a pohár az Orbán-kormánnyal szemben, amikor az a járvány kellős közepén fel akarta mondani a Szabolcs utcai hajléktalan kórház bérleti szerződését, hogy az utcára tegye a szerencsétlen embereket. Erről a polgármester a lapnak adott interjúban beszélt, hozzátéve, hogy itt egy cinikus hatalmi gépezetről van szó. Elismerte: nem hitte volna, hogy a rezsim idáig elmegy a demokrácia leépítésében. Ám ő viszont ily módon erkölcsi kötelességének tekinti, hogy a rendszer ellen harcoljon.
Egyébként jóformán nap mint nap megéli, miként teszik szinte lehetetlenné a munkáját. De elhatározta, hogy mindent megtesz a hatalom megbuktatására. A Fidesz uralmát úgy jellemezte, hogy a vidéki nagy szegénység egyik oka a korrupció. Ám fenn kell tartani a jogállamot. Ezért az ellenzék győzelme esetén vissza kell csinálni a demokrácia leépítését, illetve átalakítását. Az országot ismét közelebb kell vinni az EU többi részéhez. Továbbá csökkenteni kell a jövedelmi különbséget szegény és gazdag között. A teendők közé sorolta az értelmi megosztottság mérséklését is, mert megbékélésre van szükség.
Kiemelte, hogy a kabinet mesterségesen állít elő vitákat, mert ily módon igyekszik elterelni a közfigyelmet olyan súlyos gondokról, mint a hajléktalanság, a koronajárvány kőkemény mérlege, vagy Oroszország és Kína fokozódó befolyása, a lehallgatási botrány, az EU-val kialakult viszály vagy az urambátyám-rendszer. Ezért gyárt ellenségképeket, legyen szó a nemi kisebbségekről, Sorosról, a migránsokról és az unióról.
Az LMBT-törvényről elmondta, hogy valóban nagy gondok vannak a gyerekkel, de azért, mert nagy részük szegénységben él. Sokakat közülük diszkriminál az oktatási, családi erőszak áldozatai. Itt kellene neki segíteni, ahelyett, hogy a politikai csatamezőre vonszolják őket. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a bevándorlással nem lehet választást nyerni. A kampány fő témája az, hogy véget kell vetni a korrupciónak és fel kell számolni a nyomort.
Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy Orbán már rég kilépett volna az EU-ból, ha nem lenne annyira ráutalva a közösségi támogatásra. De a tagság azért is fontos az ország számára, mert a régióban egyre erőteljesebben jelen van Moszkva és Peking. Márpedig a szuverenitást fenyegetik. Karácsony célja az, hogy ismét az unió szívébe vezesse a magyarokat.
FAZ
A német uniópártok kancellárjelöltje kijelentette, hogy mindent el kell követni az EU egyben tartására, a kelet-nyugati viszály megoldására. Laschet Varsóban beszélt, ahová a 77 évvel ezelőtti felkelés évfordulója alkalmából látogatott le. Mind mondta, abból indul ki, hogy van közös akarat az ellentétek rendezésére, mert a gondok nagyobbak, mint a belső nézeteltérések. A politikus egy újságírónak válaszolt, aki arról kérdezte, hogy mennyire határozottan kíván fellépni az olyanok ellen, mint Orbán vagy Putyin. Az észak-rajna-wesztfáliai miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a két politikust nem lehet egy lapon említeni.
Ugyanakkor egy interjúban kifejtette, hogy aki kétségbe vonja a jogállamot az EU-ban, az nem csupán a közös értékeket árulja el, hanem azoknak a reményeit is, akiknek fontos az unió. A vendég nem találkozott külön Kaczynskivel, aki pedig szintén ott volt az ünnepségen. Tárgyalt viszont mind a miniszterelnökkel, mind az államfővel. Utóbb úgy nyilatkozott, hogy mindkét oldalon Európa erősítését szorgalmazzák és ez fontos a legújabb geopolitikai fejlemények fényében.
Ezzel együtt gyakorlatias kiutat sürgetett az egyre jobban kiéleződő jogállami vitában. Lengyel részről azt közölték, hogy a megbeszélések a személyes megértést szolgálták. Laschet szerint viszont arról volt szó, miként lehetne betartani ugyanazokat a jogi normákat az unióban.
Süddeutsche Zeitung
A lengyel szélsőjobb felháborodottan fogadta, hogy egy kölni bíróság csaknem 5 ezer eurós büntetést szabott ki egy őskonzervatív lengyel teológusra, miután az élősködőknek és rákos szövetnek nevezte a melegeket a német katolikus egyház elméleti folyóiratában. Az ítélet homofóbnak és emberellenesnek minősíti a krakkói II. János Pál pápai egyetem tanárának véleményét, hozzátéve, hogy az uszít.
Ezzel szemben a lengyel igazságügyi miniszter úgy látja, hogy a verdikt korlátozza a tudomány szabadságát. Egyben mutatja a szabadságellenes irányzatokat a német jogrendszerben. A delikvens, Dariusz Oko mögé felsorakozott az ultrakonzervatív rend, az Ordo Iuris is, amely on-line aláírásgyűjtő akciót indított, hogy a tiltakozást eljuttassa Merkelhez. A tanár egyébként nemrégiben könyvet jelentetett meg, mert szerinte az egyházon belül meleg maffia működik.
Az ügy úgy került az igazságszolgáltatás elé, hogy egy müncheni pap olvasta az elemzést és annak tartalmát elfogadhatatlannak tartotta. Így feljelentést tett. Ő azóta folyamatosan kapja a fenyegetéseket a világhálón. A lap hozzáteszi: a vita pont akkor robbant ki, amikor Magyarországra és Lengyelországra rászámolnak az unióban a jogállam helyzete miatt. És miután a Bizottság demokrácia jelentése elmarasztalta a két kormányt, mindkettő számolhat azzal, hogy visszafogják számára a közösségi támogatásokat. A mostani ügy azoknak jön jól, akik Brüsszelt próbálják sarokba szorítani.
Süddeutsche Zeitung
A kommentár úgy látja, hogy megy tovább a lengyeleknél az uszítás, és amit az igazságügyi miniszter válaszolt a kölni ítéletre, az sok mindent elárul az országban uralkodó állapotokról. Merthogy a lényeg nem az, mit mondanak a tények, a provokáció, a rágalmazás, az ellentámadás a fontos. Mellesleg mivel a professzor fellebbezést nyújtott le, per lesz a történtekből.
De a varsói reakció mögött lehet látni a jól bejáratott németellenes reflexeket, amihez társul a populista támadássorozat a Nyugat ellen, miután az az állítólagos laza szexuális moráljával és a gender ideológiával fenyegeti a tisztességes lengyel népet. Ám az is látszik, hogy Varsó ily módon szeretné elvonni a figyelmet saját kudarcáról és téves álláspontjáról. A gondok mindenekelőtt az igazságszolgáltatásban jelentkeznek, mivel az már nem független. De érintik a lengyel katolikus egyházat is, amely a füle botját nem mozdítja gyerekmolesztálási ügyek láttán.
Eszerint neki a melegekkel van gondja, mert hogy azok a felelősek az ilyesfajta bűncselekményekért. Ám ez rágalmazás, viszont a bizonyításra a szóban forgó lengyel teológus – 56 oldalon – olyan nyelvet használt, amelynek semmi köze a tudományhoz, ellenben tele van gyűlölettel és embertelenséggel.
Ezért a kölni ítélet fontos jelzés sok lengyel számára, hogy lépjenek fel mindenki ellen, aki diszkrimálni próbál. Hiszen kormányzati tényezők, egyházi személyiségek, a hatalomhős sajtó uszít, aminek utcai erőszak az eredménye. De a német bíróság üzent a Vatikánnak is, mert az is folyamatosan elmarasztalja a melegeket, ám oly módon lovat ad pl. a vitatott magyar törvény hívei alá. De a legfőbb választ a lengyel politikus provokációjára a német bíróság adja majd meg – olyan törvények alapján, amelyek ismerik a különbséget a tudomány és a gyűlöletbeszéd között.
Foreign Policy
Biden új módon közelít az emberi jogokhoz, véleményében idealizmus és alázat tükröződik vissza. Az elnök ismét a demokráciát állította az amerikai külpolitika középpontjába, de tisztában van azzal, hogy ha az Egyesült Államok vissza akarja szerezni korábbi nemzetközi pozícióját, akkor elsősorban a saját háza táján kell felszámolnia a demokratikus deficitet. Hiszen az USA előzőleg egy olyan populistát emelt nyeregbe, aki a jogállami biztosítékok szétzúzásával igyekezett növelni saját hatalmát. Ugyanez történ Magyarországon, Brazíliában, Indiában és másutt is.
Biden úgy ítéli meg, hogy a demokráciák megbénulnak a pártok túlzott befolyása miatt, megbéklyózza őket a korrupció, amit csak tetéz a hihetetlen anyagi egyenlőtlenség. Viszont egyértelmű, hogy a demokráciát nemzetbiztonsági okokból kell megvédeni az autokratákkal szemben, mint odahaza, mint a határokon túl. A kérdés csupán az, hogy miként, illetve hogy egyáltalán lehetséges-e.
Ezért írta azt nemrégiben az amerikai külügyminiszter az ország összes nagykövetségének, hogy állomáshelyükön folyamatosan tartsák napirenden a jogállam kérdését, de kérjenek többet annál, mint amit az USA e területen magától megkíván. Csak éppen a bizalom megingott a demokrácia iránt. Biden azt reméli, hogy ezen segít, ha vissza tudja állítani a megriadt középosztály jólétét, és ehhez a többi közt nem engedi korlátozni a szavazati jogokat.
De arról is megvan győződve, hogy a liberális, demokratikus Egyesült Államok nem juthat semmi egy nem liberális és nem demokratikus világban, még ha együtt is működik tekintélyelvű rezsimekkel globális kérdések megoldására. Ráadásul, főként Oroszország, de Kína is aktívan igyekszik meggyengíteni a liberális rendet és egyes liberális államokat. Ezért a demokrácia védelme nemzetközi ügy, mint pl. klímaváltozás.
Új vonás Washington az alázat, vagyis hogy hajlandó tanulni másoktól. Viszont még nem világos, miként képes túljutni az erős belső megosztottságon. A populista vezetők természetesen készek bármit megtenni a bizalmatlanság gerjesztésére. Erdogan vagy az indiai elnök elveszheti egy nap a hatalmat, de úgy intézték, hogy addigra országuk kormányozhatatlan legyen. Putyin pedig ott szítja a lángokat, ahol csak tudja. De ehhez mindenekelőtt lángok kellenek, ám a demokrácia hanyatlása mindig az országon belül indul be. Ezért sokkal nehezebb helyreállítani másutt.
Süddeutsche Zeitung
Egyelőre nem világos, mit akar csinálni Manfred Weber, aki a szociáldemokrata frakcióval kötött egyezség értelmében jövőre átvenné az EP elnöki tisztét, de egyáltalán nem biztos, hogy él a lehetőséggel. Alighanem végig zongorázza az összes lehetősége, nehogy a karrierje zsákutcába jusson. Hiszen nem jelent túl nagy befolyást az Európai Parlamentet vezetni. És hát ő a Bizottság élére pályázott két éve, csak Orbán és Macron megfúrta tervet, mert nem tartotta alkalmasnak a tisztségre a bajor politikust.
Fontos pozíció viszont, amit jelenleg betölt: a néppárti képviselő csoport irányítása, de nagyon sokan már unják Webert a párcsaládon belül. Tekintélyének nem segített, hogy a CDU-CSU hónapokon át megakadályozta a Fidesz-képviselők kizárását. Ám a többi frakció nem kételkedik abban, hogy a politikus fontosnak tartja Európát és tartja magát a megállapodásokhoz.
Ugyanakkor nem harmonikus a viszonya Söderrel, a bajor Keresztény Szociális Unió első emberével, ily módon aligha kap posztot a következő német kormányban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.