Szerző: VÁRKONYI BENEDEK
2021.08.06.
A történészek vitája azután lassan elcsöndesedett. De akárhogy is, egész Európában ott uralkodott a gonosz emberi indulat, csakhogy most megint előkerült a Mein Kampf, az emberi természet pedig semmit sem változott azóta. Hetven év nem elég ahhoz, hogy megértsük, mi történt és hogyan pusztulhatott el nagyjából ötvenmillió ember a huszadik század közepén. Vannak örök igaz mondatok, amelyek a vitáktól távol is figyelmeztetnek. William L. Shirer, aki a CBS rádiótudósítójaként évekig dolgozott Berlinben, tisztán látta, hogy „Hitler az egész életet örök harcként képzelte el”, és azt is pontosan értette a Mein Kampfból, hogy Németországban nem lesz „semmiféle demokratikus értelmetlenség”. Shirer a történészek vitájától függetlenül azt is mondja, „bármi mással vádolhatják is Adolf Hitlert, azt senki nem vetheti a szemére, hogy nem fektette le írásban pontosan, mivé akarja tenni Németországot”. Egykor a Harmadik Birodalom bibliájának nevezték azt a művet, amelyet ma a gyűlöletkeltés és a háborús gondolkodás kézikönyvének is hívhatunk, és jól látszik, hogy tételei ma is működnek. Zsidók, cigányok, baloldaliak, homoszexuálisok – bőven van ellenség, akivel szemben hadba lehet indulni, és nem is egészen száz esztendővel ezelőtt el is indult a harc, akkor még csak szóban és írásban. De hát itt nem csak történeti elmélkedésről van szó, elvégre a múlt nem halott dolog. Ott van az emlékeinkben és az írásokban is, és ez a történelem, a Mein Kampf története olyan, mint a vírus: élő szervezet kell hozzá, hogy működjék; azaz fogékony szellem, amely újra föl tudja éleszteni a gyűlölködést. Hiába az egyes történészek érvnek szánt mondatai, hogy ez a könyv csak a híveket fogja megtéríteni, azokat, akik már amúgy is rajonganak érte, vagy legalábbis úgy gondolják, „van benne valami”. Keletkezésekor és nem sokkal utána egy fél kontinenst megőrjített. Nehezen gondolhatjuk, hogy elveszítette volna erejét; látjuk, hogy ma is szeretik olvasni, és most már a jog is megengedi. Bár igazából eddig sem volt nagyon nehéz hozzájutni; egy-két oldalnyi ugrás az interneten, és szinte száz nyelven is elérhető. Sokat mond a világról, hogy a Biblia mellett (sokak szerint még előtte is) ez a legnagyobb példányban kiadott könyv, annak ellenére, hogy nehezen vagy szinte egyáltalán nem olvasható. És az olvasók, az újrahasznosítók lelkéről is sokat elárul; a nemrég megjelent francia kiadás fordítója, Olivier Mannoni – aki különben nagy német írókat, filozófusokat is fordít – arról panaszkodott, hogy bár elvállalta a munkát, közben majdnem föl is adta. Azt mondta róla, hogy lesújtó, megterhelő munka, de nem a tartalma miatt, hiszen azt már jól ismerte. Hanem a zavaros mondatoktól, a „ragacsos szövegtől”, amelytől „megbolondul a fordító”. „Olyan szöveg ez, amellyel szüntelen küzdeni kell. Olykor nem bírtam már tovább, irtózatos intellektuális fáradtság uralkodott el rajtam. Abba kellett hagynom.” De Mannoni akaratlanul is összekapcsolta a történelmet a jelenével, a mi jelenünkkel, amikor egy interjúban beszélt: „Amikor azt mondják, »el kell törölni a fátyolviseletet«, akkor nem tudok másra gondolni, mint hogy talán csak nem azt akarják mondani, hogy »azt kell eltörölni, aki a fátyol alatt van«?”
Messze van már ez a történelem, legalábbis látszólag. De meglehet, némely politikusnak hasznára válik még ma is, mert ha rátalál, kiaknázhatja belőle a stílust, az utálatot, Alfred Rosenberg náci „filozófiáját”, az örökös ellenség ábrázatát és a népből jött ember tekintélyét. Ha csakugyan rátalál. De lehet, hogy már meg is találta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.