Szerző: KULCSÁR ÁRPÁD
2021.08.04.
A zenésszel az Egyfeszten beszélgettünk járványról, klímaszorongásról, anarchoszindikalizmusról és arról is, hogy zenélne-e a Pride-on.
Mindig is egyértelmű volt számodra, hogy olyan előadó is lehetsz, aki fehér ingben, egy szál gitárral ad műsort, mint itt az Egyfeszten? Mi történik, szelídülsz?
- Ahogy öregszik az ember, észreveszi, hogy vannak irigyelt helyzetek. Számomra mindig is ilyen volt, amikor láttam, hogy valaki így ad elő. Ugyanakkor kihívás is. És eljött a pillanat, amikor azt mondtam, hogy megpróbálom én is. Nem nagyon tudok gitározni, nem is nagyon érdekes, ahogy játszom. De Cseh Tamás sem volt egy gitárvirtuóz, mégis megmagyarázhatatlan módon tudta összesűríteni a pillanatokat. Én nem használok semmi segédeszközt, nekem ebben az a tét, hogy az ember tök kiszolgáltatott ilyenkor, védtelen. Egy nagy zenekar ad egy védőburkot, ahogyan megszólal, ad egy páncélt. Emiatt persze ez korlátokat is jelent, de jó oda menekülni. Mindig zenekarban gondolkodtam éppen emiatt. Egyrészt azért is, mert tudtam ugyan gitározni, de azzal nem nagyon foglalkoztam, hogy hogyan szól egy színpadon. Aztán eljött a pillanat, amikor már nagyjából tudtam magam kísérni, és felmerült, hogy csinálok szólólemezt, aztán most már a harmadiknál tartok. Elkezdett tetszeni a műfaj: a kiszolgáltatott helyzet ellenére nagy szabadságot jelent. Egy zenekarral nem tudsz bármit megcsinálni, ami aznap reggel eszedbe jut: hol álljak meg, hol legyen csönd, hová tegyek nagyobb hangsúlyt. Öt embert nem lehet állandóan zavarba hozni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.