Szerző: SZIKRA JUDIT
2021.08.18.
A sorozat további részei:
ANOMÁLIÁK
A megérkezés soha nem egyszerű. Nem találkoztunk még olyan, harmadik országbeli pártfogolttal, akinek az új közegben, ismeretlen nyelven és bürokratikus rendszerben csont nélkül ment volna az adminisztratív ügyintézés – személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ-kártya, adókártya, jogosítvány, bankszámla nyitás és bankkártya igénylés, Ügyfélkapu regisztráció, gyerekek oltási rendje, vagy hogy kiváltsa a konyhai munkákhoz szükséges egészségügyi kiskönyvét. Ennek segítése is (jogszabályilag talán nem, vagy csak részben, de etikai érzékünk alapján teljes egészében) az állami ellátórendszer feladata lenne.
Mivel az integrációs szerződések lezárásával egyidejűleg meghozott új rendelkezések bevezetése óta a rögös út egyengetésébe az állami szereplők vajmi kevés energiát tesznek, színre léphetnek – újfent – a független civilek és az egyházi vagy világi, civil szervezetek. Azonban ez sem mindig egyszerű.
A különböző egyesületek, alapítványok sokszor pályázati rendszerben dolgoznak. Ilyenkor csak az adott projekt mozgásterében nyújtózkodhatnak. Amire telik az egyik évben vagy egyik ügyfelük esetében, arra a létszám- vagy időbeli korlát miatt a másiknál már nem.
Ha szűkös az adott évben a keret, gyakori, hogy forrás- vagy kapacitáshiánnyal küzdenek. Ha viszont az állam, bármely keveset is, de ad (avagy egészen véletlenül bevett egyháznak számítanak), előfordulhat, hogy a takaró hosszát ‘fentről’ határozzák meg. Ők csak addig nyújtózhatnak, ameddig az elér – vagy amerről éppen akkor fúj az aktuális politikai passzátszél. Országos, nagyobb szervezet esetén a menekültek segítése lehet csupán apró részfeladat, sokadlagos teendő, ami hátrébb is kerülhet a rangsorban, ha a vezetőség úgy dönt, eljött rá az idő.
Végül, de nem utolsósorban, a Covid-helyzet szülte döntően online kapcsolattartás nemigen segíti az alapvetően személyes találkozókon alapuló, bizalmi hátteret igénylő, a beilleszkedést hosszú távon is segíteni tudó szociális munkát.
A nem állami szervezetek mind kitűnő munkát végeznek. A hozzájuk forduló ügyfelek esetenként mégis komoly kihívásokkal küzdenek. A komplett integrációs program, lakhatást is beleértve, nagyon kevés, így aztán általános, hogy sokszoros a túljelentkezés. Azt írtam: kevés – Budapesten mindössze egy volt, az elmúlt években-hónapokban, de a Covid-krízis, úgy tűnik, azt az egyet is elnyelte, mára csak röpke emlék lett a múltból...
A megérkezés soha nem egyszerű. Nem találkoztunk még olyan, harmadik országbeli pártfogolttal, akinek az új közegben, ismeretlen nyelven és bürokratikus rendszerben csont nélkül ment volna az adminisztratív ügyintézés – személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ-kártya, adókártya, jogosítvány, bankszámla nyitás és bankkártya igénylés, Ügyfélkapu regisztráció, gyerekek oltási rendje, vagy hogy kiváltsa a konyhai munkákhoz szükséges egészségügyi kiskönyvét. Ennek segítése is (jogszabályilag talán nem, vagy csak részben, de etikai érzékünk alapján teljes egészében) az állami ellátórendszer feladata lenne.
Mivel az integrációs szerződések lezárásával egyidejűleg meghozott új rendelkezések bevezetése óta a rögös út egyengetésébe az állami szereplők vajmi kevés energiát tesznek, színre léphetnek – újfent – a független civilek és az egyházi vagy világi, civil szervezetek. Azonban ez sem mindig egyszerű.
A különböző egyesületek, alapítványok sokszor pályázati rendszerben dolgoznak. Ilyenkor csak az adott projekt mozgásterében nyújtózkodhatnak. Amire telik az egyik évben vagy egyik ügyfelük esetében, arra a létszám- vagy időbeli korlát miatt a másiknál már nem.
Ha szűkös az adott évben a keret, gyakori, hogy forrás- vagy kapacitáshiánnyal küzdenek. Ha viszont az állam, bármely keveset is, de ad (avagy egészen véletlenül bevett egyháznak számítanak), előfordulhat, hogy a takaró hosszát ‘fentről’ határozzák meg. Ők csak addig nyújtózhatnak, ameddig az elér – vagy amerről éppen akkor fúj az aktuális politikai passzátszél. Országos, nagyobb szervezet esetén a menekültek segítése lehet csupán apró részfeladat, sokadlagos teendő, ami hátrébb is kerülhet a rangsorban, ha a vezetőség úgy dönt, eljött rá az idő.
Végül, de nem utolsósorban, a Covid-helyzet szülte döntően online kapcsolattartás nemigen segíti az alapvetően személyes találkozókon alapuló, bizalmi hátteret igénylő, a beilleszkedést hosszú távon is segíteni tudó szociális munkát.
A nem állami szervezetek mind kitűnő munkát végeznek. A hozzájuk forduló ügyfelek esetenként mégis komoly kihívásokkal küzdenek. A komplett integrációs program, lakhatást is beleértve, nagyon kevés, így aztán általános, hogy sokszoros a túljelentkezés. Azt írtam: kevés – Budapesten mindössze egy volt, az elmúlt években-hónapokban, de a Covid-krízis, úgy tűnik, azt az egyet is elnyelte, mára csak röpke emlék lett a múltból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.