2021. augusztus 21., szombat

IDEJE VISSZASZOKNI A MASZKHORDÁSRA

444.HU
Szerző: SZÁSZ ZSÓFI
2021.08.20.


Magyarországon még nem robbant be olyan sebességgel a negyedik hullám, mint ahogy azt a környező országokban már láthatjuk. Elkerülni viszont nem fog minket, a szakemberek szerint pedig most tehetünk sokat azzal, ha visszaszokunk az elővigyázatossági szabályok betartásához. Dr. Lénárd Ritát, a Magyar Orvosi Kamara alelnökét kérdeztük a szervezet ajánlásairól.

Bár egyelőre a hétköznapi életünk legtöbb helyszínén nem kötelező a maszkhordás, Lénárd szerint zárt térben ajánatos visszatérni a használatához. Még ha be is vagyunk oltva, érdemes felvenni a tömegközlekedésen, bevásárlásnál, a moziban és a színházban is.

„Ilyenkor azt kell megnézni, hogy mi az, amit nyerünk, és mi az, amit adunk érte. A világon semmi gondunk sem lesz abból, ha a maszkot felvesszük, ha megbetegszünk, abból viszont komoly baj lehet.”

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a szakemberek szerint valamilyen formában hosszabb távon is velünk fog maradni ez a vírus, ezért nem árt, ha hozzászokunk, hogy a maszk is a mindennapjaink része marad. Lénárd szerint ez a megelőzés fontos része, amit egyszerűen meg kell tanulni és el kell fogadni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.