GYEREKEK ESÉLYEI

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.08.01.

Ha az ember olyan személyekkel beszél, akik elköltöztek ezekről a keleti településekről, vagy akik nem itt élnek, de néha járnak erre a munkájából adódóan, szinte mindenki megfogalmazza, mennyire érzékelhető a leszakadás. A héten most két ilyen beszélgetésem is volt, az egyik egy volt tanítvánnyal, aki már nem itt él, csak hazalátogatott… ő úgy fogalmazott, hogy mikor gyerekként itt élt, akkor a kisebb települések esetében érezte csak, hogy “nincs ott semmi”, de most a kisvárosok esetében is hasonló érzése van. A másik egy ismeretlen úr volt, aki érdeklődött, honnan érkeztünk Kapolcsra, és mikor megmondtam, bólogatott, igen, jár errefelé néha. Majd hozzátette: “Nem akarom megsérteni, ne vegye annak, de az egy nagyon elmaradott rész…”.

Igen, ezt látható, érezhető, szűkülnek a lehetőségek, egyre több az elvándorló, a kis falvakban egyre kevesebb a szolgáltatás. Mert nem bírja eltartani a lakosság. Az általános iskolákat egyre több helyen a szegregálódás jellemzi, másik lehetőségként az egyházi iskolák kínálkoznak, de nem mindenki akarja ezt a vonalat. Más lehetőség pedig sok helyen nincs, a gyerekeik oktatása iránt felelősséget érző szülőket ez is költözésre sarkallja. Az egészségügyi szolgáltatások hiányosak. A kevés vállalkozás nem tudja felszívni a képzetlen, alacsony munkavállalói kompetenciákkal bírókat. Aki tanult, és maradt, azt többnyire az állami intézményrendszer foglalkoztatja, jelentős rétegnek pedig a közmunka marad, e mellett a feketegazdaságban bontakoznak ki a túlélés lehetőségei. Előbbiek anyagilag nem nagy mozgásteret adnak, az utóbbi inkább, kockázat meg abban csak látszólag van, az elmúlt években érzékelhetően “elnézőbb” lett a rendszer. Mindenki boldogul, ahogy tud.

Szóval, nehéz itt most optimistának lenni a jövőt illetően, hiába a kormányzati sikerkommunikáció, a valóság más képet mutat. A korrupció megakadályozza a támogatások valós hasznosulását, az elfolyt pénzek jelzésével az ember lepattan, és könnyen bajban találja magát, ha tovább forszírozza. Furcsa állapot lett a jellemző, a “minden mindegy” érzésével. Hagyni mindent, nem kérdezni, megcsinálni, amit kérnek, legyen belőle némi pénz, más nem fontos. Ami nem tetszik, azt meg nem kell nézni. Főleg nem taktikus mutatni, hogy nem tetszik. Problémamegoldó attitűd, hatékonyság a munkavégzésben, egyéni motiváció a szakmai fejlődésre, mind háttérbe szorult, ugyanúgy, mint a közösség jelentősége.

Kevés olyan fiatal van, aki ide tér vissza a tanulmányai befejezése után. Mellettük pedig ott vannak azok a gyerekek, akik nem szereznek az iskolarendszerben olyan tudást, ami másfajta perspektívát nyitna számukra, mint a szüleiké. Ők maradnak itt. Ám ők nem tudnak a gazdasági fellendülés sokat hangoztatott szekerére felülni.

Abban biztos vagyok, hogy ez az iskolarendszer nem lesz képes változást előidézni náluk, és abban is, hogy ha nem foglalkozunk az iskola hatását leamortizáló tényezőkkel, ami a lakhatási szegénységtől a szocializációs minták átörökítéséig átfogja az életüket, minden marad a régiben.

Az Igazgyöngyben úgy mondjuk, hogy a következő generációért dolgozunk, de a mostanival. Vagyis nemcsak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel is, és együttműködve az intézményrendszerrel is. Ezt mind közösségfejlesztésbe ágyazva, hogy végül legyen egy olyan, közösen kialakított értékrend, amihez igazodni lehet. Ebben vezérfonal a gyerekek helyzete, élete, fejlesztése, perspektívája.

A tanodánk készségfejlesztése, a művészeti képzésünk hátránykompenzáló és szociális készségeket fókuszba helyező munkája mellett rengeteg olyan lehetőség, program irányul rájuk, ami muníciót adhat egy másfajta élethez. Vannak, amelyeket évek óta viszünk, és mindig jönnek újabb lehetőségek is. Sok mindent kipróbálunk, a hatásokat mérjük, és azokat visszük folyamatosan, amelyek a leghatékonyabbak. Az ösztöndíjprogramunk pl. sikeres, ennek köszönhető, hogy a 14 településen élő, 80 igazgyöngy-ösztöndíjas közül, akiknek a tanulmányi átlaga az elmúlt tanévben 4,1 volt, 20 középiskolásunk van. Sőt, 4 fő tanul már felsőoktatásban, vagyis már 5, mert már tudjuk, a három érettségizettből egynek sikerült bejutnia az egyetemre.

Toldon, ahol a komplex fejlesztés minden elemét tudjuk vinni, és ahol a tanodánk is működik, 10 ösztöndíjasunk van. Ez az igazi hatásrendszer, amit itt tudunk vinni. Sok nehéz család van itt, gyerekekkel, óriási hátrányok, melyeket le kell küzdeni, sok, ellenünk dolgozó hatással. A 11 éve tartó munka eredményei azonban már a gyerekeken is látszanak. Most ugyan volt két bukásunk, ebben a járvánnyal nehezített időszakban, de már évek óta nem volt ilyen. És nagy öröm, hogy a középiskolások már nem a földrajzilag legközelebbi iskolában tanulnak, mint korábban, ahonnan legtöbbször ki is estek 16 évesen, hanem távolabbit, ahol szélesebb szakmatanulási lehetőség van. Ehhez mi, támogatóink segítségével adunk többek között bérlettámogatást is, hogy ne legyen az anyagi helyzet a gátja a távolabb utazásnak.

Fontos persze, hogy a gyerekek fejlesztése a születéstől kezdődik, 0-18 éves korig nem törik meg nálunk a fejlesztés lehetősége, és a módszertan is egységes marad. Bár évek óta része a tanodának a pályaorientáció is, ezt az idén egy különleges elemmel bővíthettük, egy sikeres UniCredit pályázati támogatásnak köszönhetően. A több elemmel támogatott szakmatanulás mellett nyáron diákmunkára adunk lehetőséget a tanodás középiskolásoknak, a társadalmi vállalkozásunkban. A két éven át működő programban most három lányt és egy fiút alkalmaztunk, kettőjüknek a családtagja is nálunk dolgozik. Ők így a felnőttek mellett szereznek munkatapasztalatot. Ismerős közegben kapcsolódnak a kézművesműhelyhez, a főzéshez, de részt vesznek a kertgondozásban, az állatok takarmányozásában, a közösségi terek takarításában is. A felnőttekre is ösztönzően hat ez az egész, érzik. hogy ők adnak mintát azzal, ahogy dolgoznak, kommunikálnak.

A legfontosabbnak a diákmunka megszervezésében azt tartottuk, hogy megértsék: ez nem közmunka, itt teljesítményt kell felmutatni, dolgozni, és visszacsatolást kapnak a munkájukról. Az induláskor egy sor, a munka világához kötődő fogalmakkal ismertettük meg őket, mint a feketemunka és a bejelentett munka különbözősége, a TB, a bruttó- és nettó bér fogalma, stb. Elolvastuk a munkaszerződést, megbeszéltük benne a kifejezéseket, és azt is, mennyire fontos, hogy csak olyat írjanak alá, amit értenek is.

Ha letelik ez az időszak, és megkapják a fizetésüket, a tanodában más fejlesztéseket is kapnak majd, jövő nyáron pedig újra dolgozhatnak, remélhetőleg akkor már többen is.

Azt szeretnénk, ha ők mások lennének majd, tudatosan, a tanulmányaikra építve keresnének olyan szakmát, amire sikeres életpálya építhető. Korábbra hozzuk időben a munkatapasztalatszerzést, megerősítve a társadalmi vállalkozásunk felnőtt munkatársainak mintájával.

Biztosan lesz közöttük is, aki elmegy majd, és máshol keres lehetőséget. És biztosan lesz olyan is, aki marad, és majd a mi munkavállalói csapatunkat erősíti. A lényeg, hogy tanuljanak, maradjanak ameddig csak lehet az iskolarendszerben, és az életstratégiájukat ne a feketezónában képzeljék el.

Az első benyomásaink jók. Ha így marad, akkor megpróbáljuk majd ezt az elemet a pályázat letelte után is fenntartani, hogy azok a most általános iskolások, akik koruknál fogva még nem jöhetnek, de látják, hallják a diákmunka lehetőségét, érezzék, ők is elérhetik majd ezt. De csak azok, akik kapcsolódnak, és élnek a lehetőségekkel, amelyeket az Igazgyöngy nyújt. Ez pedig már a szülői bevonódás területe. Arra törekszünk, hogy a kettőt mindig összhangban tartsuk.

Ez pedig nagy kihívás. Mert ahol a szülők nem kapcsolódnak, ott is vannak gyerekek. A nem kapcsolódás oka többnyire a feketezóna, a nem legális vonalon szervezett élet, amiben van jövedelem. Ott ennek az életformának az átörökítése van, amivel szemben sem a tanulás, sem a legális munkavégzés nem érték. Itt a gyerekeket bevonni, kitartó tanulásra, munkára ösztönözni nagyon nehéz. De keressük folyamatosan a fogást ezen a problémán is. A következő generációért, a mostanival.

ITT OLVASHATÓ