2021. augusztus 21., szombat

CAMBRIDGE-I TÖRTÉNÉSZ: SZINTE CSAK TÉVKÉPZETEK ÉLNEK SZENT ISTVÁNRÓL

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2021.08.21.


A Szent Jobb is csupán mítosz – mondja Berend Nóra történész, a Cambridge-i Egyetem tanára, aki szerint nagyon keveset tudunk az államalapítóként tisztelt István királyról.

Az alaptörvényhez szervesen hozzátartozó Nemzeti hitvallás így kezdődik: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” Rendben van ez a mondat?


Nem, nincs rendben. Több szempontból sincs. Annak, aki nem keresztény – akár más vallású, akár nem vallásos –, miért kellene büszkeséget éreznie? Történészként is lehet vitatkozni az állítással. Annyi igaz, hogy a korabeli külföldön valóban úgy ítélték meg: István idején Magyarország kereszténnyé vált. Az akkori források szerint a Jeruzsálembe induló keresztény zarándokok már átmehettek Magyarországon, az útvonalat biztonságosnak nevezték. Ha azonban azt tekintjük „szilárd alapnak”, hogy a lakosság többsége már hisz a kereszténységben, akkor ez valószínűleg csak jóval később következett be. A folyamat más országokban is generációkon át tartott. A XI. század végéről származó beszámolók azt állítják, hogy Magyarországon még pogány szokásoknak hódolnak. Hangsúlyozom, hogy ezek is kétséges források, nem tudjuk, mennyiben felelnek meg a valóságnak. 

Egyik előadásában arról beszélt, hogy István hatalomtechnikai megfontolásból csatlakozott a nyugati kereszténységhez, és nem vallási buzgalomból, vagy azért, mert hosszú távon így látta biztosítottnak a magyarság fennmaradását.

Kezdjük ott, hogy abban az időben a mai értelemben véve nem létezett Magyarország és magyar állam. István, miután átvette a hatalmat, folyamatosan terjeszkedett, de annak a területnek, amit a középkorban később Magyarországnak hívtak, csak egy része tartozott a fennhatósága alá. A kereszténységre való áttérés bevett technika volt, hogy az uralkodók elismertessék magukat a szomszédos keresztény országokkal. István ezzel egyáltalán nem számított kivételesnek, hanem beilleszkedett a sorba. Tudjuk, hogy felesége, Gizella lovagokkal, páncélos katonákkal érkezett. Konkrét, gyakorlati haszna volt a kereszténység felvételének, István is a saját hatalmát akarta megerősíteni. Ez sikerült is neki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.