A SZIJJÁRTÓ VÁNDORCIRKUSZA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.08.11.

Harminchárom lélegeztetőgépet vitt piros masnival átkötve Mongóliába Szijjártó külügyminiszter, s ezt úgy logisztikázták össze, hogy három repülőre legyen szükség. Ez a kötelék egy megszálló deszantos egységet is szállíthatott volna magával, ámde nem vitt. Mit cipelt akkor a három röpcsi? Tehetnők fel az értelmetlen kérdést, de nem tesszük, mert tudjuk, hogy harminchárom lélegeztetőt és a Szijjártót rejtette a gépek gyomra. Elsőként, hogy azért el ne feledjük, rögzítsük a jegyzőkönyv számára, hogy az adófizetők pénzén vásárolt, mellékszálként – ami tán a fővonal is lehet majd az ítélet meghozatalakor – tizenhatezer lélegeztetőből gazdagodott meg pár kiválasztott.

Másodjára srejboljuk ide, hogy ennek a tíz százalékára volt csupán szükség, a maradék raktározásából pedig újabb nerlovagok mártogatnak vajas kalácsot a kakaójukba. Harmadikként pedig jegyezzük fel, hogy a fölösleget viszont – amit az adófizetők pénzén vettek, hogy bevéssük – úgy osztogatja Szijjártó szerte a nagyvilágban, mint valami kakasnyalókát a gyerekeknek vasárnap délelőtt a mise után a keresztényi Neriában. És többek közt erre sem adtunk felhatalmazást, mint ahogyan alig is van olyasmi kormányzati intézkedés, ami a jóváhagyásunkkal vagy belenyugvásunkkal történne meg, és mégis megtörténik, de most mégsem erről lesz szó.

Hanem, hogy fordult-e elő a történelemben, miszerint egy külügyminiszter három röpcsivel utazott volna smúzolni. De ilyet semmilyen krónikában nem találhatni, ez tehát hungarikum, ám és viszont mivel magyarságunkban nem tartjuk egylényegűnek magunkat sem Szijjártóval sem a vele hasonlatos léhűtőkkel, nevezzük inkább e neves aktust nerikumnak, és így mindjárt delikátabb, azaz, alaposabban írja le az illékony valóságot. Amúgy túl vagyunk már miden jón és rosszon, csodálkozni semmin nem tudunk, de ez a kalandozás azért mégis csak meglobogtatja a képzeletünket. Profánabbul, s hogy egyértelmű legyen, ez már döfi.

Viszont szenzációk nincsenek egyáltalán. Ego van és szuperego abból a tételből kiindulva, hogy Szijjártót mi futsalosként egyáltalán nem ismertük, külügyminiszterként meg már de mennyire. És azt látjuk eltátott szájú csodálkozásunkban, hogy a hajdani futsalos a magas hivatallal együtt emelkedett el az édes anyaföldtől, és azóta levitál a lelkem tíz centivel az őszi sár vagy a nyári por fölött. Az ilyeneknek pedig soha és egyáltalán nem szokott jó vége lenni, és Szijjártó sem tartozik a kivételek közé. Ő a fontosságát a rikácsolásban és a szaladgálásban leli meg, az a kényszeressége, hogy naponta ötször repüli körbe a sártekét, és mindenhol ott van...

ITT OLVASHATÓ