2021. július 6., kedd

ÜRGE-VORSATZ DIÁNA: A JÁRVÁNY CSAK ÍZELÍTŐ VOLT A JÖVŐBŐL - NEM KÉPTELENSÉG MÁSKÉPP LAKNUNK ÉS ÉTKEZNÜNK

JELEN.MEDIA
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2021.07.06.


...Nincsenek jó tapasztalataim. Tudósként, de vallásos emberként is úgy gondolom, a pandémia figyelmeztetés, hogy az emberiség vegye észre, saját magát irtja ki, ha mindent úgy folytat, ahogyan eddig. Pedig három dolgot is megtanulhattunk volna a pandémiából. Az egyik, hogy hallgassunk a tudományra. Számos országban, különösen az első járványhullámot követően, a gazdasági érdekekre hivatkozva nem tartották fenn vagy nem vezették be időben újra a korlátozásokat. Ennek Magyarországon harmincezer, világviszonylatban lassan négymillió halálozás volt az ára. Az újabb járványhullámok elkerülése nem csak kisebb emberi, de sokkal kisebb gazdasági áldozatot is jelentett volna. Hasonlónak érzem ezt a problémát az éghajlatváltozással kapcsolatos reakciókhoz: nem akarunk meghozni számos, nagynak tűnő, de a lehetséges súlyos következményekhez képest valójában sokkal kisebb áldozatot, ami végül kezelhetetlen mértékű károkhoz vezethet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.