Szerző: NEFELEJCS GERGŐ
2021.07. 24.
„Nem szeretek olvasni.”
Nem telik el olyan hét, hogy ne hallanám ezt a három elátkozott szót egymás után valaki olyantól, aki amúgy értelmes ember. Néhány visszakérdezés után persze kiderül, hogy valójában arról van szó, hogy az illetőnek a munkája mellett nincs ideje az olvasásra. Plusz az ideje jelentős részét az okostelefonján tölti, arról nem is beszélve, hogy az egész iskola tízen-akárhány évig azzal nyomasztotta, hogy neki voltaképpen nincsen köze a saját anyanyelvéhez.
Így ez a mondat, hogy „nem szeretek olvasni” annak a fájdalmas ténynek az elfedése, hogy az illető a szó legszorosabb értelmében nem tud olvasni.
Mert nem hagyják, és mert így vagy úgy, de azt mondták, hogy neki nem szabad.
Ezt az igazságtalanságot mindenképpen orvosolni kell.
Én mondhatni sokat olvasok, ami részben jön helyzeti előnyből (pedagógus-gyerek), részben pedig abból, hogy az agybénító munka elől én a szövegbe menekültem. Tehát én is voltam úgy, hogy „nem szeretek olvasni”, olyan ember, akinek csak dísznek van a polcán a könyv, de befektetett munkával eljutottam oda, hogy olvasottnak mondhatom magamat, és most már gyakorlatilag átszántom magam egy-egy nehezebb könyvön is, mindezt egyetemi végzettség nélkül.
Adja magát a kérdés, hogy mégis minek? Az akadémikusoknak meg a beszélő fejeknek legalább anyagi érdekük, hogy olvasottak legyenek, ahogy mindenki a saját szakmája irodalmával tisztában van.
De olvasni? Csak úgy?
Erre az alapvető válasz az, hogy kíváncsiságból – és bizalmatlanságból. Többet akarunk tudni a világról, mint amit arról nekünk prezentálnak, ezért utánaolvasunk: van ebben persze némi gőg, hogy na majd én jobban tudom. De hát a buszmenetrend is hiába van leírva, mindenki ugyanúgy nézegeti, hogy jön-e a busz.
Hiszem, ha látom.
A másik választ egy filozófus barátnőm fogalmazta meg a legjobban: magányunkat halott emberek társaságában töltjük. Mert a legtöbb érdekes szöveg üzenet a palackban, régmúlt korok embereitől, rejtvények és talányok, amelyek megfejtésre vágynak, vagy pallók, ahonnan tovább lehet ugrani.
De ez még nem minden.
Mert miképp a barátaink révén ismerjük meg életünk legérdekesebb és legfontosabb embereit – ugyanúgy segítenek ki minket halott (vagy még élő, de távoli) barátaink a szövegeikkel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.