Szerző: CSENGEL KARINA
2021.07.06.
Súlyos következtetésekre jutott az első magyarországi felmérés, amely a koronavírus-járvány hatásait kutatta a gyerekek mentális egészségére. A bezártságot szinte minden család megsínylette: a szülők fele szerint romlott gyermekének mentális, lelki állapota. De az állam által egyébként is magukra hagyott sérülékeny csoportok gyermekei különösen megérezték a járvány több mint egy évét.
Az alacsonyabb jövedelmű családok gyermekei például több mint kétszer annyit szorongtak ez idő alatt, mint biztosabb anyagi helyzetű társaik. Az egyszülős háztartások látványosan nehezebben küzdöttek meg a gyerekeknél fellépő mentális problémákkal, mint a kétszülősök. Nőtt a családtagjaik által bántalmazott gyerekek száma is, a nehéz körülmények közt élő gyerekek pedig mélyrepülésbe kezdtek az iskolában.
A pandémia miatt kialakult traumák nem tűnnek el se gyorsan, se nyomtalanul. Az eddiginél is több gyereknek lenne szüksége szakértő segítségre, de az országban igencsak szerény számban fellelhető iskola- illetve gyermekpszichológusok biztosan nem fognak elérni mindenkihez, ahogy eddig sem. Ehhez főként azonnali kormányzati segítségnyújtásra lenne szükség, ennek híján azonban a szülőkre és pedagógusokra is óriási teher és felelősség hárul.
Az UNICEF Magyarország ezer 3 és 18 év közötti gyermeket nevelő szülő megkérdezésén alapuló reprezentatív kutatása rendkívül fontos és egyedülálló Magyaroszágon. A járvány gyerekekre gyakorolt hatásáról ugyanis eddig csak nemzetközi kutatások készültek – hangzott el az eredményeket boncolgató beszélgetésen.
A szülők fele válaszolta, hogy gyermekének mentális, lelki egészsége megsínylette a koronavírus-járványt. A legtöbben azt vették észre, hogy gyermekük nyugtalanabb, figyelmetlenebb lett a szokásosnál, elvonult a világ elől, vagy szorongott a pandémia idején...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.