2021. július 16., péntek

NEM A HALÁLOZÁSOK SZÁMÁTÓL, HANEM AZ ISKOLÁZOTTSÁGTÓL FÜGG, HOGY HÁNYAN OLTATJÁK BE MAGUKAT

G7.HU
Szerzők: HAJDU MIKLÓS, JANDÓ ZOLTÁN
2021.07.16.


Egészen döbbenetes módon ellentétes irányú összefüggés van a Covid halálozások száma és a beoltottak aránya között az ország egyes megyéiben. Magyarul: ahol többen veszítették életüket a járványban, ott kevesebben vették fel a felkínált vakcinát. (Az az ok-okozati összefüggés, hogy azért haltak meg többen, mert kevesebben oltatták be magukat, azért nem tűnik reálisnak, mert mire az oltások széles körben elérhetővé váltak, már mindenhol rengetegen haltak meg.) Mindez tehát sokkal inkább arra utal, hogy lényegében nem a pandémia környezetünkben tapasztalt következményei alapján döntünk az oltásról. Az átoltottság mértéke a számok szerint az egyes megyékben sokkal inkább az ott élők iskolázottságával függ össze.

Nem a járványadatok számítanak, hanem az érettségi

A hazai átoltottság területi különbségeiről sokáig semmit sem lehetett tudni, és bár elég egyértelműnek tűnt, hogy erről rendelkezésre állnak adatok, az érintettek valamiért mégsem árulták el ezeket. A hét elején aztán a Miniszterelnökség elküldte a megyei adatokat a 444-nek, amiből kiderült, jelentős eltérések vannak az ország egyes régiói között. Legnagyobb arányban a budapestiek, illetve a dunántúliak vették fel a vakcinákat, miközben e térségekhez képest egyes keleti megyékben közel tíz százalékponttal alacsonyabb az oltottak aránya...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.