LOPTÁK VAGY KAPTÁK?

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerzők: MIHÁLYI PÉTER, SZELÉNYI IVÁN
2021.07.02.

A 2022-es választás azon múlik majd, hogy a közvélemény többsége mit gondol a lopásról. Ha betelik a mérték, akkor az Orbán-rezsim meg fog bukni, ha nem, akkor hatalmon marad. „A Fidesz túl sokat lop” gondolat olyan mértékben került a figyelem középpontjába, hogy ehhez képest minden más – a járvány, a jogállamiság, az infláció és az egyenlőtlenségek, a Borkai- és a Szájer-ügy – sokadrangú tényező. Cikkünk célja nem az, hogy megjósoljuk a szavazói percepciók alakulását, hanem hogy bemutassuk, amit a magyar közvélemény az „ország szétlopásának” nevez, nem egyedi eset, más posztszocialista országokban is hasonló folyamatok zajlottak az elmúlt 30 évben. Messziről indítunk, Max Weber (1864–1920) német szociológus és gazdaságtörténész elméletéből.

Weber szerint a legális-racionális uralom alapja a magántulajdon. Erre épül minden liberális demokrácia, de esetenként egyes konzervatív rezsimekben, sőt a nem demokratikus rezsimek egy részében is szilárd a magántulajdon rendszere. Az ilyen rendszerekben a magántulajdonos vagyonát szabadpiaci versenyben szerzi, annak jövedelmével saját jogán rendelkezik, profitját elfogyasztja vagy beruházza. Ingyen nem kap semmit. A tulajdona eladható, arra kölcsönt vehet fel, és korlátozás nélkül örökölhető. Tulajdonjogának vannak állami-bürokratikus korlátjai. Monopólium megszerzése korlátozható vagy akár tiltható, az állam az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében a magas jövedelmekre és profitokra progresszív adót vethet ki.

Ami a korábbi, sok ezer éves történelmi múltat illeti, Weber két, főként a tradicionális uralmi formákra jellemző tulajdonlást különböztetett meg, melyek bizonyos mértékig léteznek a legális-racionális uralom feltételei között is, és – valamennyiünk számára nagy meglepetésként – a XX–XXI. század fordulóján felbukkantak a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában is. Ilyen a prebendális tulajdon, amely bizonytalan tulajdonlást jelent. Az uralkodó a neki alávetett elitek tagjainak kénye-kedve szerint adja a vagyont (leginkább földeket vagy az adószedés jogát); ezeket továbbörökíteni nem lehet. Például teljes mértékben ilyen alapon működtették a szultánok az oszmán birodalmat. A másik forma a patrimonializmus. Ilyen esetekben az „úr” vagy az uralkodó múltbeli érdemekért vagy a jövőbeli szolgálat fejében tulajdont ajándékoz a kiválasztottaknak. A kedvezményezett élvezheti ennek a hasznait, a tulajdon örökölhető, de arra hitelt felvenni csak kivételes esetekben lehetett, s eladása is korlátozott. Így működött Magyarországon évszázadokon át az ősiség és a hitbizomány intézménye, de ilyen volt a Horthy-korszak emblematikus új jogi konstrukciója, a Vitézi Rend is. 1938 végéig összesen 4400 vitézi telket (505 tisztit és 3895 legénységit) osztottak ki, meglehetősen nagy arányeltolódásokkal: 72 ezer holdnyi területen, átlagosan inkább 5-10, esetenként 10-20 katasztrális hold nagyságban. A szervezet élén, főkapitányi rangban mindvégig maga Horthy állt. Elvben a rend tagjai kötelesek voltak rendkívüli alkalmakkor (lázadás, sztrájk stb.) az államrendészet kiegészítése gyanánt fegyveres karhatalmi szolgálatot ellátni, de a gyakorlatban ilyesmire soha nem került sor.

Max Weber terminológiáját használva azt állítjuk, hogy a kommunizmus összeomlása után a kelet-európai posztkommunista rendszerek (még Oroszország is) nyugati típusú legális-racionális uralom kialakítására törekedtek, de már az átmenet korai szakaszában kiegészítették ezt a tradicionális uralom bizonyos formái. Először a patrimonializmus éledt újra. Ez elkerülhetetlen volt. Kapitalisták nélkül nem lehet kapitalizmust csinálni. Jelcin Oroszországában kineveltek egy új nagyburzsoáziát, oligarchákat, akik egyfelől kvázi magántulajdonosként viselkedtek, de politikai szerepük is meghatározó volt. Putyin ezt megváltoztatta. Az új szabály ez: a vagyon az elnök szolgálata fejében jár. Vagyis az uralmi rendszer patrimoniálisból prebendálissá alakult át. Putyin a Jelcin idején „felnőtt” oligarchákat személye iránti hűségre kötelezte. Akik erre nem voltak hajlandók, azokat korrupciós vádakkal emigrációba üldözte, vagy be is börtönözte. Kínában Hszi elnök is hasonló módon működik. Ő is szívesen használja a korrupcióellenes kampányokat a túlzott politikai ambícióval rendelkező újgazdagok felszámolására és vagyonuknak a hozzá hűségesek kezére való átjátszására. Jól ismert tény, hogy 1990 és 2010 között a kelet-európai országok nem igazán követték a tulajdonváltás orosz vagy kínai modelljét. Budapesttől Varsóig az egymást váltó kormányok a privatizációt jelentős arányban a külföldi tőke bevonásával oldották meg.

Jelen írásunk legfontosabb állítása éppen az, hogy mindezek után Magyarország 2010-ben irányt váltott. 2010 után nálunk is megnőtt a prebendális tulajdon szerepe (bár volt példa előtte is erre, főként a nagy pártok „pénztárnokai” esetében). Egyre inkább szemet szúróvá vált a Fideszhez közel állók gyors gazdagodása. Az is kimutatható volt, hogy az ilyen kiválasztott kedvencek a közbeszerzések, az EU-juttatások jelentős részének megszerzése, a földbérlet, valamint az ingatlanpiacon kivívott kedvező pozícióik nyomán váltak és válnak egyre gazdagabbá. Ezeken a piacokon „számukra lejt a pálya”, és ez egyáltalán nem véletlen. Ezek a speciális piacok ugyanis konstrukciójuknál fogva a mindenkori kormányok által védett piacok, ahol nem kell a profitért a multinacionális nagyvállalatokkal versenyezni. Itt nagyarányú járadékvadászat folyik...

ITT OLVASHATÓ

AZ ÉS 2021/26. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

AZ ÉS 2021/26. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)