2021. július 6., kedd

KÖTCSEOLÓGIA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.07.06.


Meg vagyunk nyugodva. Lesz kötcsei piknik, ami felemelő eseményt, a jobboldali keresztény erkölcsi fölény bográcsozását tavaly a járvány nem engedte megrendezni, de most, hogy már lehet sörözni a teraszokon, semmi akadálya, hogy Németh Szilárd a velőspacalba csapjon. Igaz, ne igyunk előre a nemzet vejével a zavartalanságra, tavaly is így volt, hogy jachtok, kevesebb Adria és több Balaton, aztán láttuk az őszt, ami most kezd véget érni a harmincezer halottjával, és mindjárt itt lehet a másik ilyen deltákkal, sőt, már gammákkal is.

Azaz, nyugtával dicsérjük a napot és az urat. Momentán tegyen böfögéssel elegyes boldoggá minket, hogy a kötcsei porban megjelennek, megjelenhetnek az Armani öltöny, makkos cipő kombók, a Rolexek és a használt pelenkák, ahogyan az új magyar elit mulat kulturális hegemóniáját demonstrálandó. Mindezen az ambivalencián részünkről tovább nem is élcelődnénk, mert nem mindenkit tanítottak meg késsel-villával enni az avas szagú, tyúkszaros parasztudvaron, sem a marxista esti egyetemen. Az élet korántsem tökéletes.

Ha boldogok lesznek így magukban, legyenek azok, de legnagyobb fájdalmunkra ez így nem lehet. A bográcsozás a NER-ben fölér egy párttaggyűléssel, ahol eldöntik, hogy ne ők nyerjék a legtöbbet, de mégis azért eleget, most már az egész országot és nyúlványait. Viszont az élet nem csak Pelikánnak nem habostorta, hanem a fideszistáknak sem az, ki tudja, ki, mikor, mit bűnözött, nem volt elég lojális, szervilis, odaadó, nem eléggé habzott a szája, így elindult a kegyvesztés hosszú, olykor egészen rövid, de mindenképpen kijózanító útján.

Nem mindenki kap meghívót a kötcsei piknikre ugyanis még a bátor százharminchármak közül sem, és gondoljunk bele az ő lelkük helyébe, mit érezhetnek ilyenkor. Hogy ők mindent megtettek, olyan bátrak voltak, mint valami partizánok, mindent megszavaztak, amit eléjük raktak, kórusban szidták a Gyurcsány édesanyját, ők maguk voltak a jobboldali erkölcsi fölény, s lám. Valami miatt ez sem elég, nem bográcsozhatnak együtt a kedves vezetővel, nem szíhatják vele közösen a füstös kötcsei levegőt. Ez, hölgyeim és uraim maga a kötcseológa...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.