Szerző: Határátkelő
2021.07.15.
Hivatalosan június 30-ig jelentkezhettek az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) állampolgárai letelepedési engedélyért Nagy-Britanniában.
A hivatalosan kitétel itt azért érdekes, mert a brit kormány július elsején még 28 napos határidőt adott a szigetországban élő, de a programba még nem jelentkezett polgároknak a papírok kitöltésére.
Aki a határidőig jelentkezett, annak a kérelem elbírálásáig megmaradnak a jogai, ha viszont nem cselekszik, utána elveszíti a munkavállaláshoz, albérlethez és egészségügyi ellátáshoz való jogát.
Kétszer annyian vannak, mint gondolták
Azt azonban alighanem kijelenthetjük, hogy a jelentkezések nagy része lezárult és ennek alapján megállapíthatjuk, jóval több uniós és EGT-állampolgár él(t) a szigetországban, mint előzetesen gondolták.
A program kezdete előtt nagyjából 3 és 4 millió közé tették a számukat, ám már május végéig 5,3 millióan jelentkeztek és ha magunkból indulunk ki (azaz az olyanokból, akik szeretnek mindent az utolsó pillanatra hagyni), akkor talán nem túlzás nagyjából 6 milliós létszámmal számolni, ami gyakorlatilag a duplája az előzetesen vártnak.
Mint a Qubit cikke megjegyzi, ez a 6 milliós szám nem jelenti azt, hogy jelen pillanatban ennyi EU-s és EGT-s állampolgár élne életvitelszerűen Nagy-Britanniában, a jelentkezéshez ugyanis elég annyit igazolni, hogy az igénylő az elmúlt 3-5 évben fél évnél többet töltött évente az országban.
A legtöbben természetesen a lengyelek vannak (ezen nincs mit meglepődni, nem véletlenül lett szinte minden közép-kelet-európai bevándorló „lengyel”), ám csak pár tízezer fővel maradnak el tőlük a románok. Mindkét nemzetből közel 1-1 millió ember él az országban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.