Szerző: NVZS
2021.07.09.
„Magyarország soviniszta fociálcája” címmel jelent meg a magyar származású Radványi Miklós posztja, amely a Magyarországnak, a magyar népnek, és egyre inkább a szabad világnak is – a szerző véleménye szerint – óriási károkat okozó Orbán-rezsim valódi arcát feltáró sok-sok írás legfrissebb darabja. A magát jobbközépre soroló jogász végzettségű politológus, közíró (aki a többi között dolgozott az amerikai kongresszusban is) már évek óta küzd azért, hogy bemutassa a világnak Orbán Viktor és az általa kialakított rezsim valódi arcát. Úgy látja – s ezt a Frontiers of Freedom blogjában most megjelent bejegyzésében fogalmazza meg így –, hogy Orbán a 2010-es választások után (amelyen „a szavazók határtalan naivitással kétharmados többséget adtak neki”) fokozatosan az 1990 előtti egypárti rendszerré változtatta vissza az országot. „Miként a régi kommunista időkben, most egyetlen személy tart mindent az ellenőrzése alatt, kezdve a három hatalmi ágtól a nemzetgazdaságon át az írott és elektronikus médiáig”. Miként a szovjet megszállás alatt, most is eluralkodott az emberekben a despota hatalomtól való félelem; önkényes döntésektől függ az emberek tulajdona és személyes szabadsága; nincsenek biztonságban sem a cég- sem a földtulajdonok, ha szemet vetnek rájuk a hatalomhoz közelállók, akik a Fidesz által kézben tartott rendőri és ügyészi hatóságnak köszönhetően bármit megtehetnek. „A nepotizmus és a lojalitás a mai ’kis piros kommunista párttagsági könyv’, ami a karrier és az anyagi siker záloga”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.