Szerző: Partizán
2021.07.19.
Egy fiatal illinois-i szenátor – sovány, beesett arcú fekete fiatalember – 2008-ban villogó szemekkel kiáltotta, „Yes We Can!” – és még Magyarországról is úgy tűnhetett, van remény.
Megfigyelési botrányokon, félrekezelt gazdasági válságon és háborúkon túl, a klímaválságon és a pandémia lezárultán innen nehéz visszaemlékezni, milyen elsöprő lelkesedést váltott ki, amikor az Egyesült Államok 2008-ban, története során először, afroamerikai elnököt választott. Barack Obama elragadó szónoklatai, szellemessége, higgadtsága, emelkedett retorikája, a „HOPE” logó hatása elementáris volt; sokak számára most is maga a megtestesült normalitás, tisztesség, jóakarat. De öröksége visszás, mítoszának a cáfolata könyvtárnyi: növekvő egyenlőtlenség; minden korábbinál megosztottabb amerikai belpolitika; kereskedelmi háború Kínával; irtózatos válság a Közel-Keleten.
Hogyan értékeli elnökségét? És mit kezdjünk mi a beváltatlan reményekkel? Mit tanít példája a modern amerikai politika természetéről? A Partizán Olvasókör e havi adásában Gulyás Márton és Sipos Balázs Obama elnök memoárjáról, az Egy ígéret földjéről beszélget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.