Szerző: Amerikai Népszava
2021.07.26.
Klasszikus értelemben és jogszerűen csak a független Civil Alapból részesülő civil szervezetek tekinthetők NGO-knak, ami azt jelenti, hogy a teljes 77 milliárdot nekik kellene adni, köztük kellene felosztani. Ebből az következik, hogy Orbán fasiszta állama akkor is meglopta volna a valódi civil szervezeteket, amelyek NGO-k, ha beleegyezik a 73 milliárd/4 milliárd forintos felosztásba. Így is nevetséges összeg került volna a támogatásból valódi NGO-khoz, a többit az Orbán-rezsim ellopta volna és kormányhű álcivil szervezeteknek adta volna. De Orbán egy talpalatnyi helyet sem enged a szabadságnak, semmi nem lehet független tőle.
Abszurd abszurdja, hogy a Norvég Alap nem tudta kiosztani a civil szervezeteknek felkínált 77 milliárd forintot, mert a magyar kormány inkább elutasította az összeget, ha nem szólhat bele az utolsó fillérig a pénz felhasználásába. A 77 milliárd forintból ugyanis 4 milliárd forint került volna a Civil Alapba, ami nem a kormány kezén ment volna keresztül. Inkább nem kellett a kormány által elosztható 73 milliárd sem, ha 4 milliárd forintnyi összeg juthat a kormánytól független civileknek is. Ez a totális diktatúra, amikor totális a kontroll. Nem az erőszak a kritériuma.
Amit Orbán egykor “centrális erőtérnek” nevezett, az a fasiszta állam totális kontrollja és uralma az élet minden területe felett. Ahogy Mussolini meghatározta a fasiszta államot: “minden az állam által, és semmi sem az államon kívül”. Semmi nem lehet szabad és független az államtól (a leválthatatlan kormányzati hatalomtól), amely mindent az ellenőrzése alatt tart, a kormányt azonban nem ellenőrizheti senki. Ez a diktatúra lényege...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.