2021. július 11., vasárnap

BYUNG-CHUL HAN: A FACEBOOK TÖNKRETETTE A SZÉPSÉGET

QUBIT
Szerző: DIPPOLD ÁDÁM
2021.07.11.


A német-koreai sztárfilozófus magyarul frissen megjelent kötetében, A szép megmentésében azt állítja, hogy a Facebook, a fogyasztói társadalom és a szelfik nem csupán a művészetet tették tönkre, hanem azt is, ahogyan a szépségre tekintünk: a szép elveszett az ember szeme elől, a nagy rohanásban pedig akkor se vennénk észre, ha nem tűnt volna el.


Byung-Chul Han magyarul frissen megjelent esszékötetében, A szép megmentésében a kiégés, az önkizsákmányolás, a neoliberális társadalom pszichopolitikai befolyásolása után az esztétika témáját veszi elő, és nem túl meglepő módon ezúttal is arra jut, hogy baj van a világgal: a szépből pornográf tartalom lett, a művészetből pedig árucikk. Erről is az a fránya internet tehet.

A berlini sztárfilozófus első magyarul megjelent könyvében azt fejtette ki, hogy a „pozitivizmus diktatúrájának” belső logikájából egyenesen következik, hogy az egyénre kényszerített hiperaktivitást kiégés követi. A neoliberális kapitalizmusban a kell helyét átvette a lehet, a felfokozott munkatempóhoz felfokozott szórakozási vágy társul, a folyamatos kommunikációs kényszer pedig felőrli az embert.

Következő könyvében, a Pszichopolitikában tovább boncolgatta, hogy mi a baj a világgal: szerinte a neoliberalizmus, a nagy techcégek és a big data nem külső elnyomó hatalomként lép fel és alakítja át az ember gondolkodását, hanem belsőként, egyfajta igényként fosztja meg az egyént a szabadságtól. Mindenből információ lesz, és minden az információ továbbításáról szól, így elvész, ami egyéni, az egyének pedig feloldódnak abban a kommunikációs hálózatban, ahová önként jelentkeztek. Itt a lájkok diktatúrája...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.