Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2021.07.15.
Az Európai Bizottság ezúttal elszánt a magyar kormány megfékezésében – legalábbis erre következtethetünk a Bloomberg amerikai hírügynökség legfrissebb tudósításából. A hírügynökség magukat megnevezni nem kívánó, az ügyre rálátó informátorai szerint a Bizottság csütörtökön hivatalos figyelmeztetést, felszólító levelet küld Orbán Viktoréknak és lengyel kormánynak az LMBTQ-közösségek diszkriminációja miatt. Utóbbi esetében úgy tudni, hogy a lengyel helyhatóságok egyharmada már be is vezette és kialakította az úgynevezett LMBTQ-mentes övezetet. A felszólító levelekre záros határidőn belül reagálnia kell mind a magyar, mind a lengyel kormánynak, és amennyiben a kifogásolt törvényt nem módosítják, illetve hatályon kívül nem helyezik, az automatikusan maga után vonja a kötelezettségszegési eljárást. Ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a kormányok nem hajtották végre az elvárt változtatásokat, az ügyek az EU bíróságán folytatódhatnak. Ezen a két eljáráson kívül van egy harmadik is, amelyet szintén a magyar kormánynak címeznek, méghozzá a menekültpolitikája miatt. Ezzel párhuzamosan a Bizottság egyelőre nem fogadta el a Fidesz-kormány Covid-segélyre vonatkozó fejlesztési tervét sem, itt 7,2 milliárd euróról van szó.
Az amerikai Homeland Security Today portál számol be egy magyar áfacsalással foglalkozó bűnszövetkezet leleplezéséről, amelyben a NAV-nak az Europol segített, és 14,2 millió eurónyi értéket foglaltak le (ingatlanokban, bankszámlákon és készpénzben). 59 házkutatást tartottak, 14 embert letartóztattak. A történet 2019-re nyúlik vissza, amikor egy 12 millió eurós kárt okozó csoportot már kézrekerítettek, majd három másik, mobiltelefonok importjával foglalkozó hálózat került a hatóságok látókörébe. Ezek a cégek olyan másod- illetve harmadik láncon keresztül értékesítették a termékeket, amelyek gyakorlatilag kimutatható gazdasági tevékenységet nem folytattak, alkalmazottaik nem voltak. Mégis busás hasznot termeltek, a végleges számok szerint csaknem 30 millió eurónyi, több mint 10 milliárd forintnyi áfacsalással károsították meg az országot. Mivel a hálózatban külföldiek is részt vettek, az Europol egyrészt szakértői hátteret és nyomozókat biztosított, illetve segített a mobilkészülékeken található információk adatfeldolgozásban.
A tekintélyes amerikai Nature magazin a visegrádi királyi várat 16. században ért földrengés legfrissebb kutatásáról számol be. Dokumentumokkal bizonyítja, hogy nem is kis földrengés rázta meg a Duna melletti városkát. A kutatás publikálását az is indokolta, hogy bizonyítsák, az ennek közelében tervezett egykori bős-nagymarosi vízlépcső (amelyről 1977-ben egyezett meg Magyarország és Csehszlovákia) nem lett volna biztonságos már csak ebből a szempontból sem. Akkoriban politikai és környezetvédelmi támadások céltáblája lett a tervezett erőmű, amely – ugyan a cikk nem írja, de ma már tudjuk –, a rendszerváltás egyik jelképes mozzanata is volt az ellene szervezett tüntetések miatt. Az ELTE kutatója, Kázmér Miklós tanulmányát ismerteti az írás, miszerint a Salamon torony az erős földrengés következtében vertikálisan hat szinten repedt meg. az 1541 augusztusára datált földrengés súlyosságáról az erősen megrongálódott rendház is tanúskodik. A mostani számítások szerint az eredetileg feltételezettnél jóval nagyobb szeizmikus mozgás zajlott le, nagyobb annál is, amit a Bős-Nagymaros tervezésénél feltételeztek.
Szenes Hanna születésének 100 évfordulójához közeledve (17-én lesz) az izraeli országos könyvtár kiállítja a nyilvánosság számára eddig ismeretlen személyes tárgyait – jegyzetfüzetét, bat mitzvah (bát micvá) emléklapját, levelezését szüleivel és az ügyészségi jegyzőkönyveit. Ezek között a legértékesebb azt a jegyzetfüzet, amelyet a golyó általi kivégzése után a 23 éves zsidó lány zsebében találtak, és ebben édesanyjához írt versét. A részleteket a The Jerusalem Postban olvashatjuk: történetét annak, miként jelentkezett a brit hadseregbe, hogy ott önkéntes ejtőernyősként részt vegyen olyan felderítő hadműveletekben, amelyek célja az volt, hogy a szövetséges hatalmakat segítsék, illetve akadályozzák a zsidók deportálását. A zsidótörvények elől Magyarországról az akkori Palesztinába menekült Szenes Hannát 1944 márciusában a volt Jugoszláviából a határ felé tartva már a magyar hatóságok fogták el és börtönözték be, majd kínozták kegyetlenül. Ennek ellenére nem árult el semmit nyilas vallatóinak. November 7-én hazaárulás és kémkedés vádjával kivégezték. 1950-ben temették el a jeruzsálemi Herzl-hegyen, mint nemzeti hőst.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.