AHOL CENZÚRA VAN, OTT ELŐBB-UTÓBB SZAMIZDAT IS LESZ – A BESZÉLŐ UTÁN ITT A NYOMTASS TE IS!

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KŐSZEG FERENC
2021.07.13.

„A mai Dunabogdány területén – mondja a Wikipédia – már az őskorban is éltek emberek. Még nem magyarok voltak, nem is németek, de bizonyosan emberek: edénytöredékek, ékszerek maradtak utánuk a föld alatt. Aztán jöttek rómaiak, hunok, avarok, szlávok, magyarok, németek. „1981 és 1986 között – mondja ugyancsak a Wikipédia – Orosz István és a felesége dunabogdányi házukban titokban nyomtatták a Beszélő című szamizdat újságot.” A házon – Táncsics Mihály út 37. – emléktábla hirdeti, hogy itt sokszorosították a Beszélőt; bár az utcanév és az illegális nyomda helyszíne véletlen, mégis jelképes, hogy a cenzúrát elutasító folyóiratot éppen egy olyan utcában sokszorosították, amely a nevét a cenzúra elszánt ellenzőjéről kapta. Kérdés, meddig viselhetik még utcák Magyarországon Táncsics vagy Dózsa nevét.

Nyolcvan példány helyett kétezer

Orosz István, a Beszélő nyomdásza, továbbá esszéista, fordító, 2012. április 29-én halt meg. 1985-től Angliában élt, 1993-94-ben a hetilapként megjelenő Beszélő londoni tudósítója volt, ebben az időszakban írta meg kétrészes emlékezésben, hogyan lett a szamizdat folyóirat nyomdásza (Beszélő, 1993. július 10. és 17.) Ekkoriban már létezett géppel sokszorosított szamizdat, a Kelet-Európai Figyelő a szovjet tömbhöz tartozó országokban – mindenekelőtt Lengyelországban – született rendszerkritikus írásokat mutatott be. Kenedi János Profil című gyűjteménye olyan írásokat tartalmazott, amelyeket különböző szerkesztőségek azzal a „magyarázattal” utasítottak vissza, hogy „nem illik a lap profiljába”. Kovács András körkérdése arra keresett választ, mit jelent a marxizmus a szerzők, jobbára hajdani marxisták számára a „létező szocializmus” negyedik évtizedében.

Az írógéppel sokszorosított írások példányszáma nemigen haladta meg a nyolcvanat, tehát nem léphette túl az ellenzéki értelmiség körének a határait.

Nyilvánvaló volt, hogy más, hatékonyabb sokszorosító módszert kell használni. Ez azonban sem technikailag, sem tartalmilag nem volt egyszerű feladat. Xerox-gépek akkoriban, 1980 táján Magyarországon még nem léteztek, a kisebb példányszámú iratokat (vállalati rendtartásokat, étlapokat, konferenciaanyagokat) úgynevezett stencilgépekkel sokszorosítottak. Ezeket a masinákat azonban jobban őrizték, mint a cég pénztárát. A gépeket minden vállalatnál csak egy személy kezelhette, az írás eredeti kéziratát és a sokszorosított anyag egy példányát le kellett adni a kerületi rendőrkapitányságon, állami ünnepek (április 4., május 1., november 7.) előtt a gépeket el kellett zárni. De nem volt könnyű a sokszorosításhoz szükséges papír és festék beszerzése sem...

ITT OLVASHATÓ