2021. június 15., kedd

SZABAD SZEMMEL: ORBÁNÉK ÜGYESEN SMINKELNEK - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.06.15.


És a nemzetközi sajtó sem tudta szó nélkül hagyni, hogy mintegy 600 millió forintnyi közpénzt pumpáltak egy kávézóba, amit Orbán egyik kedvenc filozófusáról neveztek el.


Washington Post

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa arra kéri a magyar országgyűlési képviselőket, hogy ne fogadják el ma azt a tervezetet, amely tabutémának minősítené a homoszexualitás bemutatását, ábrázolását a kiskorúak számára. Dunja Mijatovics közleménye rámutat, hogy nem szabad támogatni olyan kezdeményezéseket, amelyek korlátozzák az emberi jogokat, illetve megbélyegzik a társadalom egyes tagjait.

Márpedig – teszi hozzá – a Fidesz által benyújtott javaslat ráerősít a leszbikus, meleg, biszex és transzgender emberekkel szembeni előítéletekre. Egyben kifejti, hogy nemzetközi jogvédő szervezetek bebizonyították: a fiataloknak joguk van átfogó nemi felvilágosításra, ám az nem lehetséges, ha közben nem lehet megvitatni, az LMBT-hez kapcsolódó témákat. Ezen felül az indítvány ellentmond a nemzetközi és európai emberi jogi normáknak. Az pedig félrevezető és hamis állítás, hogy a gyerekek védelmében vezetik be.

Lydia Gall, a Human Rights Watch kutatója úgy látja: az LMBT-közösség tagjainak méltóságát sérti, ha egyenlőségjelet tesznek a szexuális és gender sokszínűség, illetve a pedofília közé. Ez egyben veszélybe sodorhatja az érintett embereket. A szakértő kifejtette, hogy az Orbán-kormány cinikus, ízléstelen és szándékos kísérletet tesz, mert próbál lábbal tapodni a nemi kisebbségek jogain, igyekszik őket láthatatlanná tenni a társadalomban.

Reuters

Magyar és nemzetközi vállalatok, köztük a Google és a Viacom elítélték, hogy a magyar kormánypárt megtiltaná LMBT-tartalmak terjesztését az iskolákban. A közös állásfoglalás kiemeli, hogy a lépés a diszkriminációt gerjesztené és árt az üzleti érdekeknek. Emellett fokozott veszélyt jelentene nemi kisebbségek tagjaira nézve, függetlenül a koruktól. A nyilatkozat igen aggasztónak minősíti, hogy a javaslat hátrányosan érint bizonyos munkavállalókat, egyben pedig betesz a gazdaságnak.

A kormány nem kívánt válaszolni a hírügynökség kérdéseire, de már jó ideje azt hangoztatja, hogy család- és társadalompolitikája a keresztény kultúrára épül. Ugyanakkor Árvai Péter, a szoftvergyártó Prezi társalapítója és elnöke emlékeztet arra, hogy nagyon sok tehetséges fiatal már elhagyta az országot, mert megtiltották számára a nemváltást. És amikor külföldről igyekeznek a cég számára munkaerőt toborozni, mindig felvetődik a magyar politikai helyzet. Azaz ára van annak, hogy félelemmel teli és megosztó a légkör. Ezért a vállalat Budapest helyett inkább Berlinben, Rigában, San Franciscóban és Dublinban terjeszkedik.

Marc Angel, az Európai Parlament 154 tagot számláló LMBT-csoportjának társvezetője úgy véli, hogy nincs helye az unióban az olyan propagandának, amely orosz mintára uszít a nemi kisebbségek ellen.

AFP

A francia hírügynökség 5 ezerre teszi a tegnap budapesti tüntetés részvevőinek számát. Az egyik szervező, az Amnesty International szerint a megmozdulás azt jelzi, hogy sok magyar elveti a homofóbiát, a transzfóbiát, illetve a kormánynak azt a próbálkozását, hogy gyűlöletet terjesszen. A közlemény szerint a törvényhozóknak ma a szavazat leadásakor emlékezniük kell arra, hogy durva politikai meggondolásból emberek életét veszélyeztetik.
Kurier


Paul Lendvai úgy látja, hogy Magyarország a felszínen ügyesen leplezi a rendszer tényleges természetét, a smink eltakarja a csúnya vonásokat. Ő a maga részéről meglehetősen borúlátó, hogy le lehet-e váltani jövőre a kormányt. Attól viszont nem fél, hogy Ausztria orbanizálódna, emiatt egészen nyugodtan alszik.

Hihetetlen szerencsének tartja, hogy Amerikában Biden az elnök mert ő józan és nem Putyin barátja, hiszen Trump egyetlen rossz szót sem szólt az orosz államfőre, miközben látszik, hogy mi történik orosz földön azokkal, akik bírálják a Putyint. Miközben az ország gazdaságilag és szociálisan csődbe jutott. Vezetője arra használja a külpolitikát, hogy elterelje a figyelmet a bajokról. Szankciókkal viszont jobban lehet hatni rá, mint a kereskedelmi együttműködéssel. Meg kell szabni számára, hogy meddig mehet el. Hiszen Lukasenko a segítségével élhette túl politikailag, hogy eltérített az uniós repülőgépet.

A szakértő arról is beszélt, hogy a diktatúrának különböző formái léteznek. Vannak hibridrendszerek, lásd Magyarországot és Lengyelországot, Bulgária pedig a korrupció iskolapéldája. De ahol még el lehet zavarni a rossz kormányokat, ott egyelőre nem teljes az önkényuralom. Ezek a sminkelt zsarnokságok.

Kína jobban működik, mint Oroszország, pedig ott is egy ember szabja meg a dolgokat. Viszont Moszkva és Peking szövetsége roppant veszélyes. Európa azonban nem teheti meg, hogy az oroszokkal áll össze Hszi megregulázására. Hiszen ez olyan, mintha egy rablót hívna a házába, hogy az segítsen megvédeni az otthonát. Ez ügyben nincs jobb, mint az EU.

Le Monde

Kína megkísérti Orbán Viktort, aki egyébként is keleti nyitást írta zászlajára, bár most meghátrálni látszik a kínai elitegyetem budapesti lerakata ügyében, ám arról szó sincs, hogy végleg feladta a nagy tervet – mutat rá a vezető francia lap elemzése. Majd hozzáteszi, hogy első ránézésre úgy tűnik, mintha a magyar politikus az utóbbi időben rokonszenvvel viszonyulna a Marcon-féle „független Európához”, tehát hogy a földrésznek ki kell bújnia az USA árnyékából.

De éppen a tanintézmény bizonyítja, hogy Magyarország egyáltalán nem erős és demokratikus alternatív Európában gondolkodik. Inkább összeáll a leginkább tekintélyuralmi rezsimekkel, miután azok be akarnak nyomulni az unióba. Orbán nem titkolja, hogy nem kíván az EU és így a Nyugat része lenni, neki az olyan autoriter rendszerek a kedvesek, mint az orosz, a kínai és a török. De Peking kedvében járt akkor is, amikor megakadályozta, hogy az unió elítélje a kínai politikát, legyen szó akár Hongkongról, akár az ujgurok elnyomásáról.

Álláspontja illeszkedik a magyar közvélemény nagy részének felfogásához, mármint hogy az ország külön egységet alkot Európában. Emellett kiderült, hogy a népesség fele előszeretet táplál Kína iránt és nem zavarják a jogsértések. Ugyanakkor a hatalompárti sajtó bőszen védelmezi a campust, ezzel szemben azt hangoztatja, hogy a CEU „Soros kémhálózatának” része. Viszont Karácsony Gergely abból indul ki, hogy a fővárosiak többsége nem kér a kínai elitegyetemből és a jelek szerint Orbán nem akart kockáztatni a választások előtt. De ez még messze nem jelenti azt, hogy végleg sutba dobta volna az ötletet. Hiába volt valaha ellenzéki, az egypártrendszer elleni mozgalom hőse, most kiáll a Kínai Kommunista Párttal folyó együttműködés mellett. A baloldalról viszont azt állítja, hogy az nosztalgiát érez a szovjet idők iránt.

Frankfurter Rundschau

Ma este a Puskás Aréna nem csupán azért lesz zsúfolásig tele szurkolókkal, hogy a tömeg lendületet adjon a csapatnak Portugália ellen, tetten lehet érni itt politikai szándékot is. Egyelőre persze nem világos, miként fognak zökkenőmentesen beengedni ennyi embert a méregdrágán megépült stadionba, de hát a költségek magasak szoktak lenni az ilyen korrupció-gyanús beruházásoknál.

Magyarország már akkor igencsak előrefutott a drukkerek visszacsábításában, amikor még javában dúlt a járvány és a legtöbb helyen zárva maradtak a stadionok kapui a látogatók előtt. Ennek persze megvan a maga oka: Orbán szabályszerűen paktumot kötött a szervezett sporttal. A kormány egy sor stadion, csarnok és sportiskola építését és felújítását fedezte. A Fidesz képviselői ott vannak a nagy egyesületek elnökségében.

A járvány mostanra erősen visszahúzódott, ám így is van kockázat a telt házban. Közben pedig nem csupán aggódó német virológusok, hanem vendég után ácsingózó magyar lakástulajdonosok sem tudják felfogni: az miként van, hogy aki belépőjeggyel érkezik, az 72 óráig maradhat. Viszont mindenki mással szemben kemény beutazási korlátozások vannak érvényben.

Ugyanakkor minden jogos kritika ide vagy oda a jobboldali-nemzeti irányzatok címére, Magyarország példa arra, hogy mekkorát lendít a kisebb futballnemzetek önértékelésén, ha megkapják egy ekkora torna társrendezői jogát.

Washington Post

A török elnök segítséget kért Magyarországtól és Pakisztántól, miután bevállalta a kabuli nemzetközi repülőtér védelmét a NATO-csapatok közelgő távozása utáni időszakra. Erdogan azonban leginkább az Egyesült Államoktól vár diplomáciai, logisztikai és pénzügyi támogatást, ha az csapatokat hagy Afganisztánban.

Egyelőre azonban nem tudni, miként lehet fenntartani a létesítmény, valamint a fő utak biztonságát. Jelenleg egy kb. 500 fős török egység állomásozik az országban. Az államfő egyébként Brüsszelben külön is találkozott Orbán Viktorral, valamint Bidennel, aki kijelentette a katonai szervezet csúcsértekezlete után, hogy általános volt nézet: hazahívják az alakulatokat, de nem hagyják magára az afgán német, ami diplomáciai, gazdasági és humanitárius segítséget jelent.

Fiancial Times

A vezércikk szerint az új izraeli kormány legsürgősebb teendője az, hogy megszabaduljon Netanjahu mérgező örökségétől és rendbe tegye az országot. Hiszen az eddigi miniszterelnök tönkretette a politikai légkört, a végén ez okozta a bukását. Merthogy az ellene szövetkezett 8 pártot az hozta össze, hogy végre lássák a versenytárs hátát. A sebeket most az új vezetésnek kell begyógyítania. Az eddigi miniszterelnök mesteri taktikus, viszonylagos stabilitást és gazdasági fellendülést hagy maga után. De a hagyatékára nagy árnyékot vet bombasztikus, illiberális viselkedése.

Éveken át gerjesztette a feszültséget az arab közösséggel. Évtizedeken keresztül folyt a Nyugati Partvidék lopakodó gyarmatosítása, így a válság megoldása ritkán tűnt ennyire távolinak. De a politikus számára a legfőbb a saját túlélése, hiszen csalással és korrupcióval vádolták meg. Ezért állt össze jobboldali szélsőséges csoportokkal, amelyek között vannak nyíltan homofóbok és rasszisták is.

Hogy elhárítsa a bajt a feje fölül, kirohant az igazságszolgáltatás ellen. Hagyományosan liberális intézmények nagy nyomás alá kerültek. Utódja ultranacionalista, aki még jobboldalibb, mint Netanjahu. De ha a törékeny szövetségnek sikerül egyben maradnia, akkor az korlátokat szab Bennett megnyilvánulásainak.

Cseppet sem lesz könnyű az új kabinet dolga. A társadalmat nagy egyenlőtlenségek jellemzik, ami leginkább az arabokat és az ultraortodox zsidókat sújtja. Ha felsül a hatalom, akkor jön az új, immár 5. választás pár éven belül, és még inkább meginog az emberek hite a politika iránt. Netanjahu aknamunkával próbálkozik majd, de inkább arra kellene összpontosítania, hogy közeleg a tárgyalása. Hagynia kellene, hogy a bíróság tegye a dolgát.

The Times

Amikor tavaly meghalt Sir Roger Scruton, a brit miniszterelnök korunk legnagyobb konzervatív gondolkodójaként búcsúzott tőle, de a jelek szerint Orbán Viktor még nagyobb csodálója a tudósnak. Hiszen szövetségesei éppen most feccölnek bele átszámítva 1,5 millió fontot egy kávéház láncba, amely a filozófus nevét viseli. Az első már pár hónapja működik, tele van emléktárgyakkal, amelyek az özvegytől származnak.

A pénzt egyébként az állami forrásokból működő Batthyány alapítvány adta, amely szintén megfinanszírozta, hogy Norman Stone, a történész megírja Magyarország történetét, Orbán Viktorral a főszerepben. A magyar vezető egyébként két éve kitüntette Scrutont, akit úgy méltatott, hogy kellőképpen előrelátónak bizonyult, így megjósolta az illegális migráció veszélyét. Ugyanakkor védte Magyarországot az igazságtalan bírálatokkal szemben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.