2021. június 10., csütörtök

NEM A GYEREKSZÁMTÓL FÜGGŐ NYUGDÍJRENDSZER A MEGOLDÁS, MÁSUTT REJLIK A KULCS

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2021.06.10.


„Mindenképpen más utat célszerű járni, más módszereket kidolgozni, modellezni, mert egyébként a népesség fogyása, korösszetétel-változása a társadalom teljes működési spektrumát és a nyugdíjrendszert is érinti” – reagált Barát Gábor a gyerekszámtól függő nyugdíjrendszer bevezetéséről ismét felmerült ötletre. A korábbi országos nyugdíjfőigazgató portálunknak adott – hangsúlyozottan szakmai – interjújában leszögezi, hogy a tisztánlátást csak a kidolgozott koncepció és a nyilvánosság korrekt tájékoztatása segítheti, de mindkettőből nagy a hiány. Szerinte nem a szóban lévő javaslat mentén célszerű kidolgozni az új rendszert, de „ez nem zárja ki a célzott, különböző nyugdíjpreferenciák, illetve meglévő biztosítási, illetve az igazolható, tényszerű nyugdíjjogi hátrányok át- és újra gondolását”. Ez fontos, de akadémikus vita, ám így legalább nem a szégyenteljes 0,6 százalékos nyugdíjemeléssel foglalkoznak, miközben az infláció rekordszintet ért el – mondja.


Mennyire új téma a gyerekszámhoz kötött nyugdíjrendszerre való átállás Magyarországon?

– Időről-időre előjön – legutóbb mostanság. A napokban élénk vita alakult ki a gyermekek számától, illetve a gyermek felnevelésétől függő nyugdíjrendszerről – amit egyébként ismételten Banyár József docens hozott a köztudatba. Ugyan eltérő intenzitással folyik róla a diskurzus – mondhatnám akadémikus vita, de így legalább nem a szégyenteljes 0,6 százalékos nyugdíjemeléssel foglalkoznak, miközben az infláció rekordszintet ért el. És az érvelés is egy kicsit változik, de a lényege ugyanaz: a nyugdíjrendszer „megmentése”, egy sajátos szolidaritási „viszonyrendszerre” építve. Ez annyit jelent, hogy a gyermekek – mint későbbi járulékot fizetők – vállalására, felnevelésére alapozva alakítanák át a rendszert. Az indok, illetve cél a demográfiai trend befolyásolása és a gyermeknevelés költségeinek nyugdíjrendszerben való elismertetése. Mindkét cél nemes, és több irányú problémára hívja fel a figyelmet, ugyanakkor az alapkérdés nem más, minthogy mennyiben alkalmas „eszköz” a nyugdíjrendszer a demográfiai trendek megváltoztatására a gyermekvállalás ösztönzésére. Más szóval, célszerű-e, ha a nyugdíjrendszer érdemben, közvetlenül beavatkozik a társadalmi reprodukciós folyamatokba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.