2021. június 9., szerda

ERDÉLY ELVESZETT, DE ÚJRA A MIÉNK LETT – ILYEN VOLT AZ IDEI LEGNAGYOBB NATO-GYAKORLAT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2021.06.09.


Június elején fejeződött be a NATO idei legnagyobb hadgyakorlata, a Steadfast Defender 2021. A három fő elemből álló gyakorlat szárazföldi mozzanataira Romániába, egy erdélyi lőtérre vonták össze tizenhárom nemzet mintegy négyezer katonáját és többszáz harci járművét. A feladat (főleg török, de némi magyar közreműködéssel is): visszafoglalni Romániát az ellenségtől. Azt nem árulták el, melyiktől, viszont a magyar katonák új felszerelése iránt már külföldön is érdeklődnek. Helyszíni riport Bukarestből és Szászföldről, ahol a Válasz Online munkatársa volt a magyarországi sajtó egyetlen képviselője.


Akármelyik oldali ablak mellett is ül, akad látnivalója annak, aki a Henri Coandă nemzetközi repülőtéren száll le a Bukarest melletti Otopenin. Egy futópálya melletti betonplaccon áll egyrészt Nicolae Ceaușescu Rombac 1-11-ese. A rohadó elnöki gépet a 80-as években gyártották brit licenc alapján a Romaero vállalat băneasai gyárában, s alig két hete árverezték el 120 ezer euróért. Ezzel átellenben pedig már a NATO-tag Románia katonai gépeinek lefedései láthatók, ugyanis az otopeni reptér a Román Légierő légiszállító-képessége jelentős részének is otthont ad. Itt állomásoznak a 901-es harcászati légiszállító, a 902-es légiszállító és felderítő, illetve a 903-as szállítóhelikopter század gépei: amerikai C-130 Hercules, olasz C27J Spartan, szovjet/ukrán An-30-as szállítórepülők és francia licenc alapján Brassóban gyártott IAR 330 Puma helikopterek.

A felsorolás azért lényeges, mert másfél hete, Bukarestbe érkezésemkor még nem tudtam, melyik típussal viszik át a nemzetközi sajtó munkatársait Nagyszebenbe, a NATO idei legnagyobb hadgyakorlatára. Végül Herculesekkel repültünk, s ahhoz képest, hogy a még három darab üzemképes gép az Amerikában 1959-ben rendszeresített C-130B típusváltozat – ezekhez Románia 1996-tól jutott hozzá az Egyesült Államok Parti Őrségétől –, olyan nagyon senki nem csodálkozott, amikor a szebeni földet éréskor azt vettük észre, hogy a raktér rámpa melletti részén a szakadó eső miatt kisebb tócsa képződött. A Hercules amúgy – félévszázados konstrukcióhoz képest meg pláne – brutálisan gyorsul. De még vissza Bukarestbe!...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.