Szerző: ÉS
2021.06.11.
Gyanútlanul elindítjuk az új Van Morrison-albumot a YouTube-on – a háztartásban nem minden eszközön reklámmentes ez a szolgáltatás –, mire izgatott hang közli fizetett hirdetésben, hogy „Karácsony Gergely 99 százalékban Gyurcsány”. Az első reflex a hörgés, hogy már ide is bepofátlankodnak, a második annak a higgadt nyugtázása, hogy a kormány idejében készül az ellenzéki előválasztásokra (a maguk minimalizált színvonalán, a mi adófizetői pénzünkből).
Hogy az ellenzék felkészült-e? Kétségtelenül. A maga módján. Vasárnap délelőtt bejelentették, hogy Berg Dániel II. kerületi alpolgármester a választókerületében visszalép Tordai Bence aktív országgyűlési képviselő (Párbeszéd) javára. Ezt az tette szükségessé, hogy a Jobbik megegyezett valamikori utált ellenségével, a DK-val egy harmadik ellenzéki jelölt, a tévénézők számára közismert Kálmán Olga támogatásáról. Felmérések szerint Tordai a legnépszerűbb ellenzéki jelölt a kerületben – tekintélyét biztosan jócskán megnövelte az is, hogy a hajtószíj-parlament elvadult elnöke, Kövér László végső soron a helyi polgárok melletti kiállása miatt rótt ki rá abszurd, 8,2 milliós büntetést –, és a Momentum vezetői nyilván ezért döntöttek úgy, hogy jobb nem forgácsolni tovább a szavazatokat...
Bokros Lajos: Az újjáépítés csiszolatlan sarokkövei – III.
Társadalombiztosítás, nyugdíj és gyógyítás
Gadó Gábor: Orbán vízlépcsője
Kovács Zoltán: Szégyen ide
Kenesei István: Hazugságok hálója
Berend T. Iván: Három életút – egy orosz valóság
György Péter: Pulszky Ferenc örökösei?
(A Nemzeti Múzeum sorsáról)
Benda László: Afganisztáni (le)lépéskényszer
Kabul ködbe burkolózott, egyre nagyobb villámlásoktól tartanak. Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy szeptember 11-ig kivonja összes katonáját Afganisztánból. A helyi rendszer biztosítékait. Már a Trump-adminisztráció is megállapította, hogy Amerika leghosszabb és megnyerhetetlen háborújának véget kell vetni. Nem véletlenül nevezik Afganisztánt „a birodalmak temetőjének”...

Vásárhelyi Mária: Gitta’70
Hegyi Iván: Magyarország világbajnok
Szűcs R. Gábor: Veszi a bankot
Magyar tőke Szlovéniában
A holland uniós elnökség idején, 2004 őszén a ljubljanai nagykövet ebédet adott az uniós tagállamok gazdasági tanácsosainak. A fővendég az azóta elhunyt Andrej Bajuk pénzügyminiszter (a kereszténydemokrata NSi, azaz az Új Szlovénia párt elnöke) volt. A diplomaták élénken érdeklődtek, mikor lesz végre Szlovéniában bankprivatizáció. A miniszter általános megrökönyödésre azt a nevetséges választ adta, hogy a kormány nem készül erre, mert nem juttatja külföldi kézbe a monetáris politikát. Szlovénia nem akarta sem a privatizációt, sem a külföldi tőkét. De ha egy üzlet beindul...
Végel László: Eörsi-nosztalgia
Vissza Európába?
Timothy Garton Ash-sel Gian-Paolo Accardo és Papp Réka Kinga beszélget
Európa-beszélgetések – Az Élet és Irodalom melléklete
A szellemi szabadság védelmében
Nem véletlen, hogy az Európa-beszélgetések Budapesten kezdődtek, 2012-ben. Akkor Magyarország még csak nyolc éve volt az Európai Unió tagja, de már kezdett eltávolodni annak alapelveitől és értékeitől. Mára, majdnem tíz év elteltével a magyar „illiberális demokrácia” az egyik legfőbb fenyegetéssé nőtte ki magát, amivel az európai integrációnak szembe kell néznie. Az Élet és Irodalom e mellékletében, az Európa-beszélgetések 2021-es budapesti kiadásában jelentős írók, szakemberek és közszereplő értelmiségiek vitatják meg a tudomány, az oktatás, az akadémiák, az egyetemek szabadságát fenyegető legújabb veszélyeket és a történelmi emlékezet politikai célzatú manipulálására irányuló törekvéseket...
Írástudók felelőssége
A. L. Kennedyvel és Bán Zsófiával Rosie Goldsmith beszélget

Kultúrharc az emlékezetpolitikában
A gdański múzeum esete – Joachim von Puttkamer és Pawel Machcewicz beszélgetése

Háttal Európának
Egészpályás letámadás az egyetemek autonómiája ellen – Gács Anna és Barbara Stollberg-Rilinger beszélgetése

Függetlenséget az akadémiának!
A kutatás és oktatás egysége és szabadsága Angliában és Magyarországon – Rüdiger Görner és Ferencz Győző beszélgetése

V I S S Z H A N G
Beszéljenek inkább a tények
P Á R A T L A N
-hg-: ORDAS
(hozsu): ÁLLATKERT
Huszár Ágnes: A GYŰLÖLET NYELVÉN
Lantai András: MORÓZUS
ivi: MI MENNYI?
pá- ti-: STAFÍRUNG
(celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS
Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.