Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2021.06.09.
Benjamin Netanjahu, éppúgy, mint Donald Trump, csakis választási csalásnak hajlandó tulajdonítani vereségét – írja a New York Times. Az elemzés, amely alapvetően az izraeli helyzetről szól, a politikai rokonlelkek közt helyet szorít Orbán Viktornak is.
Izraelben a legutóbbi parlamenti választás nyomán szinte a teljes politikai spektrum összefogott – jobboldali nacionalista zsidó pártoktól a centristákon és a szocdemeken át az egyik mérsékelt arab pártig – Netanjahu ellenében, és a papírforma szerint össze is tudják hozni a kormányalakításhoz szükséges minimális többséget. Naftali Bennett, ha a Knesszet bizalmat szavaz neki, vasárnap hivatalba léphet kormányfőként. Ám a New York Times szerint egyelőre semmit nem lehet biztosra venni, még azt sem, hogy az átmenet békés lesz. A hivatalban levő miniszterelnök ugyanis a felperzselt föld taktikáját alkalmazza a koalíció zátonyra futtatása érdekében. Netanjahu az úgynevezett „mély állam” – értsd: sötét háttérhatalmak – összeesküvéséről beszél, és arról, hogy az úgymond ellopott választás eredményeként Izrael megkapja a kapituláció kormányát, és Bennett, mint sérült terméket, leértékelt áron dobra veri majd az országot. A médiáról azt állítja Netanjahu, hogy az „totál fasiszta” módszerekkel el akarja őt hallgattatni. Bennett a Jamina elnevezésű kispárt élén áll. A héber szó jelentése, „Jobbra”, kifejezi a párt politikai irányát. E párt számos politikusának személyi védelmet kellett biztosítani a fenyegetések miatt.
Netanjahu „kerül amibe kerül” módszerei miatt ott lebeg a levegőben az erőszak eshetősége – írja a New York Times, és ezzel párhuzamot vonva, emlékeztet a washingtoni Capitolium január hatodikai ostromára, amihez nagyban hozzájárult Trumpnak a tömegeket felheccelő beszéde.
A lap idézi Dahlia Scheidlin politikai elemzőt, aki szerint Netanjahu a kormányfői székben egyhuzamban eltöltött 12 év alatt meggyőzte önmagát arról, hogy ha bárki más irányítaná Izraelt, az létében fenyegetné a országot. Az pedig, hogy erőskezű vezetőként igyekszik láttatni magát, „kihívást jelent a békés átmenetet illetően” – fogalmaz Scheidlin.
A New York Times megjegyzi, hogy a megosztás és a félelemkeltés Netanjahu kedvelt politikai módszerei közé tartozik, és ez most oda vezetett, hogy Izrael éppoly megosztott, mint amilyenné az Egyesült Államok vált, és néhány napja a belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét vezetője szokatlan módon, nyilatkozatban figyelmeztetett az uszító hangú közbeszédben rejlő veszélyekre. Megírja a lap azt is, hogy a rendőrség közölte: most nem engedélyezi a nacionalisták csütörtökre tervezett felvonulását Jeruzsálem muszlim többségű részében, az indulatok azonban nagyon felizzottak, részben azért is, mert az eredeti Jeruzsálem napi menetet a múlt hónapban a Hamász rakétatámadásai miatt nem lehetett megtartani. A Netanjahu-kormány biztonsági kabinetje tegnap úgy döntött, hogy a felvonulást egy héttel később, június 15-én meg lehet tartani, a rendőrséggel egyeztetett útvonalon. Netanjahu ezt a felvonulást az izraeli szuverenitás fontos jelképének tekinti – írja a New York Times, és megállapítja: a menet megrendezése játék a tűzzel, miként azt a Hamásszal a múlt hónapban vívott rövid háború is megmutatta, és az helyzetet a jelek szerint már a Bennett-kormánynak kell kezelnie.
A New York-i lap azt is kifejti: semmi olyan bizonyíték nem került elő, ami alátámasztaná, hogy Bennett leendő kormánya nem szabadon és tisztességes módon megrendezett választások eredményeként jöhet létre. A márciusi választás egyébként már a negyedik volt 2019 óta. Netanjahu veszélyes baloldali kormánynak minősíti Bennett nyolcpárti koalícióját, amely a szélsőjobbtól a baloldalig terjed. A New York Times leszögezi: valójában nem a baloldal győzte le a hivatalban levő miniszterelnököt, hanem jobboldali politikusok jutottak arra a meggyőződésre, hogy Netanjahu immár fenyegetést jelent az izraeli demokráciára nézve. Egyre több izraelinek az a benyomása, hogy Netanjahu most már bármi áron biztosítani próbálja saját politikai túlélését, mert véget akar vetni az ellene folyó, korrupciós ügyekkel kapcsolatos büntető eljárásnak. „Le kellett volna mondania, amikor 2019-ben közzétették a vádiratot” – mondja Juval Sáni, a jeruzsálemi Héber Egyetem jogi professzora, a jogi kar volt dékánja. Szerinte minden ésszerűen gondolkodó politikus lemondott volna. Ehelyett teljes erővel igyekezett lenyomni az igazságszolgáltatást, és a legfőbb politikai célja az eljárás alóli mentesség lett. Más szóval a személyes motiváció – az, hogy ne kelljen börtönbe mennie – mindennél fontosabb lett Netanjahu számára. Olyannyira, hogy a jogállamiság és a demokrácia alapintézményeinek – a legfelső bíróságnak, a független igazságszolgáltatásnak és a szabad sajtónak - az erodálására törekedett. Olyan politikussá vált, aki bármeddig hajlandó elmenni, határokat nem ismerve - idézi a New York Times Sáni professzor véleményét.
A cikk azzal folytatódik, hogy Netanjahu, akinek a 2015-ös választási győzelme a mindenhatóság érzetét keltette benne, szoros kapcsolatokat épített ki nem csupán Trumppal, hanem Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is – vagyis azokkal a vezetőkkel, akik új, illiberális modell alapján próbálták összpontosítani a hatalmat. Netanjahu azonban soha nem szerzett akkora többséget, hogy átírhassa az alkotmányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.