2021. május 31., hétfő

SZOCIALIZÁCIÓS MINTÁK

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.05.30.


Gyakran hivatkozok erre a kifejezésre, terepi tapasztalatok alapján, értelmezve különféle viszonyulásokat, reakciókat, amelyek a szegénységhez kötődnek.


Talán most, a pandémia kapcsán azért mindenki számára érzékelhető volt, hogy a család mellett mennyire fontos, gyerekekre ható tényező az iskola, a kortárs közösség is. E mellett hat még más is, azok az üzenetek, amelyek a szűkebb és tágabb közösségből, vagy akár a média közvetítésével a társadalomból eljutnak a gyerekekhez. Mindezek hatnak rájuk, formálják őket azzá, amivé aztán lesznek. Azzá a felnőtté, aki a saját mintáját nyújtja majd a gyerekeinek, szülőként.

Ezeket a hatásokat kellene valahogy abba az irányba terelni, amiben megtörhető a generációs szegénység. Amiből léphetnénk végre az integráció, az inklúzió irányába is. De úgy tűnik, ma a hatások nem ezt erősítik.

A családi minta a legerősebb. A generációs szegénységben is a szülő adja az első mintát, a gyerek ebbe születik bele. Eleinte csak a biztonságérzet, vagy annak hiánya hat rá, később a napi szükségletkielégítés területén történő megtapasztalások, majd sorban formálja minden, a konfliktuskezelés, a kommunikáció, a családon belüli hierarchia, az ahhoz való alkalmazkodás. Formáló a gyerek helyzete, örömének vagy bánatának megerősítése, hozzáférése a dolgokhoz, és ebben többnyire csak egyetlen biztos dolog van: az állandó kiszámíthatatlanság, és az ebben gyökerező bizonytalanság.

Mert sosem lehet tudni, mi történik majd, hogyan végződik egy hirtelen fellángolt konfliktus, az egyik napról a másikra élésben milyen lesz az alapszükségletek kielégítése, legyen szó ételről, tüzelőről, vagy épp gyógyszerről, ha beteg. Adódik-e valami egynapos vagy hosszabb, elutazós alkalmi munka a felnőtteknek, ami meghatározza a másnapot? Nem lesz-e elege valamelyik szülőnek ebből az egészből, és lép le, hátrahagyva mindent és mindenkit? Mikor lép be egy új szereplő a család életébe, aki aztán meghatározhatja annak működését? Pl. egy párként odaköltöző a fiatal lány mellé. Aki új mintát hozhat a kisebbeknek, társas viszonyulásról, értékekről, jövőképről, gyakran még a korábbinál is nagyobb bizonytalanságot, vagy éppen agressziót is behozva a történetbe.

Ebben a kiszámíthatatlanságban pedig egyszerűen nem alakulhat ki pl. szabálytudat, kötelességtudat, vagy felelősségérzet. A probléma leginkább abból fakad, hogy ez már a szülők generációjában sem volt meg másféle jövőképet támogató módon, mert ők sem kaptak ehhez szocializációs mintát a családban. Így öröklődik át sok minden, a férfi- és női szerepek, a gyereknevelés, a tanuláshoz és munkához való viszony, a feketegazdaság és a kriminalizáció kockázatát is vállaló viszonyulás, a fogyasztói társadalom hatásainak következményekkel nem foglalkozó befogadása, és sok minden más még, amiről írok már itt, e blogban, évek óta.

Sokszor hallani, mikor írok, beszélek ezekről a problémákról, hogy mindez a család dolga! De fel kellene már ismerni végre, hogy ettől, mert ezt, mi, akik más családi minta szerint szocializálódtunk kimondjuk, ettől nem lesz változás. Segíteni kell, hogy változzon a helyzet, mert magától nem fog.

Majd segít az óvoda, az iskola? Igen, itt is kapnak a gyerekek egy szocializációs mintát. Oviban, alsó tagozatban még úgy tűnik, sínen van a dolog, a gyerekek igazodnak a napirendhez, a szabályokhoz. De ez csak igazodás. Mert az otthoni minta teljesen más, ott minden másképp működik. Eleinte még szeretnek oviba, iskolába menni. Mert ekkor még kicsi az ő felelősségvállalásuk, ekkor még a felnőtt megmondja, mit kell tenni, és ők ebben a közegben megteszik.

A probléma akkor kezdődik, mikor az iskola feladattudatot, felelősséget, kötelességtudatot vár el tőlük. Pl. hogy oldják meg a házi feladatot, készüljenek a dolgozatra, haladjanak az elvárt tempóban, igazolják vissza a rájuk fordított munka hatékonyságát, stb. Ám mivel a családi minta másról szól, ez nem lesz értelmezhető a gyerekeknek. Ez pedig, párosulva a szociális készségek hiányával, konfliktusokat gerjeszt gyerek és pedagógus, iskola és szülő között. A gyerekek egyre távolabb kerülnek attól, amit az iskola elvár, a szülő pedig elfogadja ezt. Hiszen neki is ilyen megtapasztalásai voltak. Nincsenek eszközei ahhoz, hogy másképp lássák ezt az utat, mint amin ők is ugyanígy végigmentek.

Persze az iskolában nemcsak pedagógusok vannak, hanem ott a kortárs közeg is. Ebben félelmetes megfigyelni a családi szocializációs minta tükröződéseit. Persze ez csak akkor látszik, ha az ember jobban ismeri a családot, és nemcsak egy-két szülői találkozás ad ehhez tapasztalatot, amikor probléma esetén a szülőt behívatja az iskola. A gyerekek a kortárs közösségben éppúgy hierarchizálódnak, mint a családjuk a nagyobb közösségben. És épp olyan konfliktuskezelési megoldásokat használnak. A szegregált tanulóközösségben ezek erősebbek, az integráltban halványabbak. Mert ott van másféle szocializációs minta is. Másféle kommunikációval, másféle tanár-diák viszonnyal, másféle hierarchiával. Ebben a tanulás, a tudás is hierarchizáló tényező lesz, ami fontos minta minden gyerek számára. Mert mindegyikük boldog, ha megdicsérik, ha elismerést kap a pedagógustól a teljesítményéért.

De nagyon sok gyerek nem kap, csak azt kapja, hogy probléma van vele, nem tanult, nem tudja, nincs neki valami, stb. Ez eleinte szégyenérzetet ad, ami ellen védekezik, úgy, hogy keres mást, amiben kitűnhet, amiben rangot teremthet magának az iskolában. Nem a tanárok között, ezt hamar elengedte, hanem a kortársak között. A “balhésak” mintája pedig ismerős lesz mindannyiuknak, ezt a fajta hierarchiát már ismerik. A minta győz, megerősítést kap, és nagyon sokszor megállíthatatlanul visz tovább gyereksorsokat.

Ördögi kör ez. De nézzük kicsit tovább, a tágabb közösség szocializációs mintáit. Pl. a sikeres emberét. Sokak értékrendszerében a siker ma a pénzhez kötődik. Ez egyértelmű üzenete a kornak, amiben élünk. A pénz az rang, az hatalom, egy közösségben a hierarchia csúcsára ezzel az eszközzel lehet feljutni. Nemrég mesélte nekem valaki, hogy mikor egyszerű segítőként, biciklivel járt el a családokhoz, semmit nem ért el. Átvágták, nem tartottak be semmit abból, amiről megállapodtak. Aztán váltott. Kiöltözve, drága autóval jelent meg, amitől rögvest megváltozott a viszony hozzá. Rögtön rangja lett, akire hallgatni kezdtek. Amikor ezt elmesélte nekem, elgondolkodtam: tényleg ennyit számítanak a külsőségek?

De miért ne számítanának ennyire? Mit közvetít a média? Ezek az üzenetek jutnak el mindenhova, a közösségi médiával is. Hogy kinek, mire telik, hogy néz ki, mit visel, mit birtokol. Ezek egyszerű képi üzenetek. Ezek hatnak. A másféle érték, másféle tartalom, amihez esetleg olvasni is kell, már nem tétel. Az alapkészséghiányos ember nem fogja elolvasni. A médián keresztül ható szocializációs minta a külsőségek irányába tereli a gyerekeket. A fotók, videók amelyeket magukról feltesznek a közösségi médiába, ezeket a mintákat utánozzák, beállásokban, pózokban, mimikában, mozgásban, az ehhez illeszkedő ruhákban, sminkben, háttérben. Persze sok gyerek van, akinél e mögött is van másféle tartalom. De nagyon sok gyereknél, fiatalnál nincs. Náluk csak ennyi van.

Folytathatnám még a személyiséget, életutakat alakító szocializációs mintákat tovább. Mindenhol ott van ez, minden szinten, formál mindannyiunkat. Hat a kultúrán át, de a politikán át is. A manipuláció pedig, amiben ezek befolyásolásokká válnak, ma különösen erős.

Észre kellene vennünk, hogy mindannyiunkban ott vannak ezek, amelyeket a családból kapunk, az iskolarendszerből, számunkra fontos emberektől, a médiából, a minket körülvevő közegekből. Amelyek találkoznak velünk, azok sokszor nem is tudatosan, de beépülnek. Amelyek nem szimpatikusak, azoktól elhatárolódunk. Az önismeret segít megérteni ezt, és ezzel közelebb kerülhetünk mások megértéshez is.

Azon gondolkodom, vajon van olyan pont, olyan meghatározható képesség-vagy tudáshalmaz, ami után az akarat is működni kezd? Mitől van vajon az, hogy az egyik ember csak sodródik tovább, míg a másik elhatározza: én másképp fogok élni? Mitől van az, hogy valaki ezt elhatározza, de eddig jut, míg a másik képes tenni is érte?

Vajon ezekre a pontokra tudnánk hatni valahogy, rendszerszinten? A szocializációs minták kialakulásának felelősségét hogyan tudnánk értelmezni a változásokban? Ha képesek lennénk ezt felelősségként is értelmezni, talán tudnánk hatni is rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.