2021. május 10., hétfő

SZABAD SZEMMEL: EZ ORBÁN SIKERRECEPTJE, MONDJA A PULITZER-DÍJAS ÚJSÁGÍRÓ - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.05.10.


Az EU nem érti a magyar biztos mozgását, a háttérben felsejlik Gruevszki.


Süddeutsche Zeitung


Többféle formában is tiltakozni kíván az Európai Művészeti Akadémiák Szövetsége, mert úgy ítéli meg, hogy Magyarországon korlátozzák a művészetek és a szólás szabadságát. Márpedig ez – hangzik az állásfoglalás – támadást jelent a demokratikus jogok ellen más uniós tagállamokban is. És azokat csak közösen lehet megvédeni – közölte a berlini Művészeti Akadémia elnök asszonya.

A terv az, hogy az érintett intézmények, szám szerint 65-en, az ENSZ illetékes jelentéstevőjéhez fordulnak, egyúttal on-line petíciót juttatnak el az Európai Parlamentnek. Azt követelik, hogy az érintett testületek minden lehetséges jogi eszközt vessenek be a magyar hatóságok ellen, amelyek megsértik a kultúra függetlenségét.

Az üzenet kiemeli, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az utóbbi években módszeresen korlátozta az intézményi önállóságát a művészetek területén. Így felszámolta például az SZFE autonómiáját. A hatalom szükségszerű modellváltásról beszél, az ellenzék szerint azonban a kormány próbál nacionalista és klerikális irányt szabni a képzés számára.

Die Presse

Ann Applebaum szerint Orbán Viktor sikere azon alapszik, hogy alig van vele szemben ellenzék, illetve nincs szüksége koalíciós partnerekre. Hatalma érdekében módosította a választási törvényt, így elérte, hogy nem egészen 50 százalékkal is kétharmadot szerzett. Azon kívül ő és a közeli oligarchák szinte teljes egészében ellenőrzik a sajtót. Az on-line média ebből a szempontból nem számít, mert azt vidéken nem olvassák.

A Pulitzer-díjas amerikai újságírónő, illetve történész az interjúban kifejtette: a miniszterelnök, akárcsak Kaczynski, fel akarja számolni a vele szemben álló erőket. Abban utazik, hogy megossza az országot. Ez a migrációval sikerült neki, a lengyeleknél a melegek elleni hadviselés bizonyult nyerőnek. Az ellenzéknek azonban olyan témákra kellene ráirányítani a figyelmet, amelyeknél megvan a többsége. Ilyen pl. Európa.

Az EU-nak retorzióként nem kellene felfüggesztenie egyik ország tagságát sem, mivel mindkét lakosság uniópárti, viszont jobban a két kormány körmére kellene néznie a támogatások felhasználása kapcsán, véget kellene vetnie a visszaéléseknek. Orbán ugyanis ellopja a pénzt és a csókosoknak passzolja át.

Ami Putyint illeti, az elemző úgy véli, hogy az elnök minden olyan erőt felkarol a földrészen, amely segíthet neki aláásni az európai egységet. Az ő szemében ugyanis fenyegetést jelent a szabad demokráciák szövetsége. Hiszen pl. az ukrán forradalom idején a tüntetők EU-s zászlók alatt a korrupció felszámolását követelték a Majdanon. Az ilyesmitől fél Moszkva.

Biden nem hagy kétséget afelől, hogy mit gondol Oroszországról, de tárgyalni kíván mind Putyinnal, mind Hszivel. Applebaum úgy véli: az európai külpolitika számára nem lenne rossz, ha Németországban zöld politikus lenne a következő kancellár, mert nagyon világos az világról alkotott képük, viszont a CDU-s jelölt, Laschetnek semmiféle elképzelése sincs e téren.

A szakértő nagyon is elképzelhetőnek tartja, hogy a koronaválság következményei folytán vissza tudnak térni a jobboldali populisták, ha a hatalmon lévő kormányok nem hozzák az eredményt a gazdaságban, a jólétben, nem szervezik meg kielégítően a tömeges oltást. Ezért annyira fontos az európai újjáépítési program.

Úgy érzi ugyanakkor, hogy Trump három év múlva már nem fog csatasorban állni az elnökségért, és nem is tartja markában saját pártját. Ám a republikánusok továbbra is építenek a politikus által gerjesztett elégedetlenségre, mert az pénzt hoz és választási sikerhez segítheti őket. Maga az elnök viszont olyan benyomást kelt, mint aki korai demenciával küszködik.

Washington Post

A vezércikk nagyon helyesnek tartja, hogy az új washingtoni kormányzat a demokráciák, illetve a Kína és Oroszország által fémjelzett tekintélyelvű rendszerek harcának vezetését állította külpolitikája központjába. Ennek megfelelően pontosan megszabta, hol vannak a másik fél számára a korlátok, amikor új szankciókat rendelt el, illetve igyekszik összefogni a szövetségeseket.

Ezzel együtt azonban van lehetőség a párbeszédre, Biden ezért kezdeményezett találkozót Putyinnal és keresi az együttműködés lehetőségét Kínával a klímaváltozás visszaszorítására. Az elemzés igen örvendetesnek nevezi, hogy az amerikai külpolitika mentes az előző kormányzatok illúzióitól, hozzátéve, hogy ki is kellene tartania emellett. Például nem szabad belegázolnia a közel-keleti politikai mocsárba.

Nem véletlen, hogy az elnök ennyire jól eligazodik, hiszen az idősebbik Bush óta senki sem volt ennyire jártas a diplomáciában a Fehér Ház lakói közül. A nemzetbiztonsági csapatot is ennek megfelelően válogatta össze. De ebből még nem következik, hogy minden döntése megállja helyét. Hiszen pl az amerikai csapatok teljes kivonása után Afganisztánban politikai és humanitárius katasztrófa következhet be, és az ország újra a terrorizmus fészke lehet.

Az elnök jobban érti, mint elődjei, hogy az USA mit képes elérni külföldön. Ám veszélyes lehet, ha nem lép, illetve felad olyan helyeket, mint Afganisztán. Mert sokszor még a részleges amerikai szerepvállalás is több eredményt hozhat, mintha teljesen távol tartja magát bizonyos viszályoktól.

Die Welt

Németország fő virológusa úgy véli, egész jól alakulhat a nyár a járvány szempontjából, mert jelenleg úgy áll, hogy az emberek továbbra is tartják magukat a biztonsági előírásokhoz, illetve akkorra már jelentkezhet az oltások hatása is. A fertőzés számai már most csökkenő irányzatot mutatnak és Droste, a berlini Charité Kórház illetékes osztályának vezetője szerint ha így megy tovább, akkor az emberek hamarosan mehetnek a vendéglők kerthelyiségeibe, illetve grillezhetnek a szabadban.

Óv azonban az elhamarkodott eufóriától, mert az ország az oltásokat tekintve elmarad például Nagy-Britanniától. Ott már a lakosság jó 50 százaléka megkapta az ellenanyagot, a németeknél 32 százalék van túl az első szúráson, viszont még a 10 százalékot sem éri el azok aránya, akik már teljes védettséget élveznek.

A szakember azt mondja, a nyájimmunitás az őszre nagyot lendít a helyzeten. Ugyan a betegség nem tűnik el teljesen, de már nem lesz lehetséges, hogy ellenőrzés nélkül terjedjen. Ebből a szempontból jónak tartja, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekeknek is beadják a vakcinát. De ha a fertőzés súlyos következményei az ennél fiatalabb korosztálynál is jelentkeznek, akkor őket is be kell oltani, bár hogy abban nem biztos, hogy ez gyorsan megtörténhet.

Der Standard

A Bizottság egyik magas rangú munkatársa név nélkül, de érthetetlennek nevezte, hogy mi szállta meg a bővítésért felelős magyar biztost, amikor felvetette, hogy egyelőre csak Albániával kellene megkezdeni a felvételi tárgyalásokat, Észak-Macedóniával nem, miután annak tagsága ügyében Bulgária keresztbe fekszik. Hiszen Szkopje minden feltételt teljesített, mintadiáknak számít a Nyugat-Balkánon, ráadásul a párbeszéd megindítását az Európai Tanács mondta ki és ott nincs semmiféle szándék a döntés megváltoztatására.

Sőt, tette hozzá az illetékes, a dánok, hollandok, németek nem is mennének bele, hogy az albánokat előrevegyék. Tehát itt a Bizottságnak nincs is tennivalója, marad az eredeti felállás. Várhelyi Olivér bejelentése hatalmas felzúdulást keltett mind az unióban, mind szakértők körében. Még akkor is, ha igazából Szófia köpött bele a levesbe, miután nacionalista identitáspolitikája folytán vitája van Észak-Macedóniával a közös történelem értelmezése, illetve a nyelv ügyében. Ám mivel Bulgáriában most kormányválság van, nyomást lehet gyakorolni az országra.

Brüsszelben feltételezik, hogy a magyar biztos azért folyamodott ehhez a váratlan húzáshoz, mert Orbán, akihez Várhelyi abszolút lojális, a Gruevszki-féle nemzeti-konzervatív macedón ellenzéket támogatja. Így most próbál nyomást gyakorolni Szkopjéra, hogy az tegyen eleget a bolgár kívánságoknak. Ám mint a szóban forgó uniós tisztségviselő megjegyezte: a bővítés felelőse nem teheti meg, hogy hagyja magát befolyásolni személyes rokonszenvektől.

Annál is inkább mert tragikus az optika, hiszen az EU azzal a jelölttel keménykedik és lép fel a lehető legtisztességtelenebb módon, amelyik tényleg reformokat hajt végre és ellenmodellt kínál a régióban grasszáló etnikai nacionalizmussal szemben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.