PÜNKÖSDI LEVÉL ISTVÁNNAK

NÉPSZAVA
Szerző: TRENCSÉNYI IMRE
2021.05.23.

Ez a levél Kamarás Istvánhoz szól. A jeles vallásszociológus, aki Ferenc pápa hívének, „ferencpápistának” s egyben Beer Miklósnak, a mélyszegénységben élő cigány családok patrónusa barátjának nevezi magát, írt egy könyvet. Az Istenbohócai című regényes szociográfia – keresztény utópia? - olvastán írtam meg levelem, melyet közreadok. 

Kedves Mester! 

Hiszem, hogy szándékaid szerint szólok, ha nem fésülgetem a gondolataimat, hanem leírok minden bolondságot úgy, ahogy jön evangéliumod olvasása nyomán. (Gondolom, e műfaji meghatározás nem blaszfémia.) Rögtön az elején meg kell azonban jegyeznem, hogy én a bolondság paulusi fogalmát másképp értelmezem, mint példabeszéded bolondjai/bohócai (lehet, hogy ebben Károli Gáspár is ludas), ugyanis Szent Pál idézett levelében nem az adott világ kifigurázására való buzdítást látok, hanem az adott világnál jobbra vágyó képzelet szabadságát bolondságnak bélyegző írástudók és papi fejedelmek lekezelő ítéletének fordított előjelű felvállalását. Erre a részre gondolok (I. Kor. 1:18–21): 

„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. / Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmeseknek értelmét elvetem. / Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsességét? / Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.” 

Azt is előre kell bocsátanom, hogy az üggyel, amelyet felvállaltál, teljes mértékben azonosulok. Szerintem is, ha valaki, Ferenc pápa és követői lehetnek alkalmasak arra, hogy a (bármilyen) hitéletet (talán az utolsó pillanatban) „visszaállítsák a fejéről a talpára”. 

Mondom ezt olyan emberként, aki beleszületett a katolikus hitbe, majd az iskolák államosítása körüli politikai harcok idején „kiátkozódtam” (ezt részletesen megírtam Fiúk és apák című önéletrajzi könyvemben); amikor pedig egy kamasz már tudatosan kezdi keresni a helyét a világban, nekem a történelmi materializmus racionális világképe kínált kapaszkodókat. Az egymást követő mozgalmas évtizedek során persze be kellett látnom, hogy – ami engem illet – „a törvény szövedéke ugyan nem feslett föl sehol”, kortársaim nagy többsége számára a vallási identitás még mindig szilárdabb kötőanyag, mint a társadalmi osztálytudat (legyen az bár értelmiségi is!). Újkapitalista világunkban több szociális érzéket és társadalmi elkötelezettséget látok vallásos közösségekben, mint politikai intézményekben – a civil szervezetekről ezúttal (ahogyan Könyves Kálmán királyunk mondaná) „mivel pedig ilyenek nincsenek”… és így tovább...

ITT OLVASHATÓ