2021. május 6., csütörtök

„MINTHA A SZEMÉLYES VAGYONA LENNE” - MAGYAR BÁLINT SZOCIOLÓGUS, VOLT OKTATÁSI MINISZTER AZ EGYETEMEK ELBITORLÁSÁRÓL

MAGYAR NARANCS / INTERJÚ
Szerző: PÁLOS MÁTÉ
2021.05.06.


A „felsőoktatás átalakítása” és a „modellváltás” kifejezések fedezékében a kormány az egyetemek közel háromnegyedét vagyonkezelő közalapítványokba szervezte ki. A kormány által kinevezett ötfős kuratóriumok örökre teljhatalmat kaptak. Ez önmagában választási csalásnak is tekinthető, de egy következő kormány mégsem lesz gúzsba kötve, állítja Magyar Bálint
.

Magyar Narancs: A most létrehozott közalapítványok kuratóriumai nemcsak döntenek az adott intézmény gazdálkodásáról, elfogadják a hosszú távú fejlesztési terveket, de állami vagyontárgyakat is kaptak ajándékba, miközben az államnak a törvény szerint továbbra is biztosítania kell az intézmények pénzügyi stabilitását. Ráadásul az egyetlen biztosíték a magánvagyonosítással szemben az, hogy az államnak elővásárlási joga van, vagyis újra megveheti, amit most odaadott. Azon túl, hogy így is ezermilliárdos nagyságrendű vagyon vándorolt ki az állam felügyelete alól, hiszen a közalapítványok a köz érdekében, de szabadon gazdálkodhatnak, milyen hatása lesz az átszervezésnek a magyar felsőoktatásra?

Magyar Bálint: Nőni fog az egyetemek intézményi kiszolgáltatottsága, ugyanis az intézkedés autonómianövelő jellege hamis álca, ürügy. Csak Orbán politikai klánjának az autonómiáját növeli. A teljes egyetemi szféra politikai ellenőrzés alá vonása ugyanakkor nem most kezdődött. Talán első állomása volt a rektorkinevezések szokásjogának felrúgása 2010-től: a szenátus jelöltjét hagyományosan a miniszter továbbította a köztársasági elnöknek kinevezésre. Eszembe nem jutott volna miniszterként megakasztani a folyamatot és zsarolni az adott intézményt – hozzáteszem, már az Antall-kormány is élt ezzel az eszközzel. A Fidesz-kormány később azt kérte, összes jelöltjét továbbítsa a szenátus, hogy választhassanak, amire válaszként a szenátusok egy része csak egy nevet terjesztett fel, erre a minisztérium egyszerűen megakasztotta a folyamatot, és nem továbbította a köztársasági elnökhöz a jelöltet...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.