Szerző: SZEGŐ MÁRTA
2021.04.30.
A megdicsőült unortodoxia valójában ortodox megszorító költségvetési kiigazító politika, ahogyan az az IMF nagykönyvében van megírva: a leértékelés mellett a jóléti kiadások, a szociális juttatások, a költségvetési bérkiadások lefaragása, befagyasztása, ágazati különadók kivetése, áfaemelés, a banki tranzakciókra kivetett adók, az átmenő nemzetközi fuvarozásra kivetett adó – ilyesmi. Behozatali vámok emelése EU-tagként nem értelmezhető. A feketegazdaság felszámolását célzó számlázás elektronikus becsatolása az adóhivatalhoz, a banki tranzakciós illetékek is sok-sok százmilliárddal növelik a költségvetés bevételeit. Az egészségügy és az oktatás pályáját a fizetős magánpiac felé lejtik. Az szja-reform igazi kedvezményezettjei a csúcsvezetők, főként a szabatosan adózó multiszektorokban, akik cserében nemigen ágáltak a külföldi tulajdonosok profitját sújtó különadók miatt. A bankok torkán sok százmilliárdos veszteséget nyomtak le külföldi tulajdonosaik kárára a devizahitelezési bukta miatt, noha ennek spiritus rectora a növekedést ösztönző kormányzati lakáspolitika volt (s rá a forintleértékelés mondta ki a halálos ítéletet). A magánnyugdíjpénztár botrányos einstandolása valójában a költségvetési hiány mutatójának kozmetikázása Brüsszel felé, „kommunikációs trükk”, ami mindazonáltal tágította a kormány költekezési mozgásterét. A megszorítások egybeestek a devizaalapú hitelek piacának összeomlásával, ami együttesen a hazai fogyasztást, a vállalati beruházásokat évekre lefagyasztotta. Ez az import visszaesésével, egyben a külkereskedelmi mérleg tetemes többletével járt.
A gazdasági miniszter Matolcsy költségvetési kiigazító politikájával véghez vitt minden olyan intézkedést, amelyeket a megelőző kormányok pongyola költségvetési politikája nem mert (például potyautasok a nyugdíj- és tb-rendszerben) vagy nem volt képes felvállalni, részben a teherré vált szocialista örökség, részben a törékeny párt- és koalíciós viszonyok miatt. Leszámolt a koraszülöttként hamvába holt „jóléti” kapitalizmussal. A szavakban populizmus, a tettekben kőkemény jövedelemátcsoportosítás a célul tűzött új elit javára.
A jegybankelnök Matolcsy tehát sose látott költségvetési egyensúly – ha akarták volna, nullszaldós vagy éves többletekkel záruló kassza – hátországával indulhatott. A pénzügyi mérlegek nem kevesebb derűvel tölthették el: a kereskedelmi mérleg rendre többlettel zárt, beindult az ingyenpénz-pumpa Brüsszelből, a külföldön dolgozó honfitársak hazautalásával együttesen hizlalták a külföldi mérlegeket: Magyarország fizetésimérleg-többletével a tőke kihelyezővé vált.
A gazdasági világválság nyomán az infláció világszerte nulla-mínusz tartományokba zuhant, nálunk is évek során mínusz vagy 0+ árszínvonal-változást mértek. Ennek megfelelően padlót fogtak a kamatok, számos helyen negatív értékbe is fordultak. A fogyasztást és a beruházásokat mindenütt olcsó hitelekkel igyekezett a pénzpolitika újraindítani.
A hazai közvélemény Matolcsy első számú érdemének az alacsony kamatokat említi. Nos, rá kellene nézni az inflációs adatokra is. A plusz-mínusz nulla infláció – ami, mint láttuk, a nemzetközi és a hazai gazdasági válság, és legkevésbé sem a jegybanki politika „gyümölcse” volt – alacsony kamatokkal jár: a jegybanki alapkamatot a kereskedelmi bankok megfejelik saját kamatrésükkel, amelyet azután kikínálnak a hitelpiacon a vállalatoknak és a lakosságnak. A dicséretesen alacsony kamatszint másik oldala az alacsony betéti kamat és alacsony államkötvényhozamok. Bizony, az inflációtól mélyen leszakadó banki betéti kamatok és kötvényhozamok megrövidítik, veszteségessé teszik a magánmegtakarításokat. Hová meneküljön? Ingatlanvásárlásba? Tőzsdére? Devizába? Kilőttek az ingatlanárak, „boomol” a tőzsde világszerte, így minálunk is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.