BÁTOR EMBEREK
ÉLET ÉS IRODALOMSzerző: KOVÁCS ZOLTÁN2021.04.30.
Harmadszor emelkedik válaszadásra a kormányfő, és harmadszor kezd bele abba a mondatba, hogy a halálesetek mögött az ellenzék oltásellenessége áll. Orbán tudja a legjobban, hogy az ellenzék sohasem volt oltásellenes, csak kiállt eredeti követelése mellett: ne lehessen az országban olyan vakcinával oltani, amit az európai hatóságok nem engedélyeztek. Ez nyilvánvalóan nem oltásellenesség, hanem valamiféle garanciális követelmény, amit lehet támogatni, lehet elfogadni, de a tartalma nem kétséges. A szavak köznapi jelentése szerint leegyszerűsítve indokolt aggályt jelent, de hát mit számít a szavak jelentése, amikor a miniszterelnök háta mögött százharminchárom bátor ember takar föl, és ez éppen minősített többség ahhoz, hogy rá egyáltalán nem tartozó jelentéstani kérdésekben is döntsön. A kormánypárti padsorokban sokféle ember ül, különböző korú, eltérő sorsú emberek, kinek nehezebb volt, kinek könnyebb, de hát többségükben – gondolom – mégiscsak magyar anya szülte őket, anyanyelvük magyar – anyjuk szájából édes volt az étel, apjuk szájából szép volt az igaz –, és most százharminchárman mégsem értik, mit jelent a szó, oltásellenesség. Összeállnak valami vélt igazság vagy inkább szemenszedett hazugság ügyében, és váll a vállhoz mondják azt, amit sose hittek volna: hogy egy folyamat jogszerűségének igénye egyben a folyamat tagadását is jelenti.
És a miniszterelnök negyedszer is föláll, negyedszer is mondja. Mennyire mélyen magyar és tragikus sors: elindult egykoron, hogy keresse az igazságot, hogy a gyengék és elesettek élére álljon, de harmincöt év múltán korábbi igazságait feledve, javarészt megtagadva, gyengéket és elesetteket hátrahagyva hivatkozik százharminchárom emberre, akik mellette szavaznak a parlamentben. Parlamenti gerillaharcot vív, embereit számolgatja. Ha egyikük késik, késik a törvényhozás, késik az élet. Amikor aztán az atyafi nagyokat fújtatva fölbukkan a Parlament neogót ívei homályában, lehet szavazni, indul Magyarország. A hazai közélet Fidel Castrója: ők nyolcvanegyen keltek útra, huszonegyen maradtak, de bárhogy is, ha a megtett utat tekintjük, és egy váratlan pillanatban összevetjük a megtett utat és a végeredményt, magunk is elcsodálkozhatunk, mennyire közös is a sorsunk: hova jutott Kuba, és hova jutottunk mi. Hova jutott Castro, és hova jut Orbán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.