Szerző: ÉS
2021.05.14.
Angyalosi Gergely: Az író és a császár
I N T E R J Ú
Fóti Tamás: „Még megvan az útlevelem”
Beszélgetés Hasan Közebalaban török politológussal
K R I T I K A
Földes Györgyi: Akit „nem látni az erdőben”. Avantgárd nőírók nemzetközi és magyar kontextusban. Balassi Kiadó, Budapest, 2021, 172 oldal, 3000 Ft
Az avantgárd történetét olyan hívószavak segítségével szoktuk elbeszélni, mint az intézmény- és hagyományellenesség, a kollektivizmus, a tömegkultúra, az internacionalizmus; mindazon képzőművészeti és irodalmi irányzatok ernyőfogalmaként használjuk, amelyek tudatosan törekedtek arra, hogy megszüntessék a művészetek szociológiai tagoltságát.
Innen nézve meglepő, hogy az avantgárd nemcsak magyar, de nemzetközi vonatkozásban is alapvetően „férfiklubként” működött (persze, Földes alaposan körüljárja a különböző irányzatokban megjelenő árnyalatokat, mondjuk a leginkluzívabb dadán át a német expresszionistákon keresztül, egészen az nyíltan nőgyűlölő futuristákig), modern és felforgató művészet- és irodalomesztétikájába könnyedén beágyazódik a XIX. század végének mizogün képzelete. Hiába az irányzatok emancipatorikus törekvései, a modern demokratizálódó társadalmak egyenlősítő tendenciái, a dichotóm oppozíció ennek ellenére sem számolódik fel a mozgalom fantáziájában.T
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest, VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Szarvas Melinda: Ex libris
Villányi László: mindenek előtt
Géczi János: Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral
Sirokai Mátyás: Lomboldal
Maurits Ferenc: Berlini versek
Kardos András: Az avignoni fogság
Szüts Miklós: „A Földön élni ünnepély”. Tények és tanúk, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 362 oldal, 4999 Ft
Történt, hogy a Pozsonyi úti lakásban ’51-ben megjelenik az ÁVO, mint utóbb kiderül, egy recski szökevényt keresnek. Ennek jegyében a lakást többet nem lehet elhagyni, sőt, akik ilyen-olyan okokból kifolyólag e napokban idevetődnek, azoknak is ott kell maradniuk. Két „avignoni fogságot” él át a család, és a festő édesanyja utólag kamerába elmeséli a fiának, hogy később ráköszönt valaki a Pozsonyi úton, melegen érdeklődött a családtagok hogyléte felől, és a mama csak később jött rá, hogy az egyik ávóssal hozta össze a sors...
Révész Sándor: Tanácstalan köztársaság
Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma. Az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság története. Jaffa Kiadó, Budapest, 2021, 608 oldal, 4499 Ft
A torz rendszerekkel járó torzítási kötelezettségek múltán eljött a lehetősége a két forradalomhoz és az azokat követő ellenforradalomhoz kötődő hamis sémák és köztudomások lebontásának, legalábbis a valóságra érzékeny, nyitott olvasóközönség körében...
Magyar Miklós: A bukás új fordítása
Albert Camus: A bukás. Fordította Dunajcsik Mátyás. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 162 oldal, 2699 Ft
A bibliai idézetek fordításai a továbbiakban sem problémamentesek egyik fordításban sem. Camus mindenütt idézőjelbe teszi bibliai idézeteit. Ezeknek a magyar bibliafordításokban megvan a hiteles fordítása. Valamilyen módon mindkét fordító elferdíti Camus idézeteit. „Moi non plus, je ne te condamne pas” – olvassuk Camus-nél. Szávai így fordította: „Én nem ítéllek el téged.” Dunajcsiknál: „én nem ítélkezem feletted”. A bibliafordításban János evangéliuma nyolcadik részében ez áll: „Én sem kárhoztatlak.” Egy másik pontatlanság: „Sur cette pierre, je bâtirai mon église” (Én ezen a kősziklán építem majd fel az egyházamat) – idézi Camus a Bibliát. Szávainál: „Erre a kősziklára építem egyházamat.” Nem mindegy, hogy kősziklára vagy kősziklán, és a jövő idő is fontos az eredeti idézetben. Dunajcsik pedig „kiegészíti” a Camus-idézetet, és átveszi a bibliafordítás teljes mondatát: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel az egyházamat.”
Fenti megjegyzéseim mit sem vonnak le Dunajcsik Mátyás fordításának értékeiből...
Váradi Balázs: Tett és gondolat
Az ÉS könyve májusban – Kis János: Szabadságra ítélve. Életrajzi beszélgetések Meszerics Tamással és Mink Andrással. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 760 oldal, 4990 Ft
Milyen kár, hogy Kis János nem írta meg az emlékiratait! Ha (még sok termékeny év után) pályája lezárultával életmű-könyvsorozatának tiszteletet parancsoló fehér téglái sorába nem került volna be önéletrajzi kötete, a szerző habitusát ismerőnek könnyű lett volna azt válaszolnia a fenti képzeletbeli rutin-kommentárra: persze, hogy nem írt visszaemlékezést – nála kevésbé kifele fordult szerzőt keveset találunk a magyar filozófiában és közéletben. Tanárként, filozófusként, kommentátorként hosszú szünettel induló, meggondolt, higgadt mondatai a legritkább esetben szóltak saját magáról. Hát persze, hogy elhárította a nagy idők tanúira, a jeles értelmiségiekre környezetük által elkerülhetetlenül gyakorolt nyomást és nem töltött számtalan, tanításra vagy produktív filozófiai bíbelődésre fordítható órát és hétszázegynéhány oldalt meg a legeslegszubjektívabb tényirodalmi műfajjal – válaszolta volna bármely ismerője. Ha valakinek, neki nem is állt volna jól...
Wagner István: Beuys 100 – duplán
(Joseph Beuys – Denken. Handeln. Vermitteln. Belvedere 21, Bécs, megtekinthető június 13-ig. „Jeder Mensch ist ein Künstler” – Kosmopolitische Übungen mit Joseph Beuys, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, K20 Klee Halle, Düsseldorf, augusztus 15-ig)
Mélyi József: Reménysugár
(Kelemen Zénó Embermentők című alkotása a Pozsonyi úti református templom előtt)
György Péter: Káosz
A rendszertelenségek rendszere
(Köves Éva kiállítása a Szikra Képzőművészeti Bemutatóteremben június 4-ig látható. Kurátorok: Csányi Dóra, Kaszás Gábor)
Stőhr Lóránt: Dolgos napok a skanzenben
(Tanel Toom: Orcád verítékével. Észt hét 2021. Magyarországi forgalmazó: HBO GO)
Észtországban az 1991-es függetlenné válás óta az Orcád verítékével volt a legnagyobb mozisiker, túlszárnyalva a legnépszerűbb hollywoodi filmeket is. Ami egyfelől meglepő, mert a XIX. század végén játszódó kosztümös film egy észt parasztcsalád életéről mégsem bír egy Avatar fantasztikumával és egy Titanic érzelmességével, másfelől arra vall, hogy a nemzeti irodalom egyik fő művének látványos kiállítású adaptációja Észtországban mind a mai napig mozgósító erővel bír...
Rákai Zsuzsanna: Régiből újat
(Nemzeti Filharmonikusok, Várdai István, Sebastian Lang-Lessing, Művészetek Palotája, május 10.)
Első pillantásra sajátos egyvelegnek tűnt a műsor, zenekari darabok, operarészletek, szólócsellót alkalmazó, rövid kompozíciók és egy csellóverseny nosztalgikus elegyének, amelynek a műsorfüzet tanúsága szerint egy XIX. század eleji szokás adta az alapgondolatát, az a zenehallgatási gyakorlat, amely még nem tekintette a ciklikus kompozíciókat megbonthatatlan dramaturgiai egységnek, és az egyes tételeiket refrén- vagy rondótémaszerűen fűzte bele a sokszor nagyon is tarka, sok előadót, sokféle műfajt felvonultató program laza folyamatába. A Nemzeti Filharmonikusok estje azonban igazság szerint hagyott lehetőséget a továbbgondolásra is, amennyiben az egyes művek egymásutánja mégiscsak felfogható volt egy háromrészes koncert műsoraként is...
Molnár Zsófia: Kitaszít s befogad
(East End: Idővonal, sétaszínház, Trafó – külső helyszín, május 9.)
A Trafó szervezésében az East End alkotócsapat Idővonal című sétaelőadása bolyongani-merengeni hívja a közönséget „a jelen mauzóleumába”, alkalmanként nyolc főt. Nyolc fő éppen annyi ember, amennyi kellő egészségügyi távolságtartással még együtt tud maradni, nem szakadozik le egymástól, ki-ki megjegyzi a másik arcát, még ha csak az együtt töltött két órára is...
Fáy Miklós: Pálmás paradicsom
(Haydn: Stabat mater – a Kammerorchester Basel internetes koncertje a Bartók Fesztiválon, május 8.)
Nem akarok úgy tenni, mintha igazi, kőkemény Stabat mater-őrült volnék, de ha hallgattam a Haydn-változatot, akkor többnyire ez foglalkoztatott. Amit az ember sokszor érez Mozartnál és Beethovennél is, hogy a Jóisten mintha kissé kivonult volna a zenéből, átadta a terepet az embereknek, ne az én dicsőségemre figyeljetek, hanem a magatokéra, dicsőségre vagy megdicsőülésre, hogyan kell élni ahhoz, hogy az egésznek végül jó vége legyen. Haydn a miséiben még mintha a régebbi hagyományhoz tartozna, de a Stabat mater (ami egyébként korai műve) ezt az újabb világképet mutatja, egészséges, földi színek az arany helyett. És fekete...
Grecsó Krisztián: Az erős ember
(„A Lázár Jánossal töltött nap legjobb pillanatai és az interjú erős kijelentései”, Telex, május 3.)
Lázár próbál kíméletlenül őszinte lenni, magával és a pártjával szemben is, a saját magával szembeni karcos mondatai mind a bukásáról szólnak, azt sugallva persze, hogy lesz még itt szőlő, lágy kenyér, de bármilyen kemény, a vesztésről való beszéd nála is szükségszerűen magyarázkodássá romlik. Azt kevesen tudják megcsinálni, hogy a pozícióvesztésükről elegánsan beszéljenek, neki se sikerül, de a ma átlagpolitikusához képest Lázár meglepően izgalmas figura, minden mondatával pozicionálja magát, és magával a pártot, amiről beszél. És hát persze most is ott a sok pénz meg a helyi hatalom mögötte, de ő az országos helyzetet is úgy tudja narrálni, mintha hatása lenne rá, és ezt ijesztő rutinnal és profin teszi. Ő az egyetlen, aki nem a vezér mondatait imitálja, nem ugyanahhoz a beszédtanárhoz járt, és láthatóan vannak gondolatai, nyilván arról is, miért akar veszélyesebbnek látszani, mint amilyen, hiszen az se kevés. Én mint földije, szorongva és naivan szurkolva néztem a róla szóló filmet, mert még mindig hiszek a csodákban, hogy akadhat, elvileg létezhet olyan állampárti politikus, aki legalább néha, pártérdektől és magánvagyon-gyarapodástól függetlenül a saját hazájáért is akar valamit tenni...
Torma Tamás: Modernitáserózió
(A régi/buherált/átalakított/jövőbeli Déli pályaudvar)
Nemcsak a vasúti üzem alakult át radikálisan – nincs szükség csomagfeladásra, utasétteremre, de még Utasellátóra sem –, alapvetően változott meg a szolgáltatások köre és jellege is. Nosztalgikus formalizmus helyett újra a valóság: fejpályaudvar vagy átmenő pályaudvar. Laikusként azt gondolja az ember, a mi Keletink vagy Nyugatink sokkal menőbb, mint mondjuk a berlini vagy a prágai átmenő pályaudvarok, de nem: a szép vasszerkezet meg a századfordulós arculat nem minden.
I R O D A L O M
Szív Ernő: Hátra szaltó
(árvaság)
Elengedett kézzel, csak mert így mondtuk, és nem azt, hogy elengedett kormánnyal, menni a nagy, huszonnyolcas biciklivel, egyenes háttal, elég nagyképűen. Megtanulni a füttyöt, négyujjas, hajlított mutatóujjas, az egyujjas az már kétségtelenül csúcs, nem kevésbé a sivítós ujj nélküli, ami olyan hanghatás, mintha kettévágná a levegőt. Megtanulni az ökölfúvás búgó galambhangját, a horogkötést, a hashullámoztatást, az akármikor böfögést.
Szőrösödik. Juj, már feketednek a szálacskák! Hol van nagypapa nagyítója, ja, a gyógyszeres dobozban tartja. Imi azt mondja, hogy le kell borotválni, akkor jobban fog nőni, de Imi hülye. Mondjuk, Imi olyan erős, mint az állat, és már cigarettázik is...
Pető Péter: Napcsík
Az a gond ezzel a várossal, hogy mind kevesebb az ilyen klasszikus, régi pesti kocsma. A faszika nem csak úgy haladtában vetette oda megjegyzését. Megállt, bámulta is kintről a helyet. Ezeket a fiúcskákat mostanában automatikusan címkézzük NER-lovagnak a csajokkal, noha már a nővéremék idején is megvoltak ugyanezek a figurák, pont ugyanígy néztek ki, pont ugyanígy bámulták kintről a kocsmaajtót, csak akkoriban még simán budai úri fiúknak hívták őket. A srácon kockás karriering, a nyakába vetett pulcsi megkötve, Ralph Lauren a cipő és a nadrág. A barátnőjére azért kicsit irigy voltam, gyönyörű alak, a melle éppen akkora, amekkorára mindig vágytam. Azaz pont jó, és ebből minden nőnek értenie kell, éppen úgy formás, ahogy, és majdnem nagy, de végül csak azért nem az, hogy sohase lógjon majd...
Györe Bori: Nincs gyerekem, nem dohányzom
Átlépünk az új évbe, bármit jelentsen is ez. Beülök egy kávéra a belvárosban. Január egy, minden csendes és halott. Itt most nem nagyon lesz esély felszedni valakit. Mivel jó pár hete nem feküdtem le senkivel, felidézem, mi volt a kreol bőrű fiúval. Újra és újra ott állok meg, amikor kinyal – ujjaival széthúzza a szeméremajkakat, hogy jobban hozzáférjen a csiklóhoz. Mivel ültem a kanapén, ő meg térdelt előttem, jól láttam, mit csinál, és felizgatott a látvány. Ezt az eseménysort látom magam előtt újra és újra, érzem, hogy benedvesedem, úgyhogy veszek egy nagy levegőt és elindulok a mosdó felé. Nincs bent senki. A vécé fölött állva, a nadrágomat letolva, de a bugyimat fenn hagyva nekilátok. Újra arra a bizonyos képre koncentrálok, és körülbelül fél perc elég is. Elégedetten húzom fel a nadrágom és mosom meg a kezem...
Kutas József: A fa őrzői
A tenger átitatta a tájat.
Minden sós és a párától súlyos: a falu a templomtoronnyal, ami fura kék felhő-gömbben végződött, az iskola kockaszerű, bálnaszürke tömbje, a piactér roppant tölgyfája, amit az első telepesek ültettek; a megcsupált, csenevész erdő, a fehér nádzsúpos házak mögött kuporgó, kicsi kukoricakertek, az egymásba kapaszkodó, ferde tetős ólak és a távoli hegyvonulat örökké viharfelhős eget fűrészelő gerince.
Ha az ember tiszta levegőre vágyik, el kellene hagynia a megyét, a Partot, ahol a keleti fűszerrel megrakodott hajók kikötöttek, havonta, kéthavonta, mikor milyen volt a fogás, s hogy az óceáni áramlatok kegyeikbe fogadták-e a vitorlásokat, melyeken csupa helybéli szolgált. Nélkülük a kétárbócosok diribdarabra zúzódtak volna a rejtett szirteken, a habok álcázta homokpadokon. A Part szűnni nem akaró veszélyforrás jelentett...
Várkonyi Judit: A halállal nem viccelünk
Egy kupica pálinkát löttyintett a férje hamvaira még otthon. Csak bele akart nézni az urnába, egy pillanatra látni, hogy milyen, aztán valahogy nyitva maradt, és olyan hirtelen történt az a mozdulat. Csak úgy a semmibe célozta, de olyan zavart volt. Sötét is volt. Pont beletalált. Először megrémült, aztán abszolút nem bánta, végül is nem mindegy, suhant át rajta, utána még az is, hogy ott egye meg a fene, végül az egészet beöntötte a klarinéttokba. Most már csend lesz. Így lesz befalazva hangszerestől az idők végezetéig az alsóvárosi temető urnaparcellájában. Még azt is ráírta fehér krétával: „Szia, Uram!” A kőre is felvésette volna, de a halállal nem viccelünk. Az komoly dolog...
Géczi János: Madárház
Géczi János: Útmutató
Weiner Sennyey Tibor: Kristályerdő
Weiner Sennyey Tibor: A fára mászó báró dala
Weiner Sennyey Tibor: Dolgozz, kertész!
Weiner Sennyey Tibor: Felhőkakukkvár
Weiner Sennyey Tibor: A kadai rózsa
Weiner Sennyey Tibor: A méhész első méhe
Weiner Sennyey Tibor: Elmondjuk a méheknek
(Kolozsvár, 1944)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.