Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2021.04.12.
Miután a kormány eléggé kicsavart logikával próbálta megmagyarázni, hogy nemzetközi összevetésben valójában nincs is olyan sok Covid áldozat Magyarországon, mint ahogy az a számokból látszik, élénk szakmai vita indult úgy általában a halálozási statisztikákról. A számok különböző értelmezése pedig erősen rávilágított egy nagyon fontos jelenségre, amelyről azonban ennek ellenére eddig egyáltalán nem esett szó. Méghozzá arra, hogy népességarányosan Magyarországon járvány nélkül is sokkal többen halnak meg, mint más országokban.
Azzal érvelnek, hogy mindig sokan halnak meg
A hivatalos statisztikák szerint népességarányosan eddig Magyarországon jelentették egyetlen napon a legtöbb Covid áldozatot, heti szinten is csak egyetlen országban volt nagyobb halálozás, mint nálunk, és a teljes járványidőszakra vetítve is kizárólag Csehországban hunyt el több fertőzött, mint Magyarországon*. A kormányzati kommunikáció statisztikai bűvészkedéssel próbálja árnyalni a helyzetet. Érvrendszerük szerint nem a Covidban elhunytak számát, hanem a teljes többlethalálozást kell nézni, mivel a koronavírus-áldozatok rögzítésének protokollja országonként eltér, így ezek az adatok nem összehasonlíthatóak. A többlethalálozási számok – amelyek azt mutatják meg, hogy a korábbi évek átlagához képest mennyivel többen haltak meg egy országban – viszont összevethetőek, és ebben nem is állunk annyira rosszul...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.