Szerző: SOMFAI PÉTER
2021.04.20.
Folytatódik a napi számháború arról, hol tart az ország lakossága a kívánatosnak mondott védettséget illetően. A kormány azt állítja, ha az oltottak száma eléri a 3,5 milliót az már elegendő ahhoz, hogy lazítani lehessen – az amúgy európai mértékkel mért amúgy sem túl szigorú – karantén szabályokon.
„Magyarországon az oltottság az európai uniós átlag kétszerese; több mint 6 millió beoltottnál (a felnőtt lakosság 60 százalékánál) érjük el a teljes immunitást”, s ez május végére – Gulyás Gergely szerint – teljesíthető.
Így látja Lantos Gabriella, egészségügyi menedzser, politikus, az Új Világ Néppárt elnökségi tagja is?
Meglehetősen sok szám kering mostanában a levegőben, vannak közöttük, amelyek reálisak, másokat a politikai érdekek miatt manipulálnak” – felelte a Hirklikk kérdésére. „Azt el kell ismerni, hogy a napokban valóban eléri majd a 3,5 milliót, a lakosság durván egyharmadát azoknak a száma, akik már legalább az első oltást megkapták, de ez köszönő viszonyban sincs a ténylegesen védettek számával. Arra, hogy egy esetleges fertőzés elkerüli-e őket, vagy legalábbis könnyebb tünetekkel vészelik át, csak azok számíthatnak, aki már a második oltáson is nyolc-tíz nappal korábban átestek. Az erre vonatkozó adatokról kevesebb szó esik, jó esetben 1,3-1,5 millió lehet ezeknek a száma.”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.