2021. április 18., vasárnap

DUNAFERR: CSAK AZ A BIZTOS, HOGY NAGY A BAJ

NÉPSZAVA
Szerző: UNGÁR TAMÁS
2021.04.17.


Nem tudni, hogy jogos birtokbavételi kísérlet vagy fenyegető erődemonstráció történt, amikor egy csapatnyi biztonsági ember el akarta foglalni a Dunai Vasművet.


Terepjárókból álló, több száz méter hosszú kocsisort állítottak meg péntek délután a rendőrök Dunaújváros központjában. Az autókban biztonsági szolgálatok emberei ültek, s azért jöttek a Fejér megyei városba, hogy leváltsák a Dunaferr őrszolgálatát. A rendőrök igazoltatták az autók sofőrjeit és utasait, s ezt követően a konvoj java visszaindult a fővárosba. Néhány autó azért este nyolckor odagurult a vasműhöz, s a járművekből többnyire izmos, kopaszra nyírt, sötét egyenruhás férfiak szálltak ki, ám csak céltalanul sétáltak a gyár főbejárata előtti parkolóban. Rendbontás nem történt. 

Az esetről kérdeztük a megyei rendőr-főkapitányságot, s ott megtudtuk, hogy a konvojról és szándékáról már órákkal korábban értesültek, és mivel felmerült, hogy jogellenes magatartásra készül a városba érkező csapat, igazoltatták a team valamennyi tagját. Bűncselekmény nem történt, így az autókban ülők ellen nem indult büntetőeljárás. Egy járműben a „közbiztonságra különösen veszélyes eszköz”-t találtak, emiatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A rendőrség szerint egy polgári jogvita miatt utazott a csapat Dunaújvárosba, s hogy az üzleti konfliktusban kinek van igaza, abban nem az ő dolguk dönteni, számukra az volt a fontos, hogy a város nyugalmát az ideérkező csapat ne dúlja fel. 

Ezt a feladatot megoldották...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.