Szerző: UNGÁR TAMÁS
2021.04.19.
Nem tudni, hogy jogos birtokbavételi kísérlet vagy fenyegető erődemonstráció történt, amikor egy nagy csapat biztonsági ember el akarta foglalni a Dunai Vasművet.
Terepjárókból álló, több száz méter hosszú kocsisort állítottak meg péntek délután a rendőrök Dunaújváros központjában. Az autókban biztonsági szolgálatok emberei ültek, s azért jöttek a Fejér megyei városba, hogy leváltsák a Dunaferr őrszolgálatát. A rendőrök igazoltatták az autók sofőrjeit és utasait, ezután a konvoj java visszaindult a fővárosba. Néhány autó azért este nyolckor odagurult a vasműhöz, s a járművekből többnyire izmos, kopaszra nyírt, sötét egyenruhás férfiak szálltak ki, ám csak céltalanul sétáltak a gyár főbejárata előtti parkolóban. Rendbontás nem történt.
Az esetről kérdeztük a megyei rendőr-főkapitányságot, s ott megtudtuk, hogy a konvojról és szándékáról már órákkal korábban értesültek. Mivel felmerült, hogy jogellenes magatartásra készül a városba érkező csapat, igazoltatták annak valamennyi tagját. Bűncselekmény nem történt, így az autókban ülők ellen nem indult büntetőeljárás. Egy járműben a „közbiztonságra különösen veszélyes eszköz”-t találtak, emiatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A rendőrség szerint egy polgári jogvita miatt utazott a csapat Dunaújvárosba, s hogy az üzleti konfliktusban kinek van igaza, abban nem az ő dolguk dönteni, számukra az volt a fontos, hogy a város nyugalmát az ideérkező csapat ne dúlja fel. Ezt a feladatot megoldották.
A kocsisor kontrollját végignézte Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás. Az ellenzéki összefogással megválasztott, jobbikos politikus szerint félelemkeltő volt a csupaizom férfiak megjelenése a városban. A polgármester tud arról, hogy a vasmű csődveszélyes helyzetbe sodródott, s a cég tulajdonosai között ádáz vita dúl, ám úgy véli, hogy ez a felek egyikét sem hatalmazza fel a péntekihez hasonló erődemonstrációra. Pintér Tamás százra becsülte a városába érkező erőemberek számát (a rendőrség ötvenre), s a polgármester a csapatban több olyan tagot látott, akik az FTC mérkőzésein a B-közép rendjét vigyázzák...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.