Szerző: DARVAS BÉLA
2021.04.03.
Ángyán József: Hogy a végén kezdjem, félfeudális, autokratikus rendszerekben a vezetők kiválasztásánál, a vezetői pozíciók betöltésénél döntően nem a tehetség, a rátermettség, az alkalmasság vagy az addigi teljesítmények, hanem a rendszer és főleg annak vezetője iránti feltétlen lojalitás és szolgálatkészség a meghatározóak. E feltétlen hűség, szolgálatkészség szilárd megtartásának biztosítéka az lehet, hogy a jelöltet olyan magas pozícióba kell helyezni, amelynek követelményei képességeit jelentősen meghaladják. Oda, ahova tehetsége révén biztosan nem juthatna. Így tökéletesen kézben tartható, hiszen társadalmi státuszának és életszínvonalának megőrzése az őt oda helyezőtől, annak jóindulatától függ. Ezt, vagyis a tehetséggel fordítottan arányos pozícióbirtoklást mára a NER-ben már az országgyűléstől, a minisztériumokon, kormányhivatalokon, közintézményeken, az állami propagandamédián át egészen az állami cégek, intézmények vezetéséig és felügyelő bizottságáig megtapasztalhatjuk. A rendszer tele van szolgálatkész alkalmatlanokkal. Egy ilyen – a társadalom egészének fejlődése szempontjából rendkívül káros, a hatalomgyakorlás és -megtartás szempontjából viszont igen előnyös – rendszerben a mindenható vezető táskahordozójából akár miniszter is lehet. Nem látom hát indokát annak, hogy ezen a bevált rendszeren éppen az egyetemeken miért kellene most változtatni. Nálunk a hatalom már évekkel ezelőtt így helyezett tartótiszteket, majd kancellárokat, továbbá rektorokat és a szenátusok jogköreit végképp elvonó, saját embereiből álló konzisztóriumokat az egyetemekre. A reform úgy lesz teljes, ha végül a kormány magukat az egyetemeket is saját megbízható embereiből álló magánalapítványokba kiszervezi. Nos, azok a tehetséges és tisztességes, ám mindezt látva csalódott fiatalok, akik ebben az előmeneteli rendszerben nem kívánnak részt venni, zömében külföldre távoznak. Az egyetemi és kutatási szférában mindez erős kontraszelekcióhoz vezet. Ha egy fiatal viszont ezt a helyzetet, az ebben rejlő karrierlehetőségeket felismeri, és ráadásul nincsenek a családból hozott erkölcsi gátlásai, belső hanggal, követelődző lelkiismerettel nem is rendelkezik, az ebben a kontraszelektált közegben akár a legmagasabb pozíciókba is eljuthat. Ilyen körülmények között egy rektori megbízatás elnyerésénél inkább csak zavaró, de mindenképpen sokad-rangú szempont az, hogy a kiválasztottnak milyen a nemzetközi tudományos teljesítménye és annak megítélése. A kérdésben megfogalmazott tények tehát egyáltalán nem lehetnek akadályai a magasabb pozíció betöltésének. A fent leírt viszonyokat jól felmérő, azokhoz jó tempóérzékkel csatlakozó, az elvárt hívószavakat gyorsan felismerő és kellő időben, a megfelelő helyen hangoztató jelölt előrehaladási lehetőségei szinte korlátlanok. A saját diplomáját kiadó környezetgazdálkodási agrármérnöki szakot feleslegesnek tartó, alma mater-ét nemes egyszerűséggel csak alacsony színvonalú képzési helynek minősítő, könnyen ítélkező ifjú janicsár ezeknek a kritériumoknak tökéletesen megfelel. Az előtte járó generációk oktatói teljesítményeit felfuvalkodottan semmibe vevő becsmérlő elé ma narancssárga szőnyeget terítenek. Csaba egyébként korábban fölműveléssel foglalkozva a növénytermesztési kísérleti teret vezette. Az egyetem érdemi fejlődéséért szerintem igen keveset tett (hasznos barátai voltak), ám mára már saját jogú, nagy önbizalmú pártkatona. Tanácsokat ad és vesz – ahogy mostanában mondják. Az, hogy éppen ő lett a megbízott rektor, és egyedüli pályázóként egyhangú támogatást kapott a kinevezéséhez, az a rendszer számomra már szinte magától értetődő, természetes következménye. Kiemelkedő siker a startnál – mondhatnám, de hogy mi lesz vele a változó széljárású maratoni pályán, az ma még nehezen megjósolható...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.