2021. április 19., hétfő

A MAGYAR ISKOLÁKBÓL A NYITÁSSAL KÖNNYEN OROSZ RULETT LEHET

G7.HU
Szerző: ERCSE KRISZTA
2021.04.19.


Az óvodák és az iskolák alsó tagozatai kinyitottak. Annak ellenére, hogy nincs egészségügyi szakember, aki ezt támogatná. Elmondják, akik értik*: a brit mutáns más, még veszélyesebb. Jóval több gyermek kapja most el úgy a fertőzést, hogy kórházba kerül, és a lélegeztetőgépre is szükség volt már. A nagyon fiataloknak is komoly, sajátos szövődményei lehetnek, vannak – mondta el Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója több más igazgatóval egyeztetve. És ahogy egy berlini kutatás rámutatott: a vírus fertőzőképessége a nyílt terű irodákon kívül a tantermekben a legveszélyesebb.
De akkor miért nyitunk?

Orbán Viktor szerint azért, mert a Nemzeti Konzultációban ezt üzenték az emberek. Ez azonban egyszerűen nem igaz, a kozultáció kérdései nyomokban sem tartalmaztak iskolát, csak sportot. Szintén a miniszterelnök szerint a pedagógusok oltása rendben van április 19-re – holott tisztában kell lennie azzal, hogy csak március végétől lettek hajlandók oltani a pedagógusokat, azaz a megfelelő védettség nagyon sok embernél még nem alakulhatott ki. Ezt például Ferenci Tamás biostatisztikus is részletesen elmagyarázta.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint azért nyitják meg az óvodákat és az alsó tagozatot, mert javulnak a járványügyi adatok – itt álljunk meg egy pillanatra, és pillantsunk rá az alábbi táblázatra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.