2021. április 26., hétfő

A KÍNAI VAKCINÁVAL PÖRGETI FEL AZ OLTÁSI KAMPÁNYT A KORMÁNY, SZINTE MÁR CSAK ANNAK NEM JUT, AKI NEM KÉR

24.HU
Szerző: BENKE ÁGNES
2021.04.26.


A Sinopharm oltóanyagával sietteti a kormány a vakcinációt, miközben a lakosság körében még mindig a Pfizer a Szent Grál. A háziorvosok terhei csökkenhetnek, arra pedig nem mindenki vállalkozik, hogy győzködje a szkeptikusokat.


Hétfőtől háromnapos tömeges oltás veszi kezdetét, amelyre már a háziorvos nélkül, önállóan is lehet időpontot kérni – igaz, egyelőre csak a kínai Sinopharm-vakcinára –, 70 ezer embert pedig SMS-ben biztattak foglalásra. Ezzel új fázisába érkezik a lakosság vakcinációja, a következő tömeges oltási kampányok szervezését a jelek szerint már nem az alapellátó orvosokra bízzák.

Lóhalálában a kínai vakcinával

Február elején a legidősebbek oltásával indult a lakosság oltása, azóta a háziorvosok feladata, hogy rendelőjükbe hívják a pácienseiket, vagy kórházi oltópontokra, szakrendelőkbe küldve megszervezzék – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Alapkezelő által összeállított lista alapján – a regisztráltak vakcinálását. A mostani tesztüzemben azonban SMS-t kapnak azok, akik regisztráltak, de eddig még nem jutottak hozzá a koronavírus elleni védőoltáshoz, így saját maguk foglalhatnak időpontot és helyszínt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér felületén, vagy akár a kiküldött SMS nélkül is kereshetnek maguknak oltópontot, de ez esetben egyelőre csak a kínai vakcina beadására tudnak bejelentkezni.

Úgy tűnik, hogy a kormány a szombaton érkezett 600 ezer adagnyi, minden korábbinál nagyobb kínai vakcinaszállítmánnyal őrületes tempót diktál azért, hogy a miniszterelnök előrejelzésének megfelelően valóban már a most kezdődő héten, május elejéig elérjük a 4 millió beoltottat, ami után a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyílnak a szolgáltatások (például a mozik, a konditermek, a múzeumok, a szállodák és az éttermek belső helyiségei).

Csakhogy éppen azzal a vakcinával kapcsolunk nagyobb fokozatra, amelynek hatásossága kapcsán szakmai kételyek merültek fel. A hiányzó vizsgálatok miatt nem tudni biztosan, mennyire hatékony a Sinopharm vakcinája, ezért több szakember is azt hangsúlyozta, hogy ha netán kiderülne, hogy nem ad megfelelő védettséget, akkor azok, akiket Sinopharmmal oltottak, és nem szereztek megfelelő védettséget, még egy adagot kell, hogy kapjanak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.