Szerző: KATUS ESZTER
2021.04.26.
Az első kis- és közepes intenzitású radioaktív hulladék-tárolóhely Solymáron épült, ahol 1960 és 1974 között 887 köbméternyi hulladékot helyeztek el. Az ideiglenes megoldás után (a Solymári Kísérleti Izotóp Temetőt 1976-ban zárták be) Püspökszilágy és Kisnémedi közé építettek újabb tárolót, amely a mai napig üzemel.
A püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) feladata a nem atomerőművi, kis és közepes aktivitású intézményi eredetű hulladékok kezelése és tárolása. Ilyen típusú radioaktív hulladékok – az izotóptechnika alkalmazásával egyidejűleg – már az 50-es évek óta keletkeznek Magyarországon, elsősorban az ipari, mezőgazdasági, egészségügyi, kutatási, oktatási tevékenységek során (például radioaktivitással szennyezett védőruhák, szerszámok, kesztyűk stb.)
A létesítmény üzemi épületében fogadják és dolgozzák fel a radioaktív hulladékot, amit a pinceszinti tárolótéren lévő átmeneti tárolókban és csőkutakban tárolnak.
“Az RHFT kültéri tárolóiban véglegesen 5040 m3 radioaktív hulladék helyezhető el, míg az üzemi épületben lévő átmeneti tárolókban mintegy 300 m3 hulladék átmeneti tárolására van lehetőség” a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK) leírása szerint...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.