Szerző: ÉS
2021.03.19.
A rendelők többségéből, az is lehet, hogy majdnem mindegyikből, bizonyára mindenki hazament. Ha elárulom, kinél voltam, tőlem fogja tudni, hogy az ott fönt még nem üres. Annak ellenére, hogy látszólag a telefont bámulta, azt is kifigyelhette, ki ment el, ergo hol zajlik még e kései időpont ellenére rendelés. Na és ha kiderül, hogy egyedül van az épületben, mihez fog kezdeni?
Habozok a válasszal, mire ő a felvonó ajtaja felé sandít. A lift fönt van a negyediken. Arra is fölfigyelhetett, hogy a lépcsőházból jöttem. Pedig nem azért, mert a járvány miatt mindenkit a lifthasználat mellőzésére biztatnak. Eleve lefelé mindig gyalog megyek. Valamiért úgy érzem, gyorsabban leérek, mint várni a liftre, még akkor is, ha ez valójában nem így van...
Turi Tímea: Önként, rögtön, egyszerre
(március)
„Hónapok” – Tematikus próza-összeállítás
A Hunyady Sándor élete utolsó szakaszában írt jegyzeteit tartalmazó dossziéban találta ezt az írást Kurta Zsuzsanna író, irodalomtörténész. Az Augusztus című tárca – ahogy a kézirat felajánlója, Alexander Brody írta róla nekünk – „nem egy hónapot ír le, hanem egy életet”. A szöveg valószínűleg nem sokkal Hunyady Sándor halála előtt született (s bár gépelt formában maradt meg, és aláírás nélkül, sem a családnak, sem a kéziratot sajtó alá rendező Kurta Zsuzsannának nincs kétsége a szerzőséget illetően).
Hunyady mai kollégái nem olvasták a régi, kéziratban maradt írást. Arra kértük őket, attól függetlenül írják meg, szerintük hogyan fér bele egy adott hónapba a világ.
Maszkban, kapucniban állni, sétálni a napsütötte Duna-parton, az nem történet.
A gép előtt ülni, az nem történet. Mindig csak deréktól felfelé felöltözni rendesen, az nem történet. Észrevenni, hogy csak a bal oldalon töredezik a hajad, mert hetek óta azzal babrálsz, miközben a jobb kezeddel a hírfolyamot görgeted idegesen, abban megnyugodva, az nem történet. Ha a szomszéd kislány létrán mászik fel húsvét hétfőn az ablakhoz, hogy a fiad az ablakon keresztül meglocsolja, az nem történet. Felfedezni, hogy a házatoknak van egy gyakorlatilag használatlan belső kertje, és azt birtokba venni, az nem történet. Meghúzni a vonalat az aszfalton, hogy melyik oldalán krétázhassanak a gyerekek, az nem történet. Nem találkozni az anyáddal, az nem történet. A számítógép monitorja előtt tartani csak rendet, az nem történet. Átrendezni a falakon a képeket, mert a webkamerán keresztül az egyik ismerősöd zavarja az egyik festmény, az nem történet. Maszk nélküli találkozások után két hétig izgulni, nem kaptál-e el valamit, az nem történet. Egyáltalán: pontosan tudni, mikor kivel találkoztál, mert a tízmillió kontakt országa lettünk, az nem történet. A tanszerek vásárlása közben iskolakompatibilis, mosható maszkokat venni, az nem történet. Zsúrok előtt kockázatanalízist végezni, az nem történet. A „ne öleld meg” mondatot újra és újra rutinból elmondani, az nem történet. Online templomba járni, az nem történet...
Kácsor Zsolt: Április
„Hónapok” – Tematikus próza-összeállítás
A Hunyady Sándor élete utolsó szakaszában írt jegyzeteit tartalmazó dossziéban találta ezt az írást Kurta Zsuzsanna író, irodalomtörténész. Az Augusztus című tárca – ahogy a kézirat felajánlója, Alexander Brody írta róla nekünk – „nem egy hónapot ír le, hanem egy életet”. A szöveg valószínűleg nem sokkal Hunyady Sándor halála előtt született (s bár gépelt formában maradt meg, és aláírás nélkül, sem a családnak, sem a kéziratot sajtó alá rendező Kurta Zsuzsannának nincs kétsége a szerzőséget illetően).
Hunyady mai kollégái nem olvasták a régi, kéziratban maradt írást. Arra kértük őket, attól függetlenül írják meg, szerintük hogyan fér bele egy adott hónapba a világ.
Azt el szoktam mondani minden tavasszal, talán már unalmas is, hogy a magyar irodalom a sörhabnak még nem adott kellő mélységet. Egy-két említés, ha történt róla, az is csak felszínesen, mintegy odavetve a tartalmas habot a tartalmatlan semminek. A magyar naturalista prózairodalom szemhatára sajnos csak a kisüsti edényzet pereméig terjed, mert a realizmus mámorától megrészegült írók természetesen kizárólag az alkoholfok növelésében érdekeltek. A realista irodalmi ábrázolásmód azt sugallja, hogy Kelet-Közép-Európában a szesz erőssége meghatározó jelentőségű kérdés, márpedig ebben a tekintetben a sör a röviditallal nem versenyezhet – mintha ennek különösebb társadalmi jelentősége volna! Mondom, a sör témája a magyar irodalomban egyelőre nincs kellőképpen kibontva, a sör mint téma egyelőre bimbós állapotban várja, hogy ne csak igyák, hanem irodalmilag felfedezzék. Ez idáig csak egyszer volt komolyabb irodalma a sörnek Magyarországon, a nem oly régen letűnt a Kádár-korszakban, méghozzá mindössze abból az apropóból, hogy a sört akkoriban nem hűtötték rendesen. Mesélik, hogy a nyolcvanas években volt egy kocsma Debrecenben, ahol délután három és négy között hideg sört lehetett kapni, sehol másutt a Kádár-érában ez nem fordult elő. Bele is buktak a komcsik...
Darvasi László: Halhatatlanok
(május)
„Hónapok” – Tematikus próza-összeállítás
A Hunyady Sándor élete utolsó szakaszában írt jegyzeteit tartalmazó dossziéban találta ezt az írást Kurta Zsuzsanna író, irodalomtörténész. Az Augusztus című tárca – ahogy a kézirat felajánlója, Alexander Brody írta róla nekünk – „nem egy hónapot ír le, hanem egy életet”. A szöveg valószínűleg nem sokkal Hunyady Sándor halála előtt született (s bár gépelt formában maradt meg, és aláírás nélkül, sem a családnak, sem a kéziratot sajtó alá rendező Kurta Zsuzsannának nincs kétsége a szerzőséget illetően).
Hunyady mai kollégái nem olvasták a régi, kéziratban maradt írást. Arra kértük őket, attól függetlenül írják meg, szerintük hogyan fér bele egy adott hónapba a világ.
Úgy gondolta, az első útja haza fog vezetni. Már hogy haza, ezen elmosolyodott, hitetlenkedő, kényszeres mosoly volt, egészen értetlen, a következő pillanatban erős émelygés fogta el. Hányt is egy barakk tövébe, épp festették. Május volt, szinte hőség. Néhány kilót már fölszedett magára. A kórosan vékony ember nem mosolyog, az vicsorog. Ki fog jutni innen, ez már bizonyos, de lehet, hogy ott marad az arcán a halál, amíg csak él?
Kereshette volna előbb Hanna néniéket, de tartott attól, hogy őket se forgatta vissza a szerencséjük, hiába kopogtat náluk a hatalmas, visszhangzó Golopenza házban. Vagy nem hiába kopogtat, idegen arc mered rá az ajtóból, ahogy ilyenkor lenni szokott. Mit akar? Mi tetszik? Nahát, nem felejtette el az épület nevét, milyen név az, hogy Golonpenza. Senki nem tért vissza a családból. Csak őt tette vissza az újabb semmibe a keze, őt, a legbutábbat. Tömött, bőröndökkel és zsákokkal megpakolt bérkocsival utazott le a városba, afféle aprócska busz volt, ahogy a keresztények mondják, a szentlélek tartotta össze, remegett, reszketett és nyikorgott, mint az élet, túlélte a háborút, nem rekvirálták el, nyilván eldugták, rejtegették valahol, büdös volt, de zötyögött, zsúfolódtak az emberek, egy asszony kosara könyvekkel volt tele, Tolsztoj és Márai Sándor. Egy szakadt fedelű Petőfi...
Hunyady Sándor: Augusztus
„Hónapok” – Tematikus próza-összeállítás
A Hunyady Sándor élete utolsó szakaszában írt jegyzeteit tartalmazó dossziéban találta ezt az írást Kurta Zsuzsanna író, irodalomtörténész. Az Augusztus című tárca – ahogy a kézirat felajánlója, Alexander Brody írta róla nekünk – „nem egy hónapot ír le, hanem egy életet”. A szöveg valószínűleg nem sokkal Hunyady Sándor halála előtt született (s bár gépelt formában maradt meg, és aláírás nélkül, sem a családnak, sem a kéziratot sajtó alá rendező Kurta Zsuzsannának nincs kétsége a szerzőséget illetően).
Hunyady mai kollégái nem olvasták a régi, kéziratban maradt írást. Arra kértük őket, attól függetlenül írják meg, szerintük hogyan fér bele egy adott hónapba a világ.
Azt a föladatot kaptam, hogy az augusztus hónapról beszéljek. Igen, de melyik augusztusról? A föld nagy, sokféle augusztus van rajta. Nem mindenütt vetkeznek miatta ingujjra. Van hely, ahol ez a hónap a telet jelenti, vagy az esős évszakot. Hideg van. Esik a hó, vagy dől az eső, párolog a föld. Nem is ismerem én a világ összes augusztusait. Csak a mienket. Ez is elég változatos. Megmondhatja mindenki, aki ismeri az országot. Van vidékünk, ahol augusztusban már nem is emlékeznek az aratásra. És vannak hideg megyéink, ahol augusztusban még mindig van cseresznye, néhol eper is.
Ez a leggazdagabb hónap, a legfelnőttebb. Mint egy érett, szép asszony, a második gyereke után, vagy mint az ereje teljében lévő férfi, szerelmes apja a gyümölcsének.
Augusztus hónap a legjóságosabb a szegényekhez. Nem gyilkolja már olyan fülledt meleggel az embert, mint a július, de a szegény, lakástalan csavargó még nem fázik meg éjszaka, ha a szabadban hál, elheveredve egy szénaboglya tövében...
Debreczeny György: félreolvasás
Debreczeny György: közalkalmazotti vacsora
Debreczeny György: kulcsminiszter
Debreczeny György: egyetértés
Debreczeny György: leszokás
Debreczeny György: rozsda
Debreczeny György: újesztendő
András László–Babiczky Tibor: Sötétség délen
K R I T I K A
(Ost.Süd. Frank Gaudlitz. Fotografien 1986–2020. Potsdam Museum, március 16-tól ismét látható előzetes bejelentkezéssel, meghosszabbítva július 18-ig.)
György Péter: A magyar popkultúra
Kassák
(A Kassák Múzeum)
Stőhr Lóránt: A ház és az ország
(Haragonics Sára–Dér Asia: Anyáim története. Magyarországi bemutató: BIDF 2021. Forgalmazó: HBO)
Melissa nem lesz azonos rangú főszereplője a filmnek, már csak etikai okokból sem lehet, mert a kamera tapintatos távolságból figyeli az új családba beilleszkedés megrázkódtatását, vagy egyáltalán nem mutatja a fájóan nehéz pillanatokat a kölcsönös elfogadás első időszakából. Csodálatos viszont látni a későbbi jeleneteket, hogyan kötődik ez a gyönyörű kislány örökbe fogadó szüleihez, hogyan nyílik ki a fogyatékosnak vélt gyermek értelme és fejlődik a beszédkészsége a biztonságos családi környezetben. S ennél nem kell nyomósabb érv a szerető családok örökbefogadása mellett, legyenek szüleik homoszexuálisok, heterók vagy leszbikusok...
Molnár Zsófia: Megszállás
A mostani tiltakozásba a színinövendékek is nagy erőkkel beszálltak: először a strasbourgi nemzeti színház (TNS), majd a párizsi Théâtre de la Colline tereit vették birtokba. Utóbbiban az igazgató, Wajdi Mouawad nyilatkozatban biztosította őket vendégszeretetéről és támogatásáról. De nem mindenhol fogadták tárt karokkal a foglalókat: Nizzában például a vezetőség elbarikádozta a színházat, és csak szigorú feltételekkel lenne hajlandó engedni a nyomásnak. A diákok a szolidaritási gesztus mellett elkeseredésből csatlakoztak: ők nem pénzre, hanem leginkább reményre vágynak, hogy tudják, van értelme a tanulmányaiknak, lesz alkalmuk gyakorolni a hivatásukat...
Rákai Zsuzsanna: Nem csak gyűjtőknek
(Andrè Schuen, Daniel Heide – Deutsche Grammophon)
Míg az olyan klasszikus felvételeken, amilyenek Dietrich Fischer-Dieskau Schubert-előadásai, a Molnárlány-ciklus pszichés íve a bánat és bizonytalanság kifejezése mellett is emelkedik a húsz darabból álló sorozat közepén elhelyezkedő tizenegyedik dalig (Mein!), addig Schuen interpretációjában ez a sűrűsödés nem érzékelhető igazán. A Morgengruß, a Des Müllers Blumen és a Tränenregen elvarázsolt, álmodozó karaktere ebben a folyamatban inkább egyfajta valóságon kívüli állapotot teremt, amelyben nincsen a személyes érzésektől független viszonyítási pont, nincs külső tér és idő, és a Mein! tetőpontja, a viszonzott szerelem elragadtatása is inkább a büszkeségnek ad hangot, mint a boldogságnak...
Fáy Miklós: Otthontalan komponisták
(Kate Lindsey estje a milanói Scala internetes oldalán, március 14.)
Itt ez a Kate Lindsey, amerikai mezzo, csinos is, érdekes is, de nem hangfenomén, nem állhat ki egy klasszikus, súlyos műsorral, Eboli-áriával vagy Mahler-dalokkal – de nem is teszi. Megtalálja az érdekes előadókat, akiket a Scalában nem szoktak játszani, Zemlinsky, Korngold és Weill, és ha már Mahler, akkor Gustavné, Alma, aki egyrészt Zemlinsky-tanítvány, másrészt abba kellett hagynia a komponálást a férje kérésére...
Grecsó Krisztián: Engedni a természetnek
(„Egy a Természettel”, a Vadászati és Természeti Világkiállítás 2021 reklámfilmje, YouTube)
Ezek után ki gondolna bármit is ott – abban a másfél milliós fotelben ülve, frissen kielégülve, az őrület és az ájulás között félúton – arról a filmről. Illetve bármi mást, mint hogy csodálatos. Nincs az a recepcióesztétikán nevelkedett hermeneuta, aki ezt ki tudná magyarázni. Aki szerint onnan nézve a magyar vadászati világkiállítás filmje ne lenne jó. Dehogynem jó, a betyármindenit, kiváló! És akik készítették, nyilván önérzetüket, szívüket, ízlésüket és tehetségüket a folyosón hagyva, arcukat végig a bankszámla felé fordítva tákolták ezt össze, és tökéletesen tudták, hogy ennyi elég, ez kell. Mert az urak egyfelől nem látnak, másfelől nem hallanak, és elég, ha a film filmnek látszik, minden más rendben van...
Csengery Kristóf: Genere concitato
(Ilja Gringolc, Liszt Ferenc Kamarazenekar – BMC, március 10.)
Vagyis Ilja Gringolc, aki nem tartozik az ortodox historikus régizenei előadók táborába, tőről metszett korhű előadást produkált, s ez igencsak elismerésre méltó. Ami az „izgalmat” illeti: a remek szólista szuggesztívan, szenvedélyesen, nagy lendülettel és spontán gesztusvilággal játszott, megkérdőjelezhetetlen világklasszis produkciót hozva létre...
Károlyi Csaba: Hatvannyolcak
Lánctalp és macskakő. Közelítések hatvannyolchoz. Szerkesztette Pataki Viktor és Vass Norbert. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2020, 272 oldal, 2500 Ft
Izgalmas, néha meglepő területekre is elmerészkedő, továbbgondolásra érdemes kötet. A rengeteg fölvetődő kérdést, szempontot, témát csak vázolhatom. A szerkesztők – Pataki Viktor és Vass Norbert – nagyon helyesen arra törekedtek, hogy a párizsi barikádokkal jelképezett nyugati és a prágai tavaszt eltipró tankokkal szimbolizált keleti jelenségeket egyaránt számba vegyék. Ugyanakkor hozzánk közelebb van Prága, mint Párizs – ezért indokolt a két fogalom sorrendje a címben: Lánctalp és macskakő...
D. Magyari Imre: Ex libris
Beck Zoltán: A megszólalás üres helye
Blénesi Éva: Cigánynak lenni, költőnek lenni
Hajnáczky Tamás: Bura Károly cigányprímás
Dalia László: A cigánytábor nem az égbe megy
Fodor Ágnes: Wanderer, újra
Závada Pál: Wanderer. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 127 oldal, 3499 Ft
A Wandererrel való találkozás után garantáltan nem a jól megszokott Budaörsön szállunk majd le a híres 40-es buszról, és nincsen Google Maps, ami segíthetne elkerülni az olvasottakból származó víziókat. Szurkolhatunk cserébe, hogy az 1721-ben Zichy grófnő és a német telepesek között zajló egyezkedés sikerrel járjon, asszisztálhatunk családi képek készítésekor, nyomozhatunk ikonikus helyek – például a Törökugrató – nevének eredete után, visszaszállhatunk a 40-es buszra a pestis, filoxéra vagy a kolera elől, majd leugorhatunk megint, amint szembejön egy kápolna (a sok közül). Ótemetőt járhatunk és újrajárhatunk, bort vagy barackot kóstolhatunk, figyelemmel követhetjük IV. Károly abszurd trónvisszafoglalási kísérletét, és szurkolhatunk a már akkor is szenvedélyes egyetemistáknak. Sőt, internet nélkül is megtudhatjuk, mi is az a Bitterwasser vagy piktortégla...
Svébis Bence: Másnak rossz
Rakovszky Zsuzsa: Boldog vég, Osiris Kiadó, Budapest, 2020, 248 oldal, 3480 Ft
A szerző is ad egyfajta, kissé szájbarágós értelmezést, hol máshol, mint a címadó novellában: „Olyanok vagyunk sokszor, mint a gyerekek: azért sírunk, hogy jöjjön valaki, aki megsajnál minket, és segít rajtunk… az univerzum vagy a Jóisten… De az is lehet, hogy egyszerűen csak túl sok regényt olvastunk fiatalkorunkban, és most azt képzeljük, az élet is olyan, mint ezek a regények: ha mi rendesen viselkedünk, akkor jár nekünk a boldog vég…” Ezek szerint tehát a regények, a fikciós művek szereplői lesznek csak boldogok, a való élet messze áll ezek naivitásától. Akkor viszont kinek jár a boldog vég?
Balázs Imre József: Az Egy láthatatlanjai
László Noémi: Műrepülés. Kürti Andrea illusztrációival. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2020, 70 oldal, 3300 Ft
A kötet egyik kritikusa kiemelte már a test és lélek távolságának motívumát, amelyet Kürti Andrea illusztrációi a test mögött lebegő, gyakran világos árnyékokkal jelenítenek meg. Az Ember című vers és a címadó Műrepülés ugyanezt a személyiség láthatatlanjaként, vagy az életút során letört, eltűnt, kicsorbult részeiként mutatja meg. Több vers is beszél arról, ahogy elfogynak, elsodródnak az emberből a dolgok az élet során. Az viszont, ami ellensúlyként megjelenik a könyvben, archetípusszerűen villantja fel a másik lehetőséget is: a szonettkoszorú-témává formált tenger vagy a kőbe zárt város az életnek és az épülésnek a jelölői, noha egyik kép sem mentes a Műrepülésben az ambivalenciáktól...
Hermann Veronika: Tiéd az ország
Spiró György: Sajnálatos események. Két tragédia közjátékkal Kádárról. Scolar Kiadó, Budapest, 2020, 187 oldal, 3750 Ft
A három tételt tartalmazó könyv a szocializmus évtizedeinek nemcsak részben rejtett, legalábbis a nagyközönség és a fősodorbeli emlékezetpolitika által kevésszer hangoztatott epizódjait mutatja be, de olyan közismert fordulatokat is új kontextusba helyez, mint például Kádár János börtönévei vagy éppen koponyájának bizarr elrablása. Teszi mindezt számos valódi dokumentum, állambiztonsági irat, politikai dokumentum és kihallgatási jegyzőkönyv felhasználásával: ha úgy tetszik, a történeti dokumentumokat és a XX. századi magyar politikatörténet szereplőit írja bele az irodalom szövetébe, hogy szöveggé válva mindegyik saját maga dicstelenségét képviselhesse az alkuk és árulások koncentrikusan konstituálódó drámáiban...
Visky András: Harag
Kovács Örs Levente (vál., szerk.): Át akarta ölelni az egész világot. Harag György színháza. MMA, Budapest, 2020. 244 oldal, 7800 Ft
Az Át akarta ölelni az egész világot című, háromnyelvű (magyar-román-angol), könyvtárgyként is figyelemre méltó Harag György-albumot (tervező: Vincze Judit) legalább három paradoxonra építi a szerkesztő Kovács Örs Levente. Az első „szívszorító paradoxont” az igen informatív bevezető tanulmányt jegyző Gajdó Tamás színháztörténész hozza szóba: Harag testamentum-előadásáról „jóval több írás született, mint korábbi rendezéseiről”. És ez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló kritikákból nehezen rekonstruálhatók olykor igazán fontos Harag-előadások, és amennyiben nem rendelkezünk tévéfelvételekkel, akkor csupán kedves anekdotákra szorítkozhatunk...
Benczi Boglárka: Műértők műbőrben
Kőrössi P. József: Zsákutca két irányból. Köszönjük neked, Kondukátor! Kossuth Kiadó, Budapest, 2020, 302 oldal, 3600 Ft
Minden tilos volt, a színházban cenzorok ültek, a várost műbőrkabátban járták a szekusok, sőt, még a szakállviselés is tiltott volt. De, ahogy Gáspárik Attila írja, ez nem jelentett akadályt a furfangos észjárásnak: Marosvásárhelyen a színházigazgatók „szakállviselési igazolványt” állítottak ki a színházi alkalmazottnak. A szintén szakállas Szele Tamás is, akit a szeku elnevezett Fegyverkovácsnak, talált kiskaput a szakállviselésre. Szelét elkönyvelték fegyvergyártónak, mindezt a többi közt azért, mert ha az említett arcszőrzet nem lett volna elég, házilag összetákolt walkmannel sétált Nagyvárad utcáin, terein.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.