AKARUNK VÉGRE NORMÁLIS ORSZÁGBAN ÉLNI?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.03.17.

Nem tudom, hova szakadnak a gondolataim, semmi nem indokolja, hogy a jövőről gondolkodjak. Még itt vagyok a kórházban, igaz, nagyjából ugyanúgy, se nem rosszabb, se nem jobb. De persze már ez is jobb. Tegnap ketten hazamehettek, nem is értem, miért vagyok megsértődve rájuk. Mégis: hogy ők „szabadultak”, ad némi reményt, én is sorra kerülök. Talán ilyenkor könnyebb kiszabadulnunk önmagunkból, az önsajnálatunkból, abból az érzésből, hogy nincs is nálunk szerencsétlenebb ember a világon.

Szóval, csak semmi önszánás, nézzünk kicsit túl a kórtermen; végül is kinn süt a nap, az ablakon túli világ valódi tavaszt ígér. Igaz ugyan, hogy ez a március 15. is elszelelt, semmilyen ünnepi érzést nem kölcsönzött. Igaz, évek óta így van. Mit évek óta; nem emlékszem mikor fordult elő utoljára, hogy március 15. valódi közös ünnep lett volna. Nem, ez nem nosztalgia, nem a pártállami idők hamis megidézése, bár gyerekként mindig vártuk a márciust. Nem az iskolai értelmetlen ünnepséget, de valójában azt is; valahogy más volt, mint a többi. Kicsit szabadabb? Mit tudom én, gyerekek voltunk. Felnőttként? Az is más volt; nem április 4., nem augusztus 20., kicsit őszintébb. Nem őszinte, de őszintébb.

A rendszerváltás óta csak háború van. Mindegy, milyen ünnep; nem különböznek. Illetve dehogynem: március 15. új szerephez jutott, mi, újságírók utálhatjuk szabadabban egymást; elvégre ez a szabad sajtó napja. Harminc éve ez a mi, vagy az ő ünnepük, semmi közös, legfeljebb valóban a gyűlöleté, a kirekesztésé...

ITT OLVASHATÓ