A MÁRCIUSI IFJAK

NÉPSZABADSÁG
Szerző: ROMSICS IGNÁC
2021.03.14.

1848. március 15-ének eseménytörténetét mindenki jól ismeri, a márciusi ifjak életútja azonban jóval kevésbé köztudott.

1848. március 15-ének eseménytörténetét mindenki jól ismeri. Nagy vonalakban ezt már az általános iskolában is tanítják, a középiskolában pedig részletezik is. Annak az 1840-es évek közepére Pesten összeverődött 25-30 ifjú értelmiséginek az életútja, akiket a márciusi ifjak néven ismerünk, azonban jóval kevésbé köztudott.

Kik voltak?

Az ország különböző részeiből érkeztek; Pesten egyedül Kléh István (1825) ügyvéd és hírlapíró született. A legidősebbek – Emődy Dániel (1819), Pálffy Albert (1820) és Degré Alajos (1820) már közel jártak a 30-hoz, a legfiatalabbak, például Sebő Antal (1829) joggyakornok és a festőnek készülő Telepy Károly (1829) viszont még a 20. életévüket sem töltötték be. Vajda János (1827) 21 éves volt. Többségük közrendű családból származott, s még a nemesek egy része – például Jókai Mór (1825), Pálffy Albert és a székely Oroszhegyi (Szabó) Józsa (1822) – is polgári vagy paraszti környezetben szocializálódott. Az apák között ügyvédeket, orvosokat, papokat, gazdatiszteket, illetve jószágkormányzókat és középbirtokosokat egyaránt találunk. Vidats (Vidács) János (1826) apja egyszerű, ám tehetséges uradalmi gépész és lakatos volt, aki 1849 után az első magyarországi mezőgazdasági gépműhelyet és -gyárat alapította. Legmélyebbről – bár a szülőknek néha jobban is ment – valószínűleg Petőfi Sándor (1823) érkezett, míg legmagasabbról a társaság egyetlen arisztokrata tagja: báró Nyáry Albert (1828), aki azonban neve végén a y-t i-re cserélte, és a bárói címét sohasem használta. Nemzetiségi szempontból többségük magyar felmenőkkel dicsekedhetett, de akadt közöttük német eredetű – Irányi (Halbschuh) Dániel (1822) –, délszláv – Petőfi (Petrovics) Sándor (1823) –, ruszin – Vasvári (Fejér) Pál (1826) –, sőt még francia ivadék – Degré Alajos – is. Vallási szempontból ugyancsak heterogén képet mutattak. Többségük valamelyik protestáns felekezethez tartozott, ám került közéjük római katolikus (Pálffy Albert), görögkatolikus (Vasvári Pál) és izraelita – Korányi (Kornfeld) Frigyes (1828) és Szegfi Mór (1825) – egyaránt. Görögkeleti, vagyis ortodox vallású, amely a románokat és a szerbeket jellemezte, viszont nem. Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak tartották magukat. Kivétel nélkül a tanult, iskolázott emberek számát szaporították. Mindegyikük járt középiskolába, és túlnyomó többségük egyetemre vagy más felsőoktatási intézménybe – jellemzően jogakadémiára – is. Legalább kétharmaduk jogi végzettséggel rendelkezett vagy még jogot tanult, míg Oroszhegyi Józsa, Korányi Frigyes és Hamary Dániel (1826) orvosnak készült. Németül valamennyien értettek, de többségük franciául is megtanult. Függetlenül tanulmányaiktól és végzettségüktől, sokan próbálkoztak újságírással, próza- és versírással, valamint fordítással és esetleg szerkesztéssel is...

ITT OLVASHATÓ